konflis tárgy

Benedek Szabolcs: A vérgróf
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán

Idézetek

Perly>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Mit művel? – kiáltotta Renée.
– Próbálom megmenteni magunkat – jött a felelet.
– Amennyiben nem veszi zokon, hogy a gyengébbik nem egyik tagja tesz önnek ilyen ajánlatot, szívesen segítenék, csak mondja meg, mit tegyek.
– Húzza fel a szoknyáját.
– Tessék?
– Feküdjön hanyatt a másik ülésre, tegye szabaddá a lábait, és amikor kiáltok, mindkét talpával rúgjon bele az ablaküvegbe – magyarázta Ambrózy báró. – Képes rá?
– Lesötétített konflisban utazva egy férfival felvenni a legilletlenebb testhelyzetet? Hát hogyne, báró úr, bármikor! Csak arra kérem, Milinek soha el ne mondja, különben az a kislány menten kikaparja a szememet.
– Ugyan miért tenne ilyet? – Richárd hangjában őszinte döbbenet ült.
– Mert szereti magát, pipogya fráter – üvöltötte Renée, miközben egész az álláig rántotta a szoknyáját –, bár őszintén mondom: fogalmam sincs, miért.

407. oldal, 19. Az éjsötét konflis (Könyvmolyképző, 2016)

abataviola>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Kérem, ne prédikáljon – a hangom fáradt volt és szomorú. – Elismerem, hogy ismeretségünk óta számos olyan dolgot tettem, ami az ön szemében felelőtlen, meggondolatlan, sőt, talán őrült cselekedetnek hatott.
– Mint például cselédnek állni, hogy Ottó közelébe férkőzhessen?
– Igen, de…
– Vagy az, amikor szobalányként bukkant fel a Hungária Szállóban, hogy a perzsa uralkodó elleni merénylet nyomozásába ártsa magát?
– Richárd, én…
– Esetleg cigány lánynak öltözve csörgőtáncot járni a részeg bankárok előtt?
– Hé, hiszen az a maga ötlete volt! – kapott el a pulykaméreg. – Ráadásul minden esetben hasznosnak bizonyult, amit tettem.
– Valóban! – fordult felém a báró, és hihetetlen, de igaz: melegen rám mosolygott. – Mili, én nem tagadom, hogy a meggondolatlansága már több ősz hajszálat termett a fejemre, mint ama borzalmak, amiket a nyomozásaim során láttam, de mégis ezt a tulajdonságát kedvelem a leginkább. Üdítően, sőt, vérpezsdítőén hat rám a maga széllelbélelt, bájos szeleburdisága. A fejem valahogy mindig kitisztul tőle, a bosszankodás felgyorsítja a pulzusomat és a heves szívdobogás, amit akkor érzek, mikor látom, hogy egyenest fejjel rohan a falnak, jót tesz az agyi keringésemnek.
– Úgy? – hökkentem meg. – Ezek szerint a báró úr ily esetekben heves érzéseket táplál irántam?
– Érzéseket? – vonta fel a szemöldökét Richárd, mint aki cseppet sem számított erre a kérdésre, és így hirtelen maga sem tudja a választ. – Nos, azt hiszem, ez csupán puszta fiziológia. Akaratlan és ösztönös reflexe az emberi szervezetnek, amit…
– Amit a közemberek nyelvén érzelemnek neveznek – vontam le sietve a végkövetkeztetést, mielőtt Ambrózy báró tudományos okoskodása mindent elront. Ő néhány pillanatig a szemembe nézett, azt fontolgatva, hogy talán mégis érdemes volna befejezni iménti gondolatmenetét, azán csak sóhajtott, hátát az ülés bőrtámlájának vetette, és a zárt konflis falának címezve szavait így szólt:
– Tudja mit, Mili, legyen vasárnapja.

555-556. oldal

Signorina>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Látja, Mili, épp ezért kellett volna a villában maradnia! – csattant fel ingerülten Ambrózy hangja. – A szökése egyszerűen… Absolute dehonestáló!
– Na de Richárd…! – sápadt el Tarján. – Talán mégse kéne így beszélned a kisasszonnyal, már megbocsáss! Ha most párbajképes volnék…
– Hagyja csak, drága Vili – legyintettem ajakbiggyeszve, bár ennek hatását sajnos teljességgel tönkretette az arcom elé hulló, vadonatúj kalapháló. – Ambrózy báró már korábban is számos jelét adta annak, milyen kevésre tart engem.
– Kevésre?! – fordult felém Richárd. – Hisz mióta csak a konflisom kerekei alá került, mindent magáért tettem!
– Sajnos ebből egy mukk sem igaz – magyaráztam tovább csípősen a megkövült újságírónak. – Látszólag valóban értem tesz mindent, de valójában csak a saját nyomozói hiúságát legyezgeti. Ambrózy báró úr nem tűrheti, hogy akár egyetlen rejtély is kifogjon rajta, igaz? De nem ám! Csakhogy közben rám is vigyáznia kell, pedig semmi többnek nem tart, mint zavaró, kotnyeles, bosszantó körülménynek. Nos, drága szerkesztő úr, mikor majd megírja a teljes történetet, kérem, erről se feledkezzék meg!

237. oldal

abataviola>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Lesötétített konflisban utazva egy férfival felvenni a legilletlenebb testhelyzetet? Hát hogyne, báró úr, bármikor! Csak arra kérem, Milinek soha el ne mondja, különben az a kislány menten kikaparja a szememet.
– Ugyan miért tenne ilyet? – Richárd hangjában őszinte döbbenet ült.
– Mert szereti magát, pipogya fráter – üvöltötte Renée, miközben egészen az álláig rántotta a szoknyáját –, bár őszintén mondom: fogalmam sincs miért.

407. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Báró Ambrózy Richárd · Erdős Renée · konflis
Sz_Flóra>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Húzza fel a szoknyáját.
– Tessék?
– Feküdjön hanyatt a másik ülésre, tegye szabaddá a lábait, és amikor kiáltok, mindkét talpával rúgjon bele az ablaküvegbe – magyarázta Ambrózy báró. – Képes rá?
– Lesötétített konflisban utazva egy férfival felvenni a legilletlenebb testhelyzetet? Hát hogyne, báró úr, bármikor! Csak arra kérem, Milinek soha el ne mondja, különben az a kislány menten kikaparja a szememet.
– Ugyan miért tenne ilyet? – Richárd hangjában őszinte döbbenet ült.
– Mert szereti magát, pipogya fráter – üvöltötte Renée, miközben egész az álláig rántotta a szoknyáját –, bár őszintén mondom: fogalmam sincs, miért.

407. oldal

Orsi_olvas>!

– Képes rá?
– Lesötétített konflisban utazva egy férfival felvenni a legilletlenebb testelyzetet? Hát hogyne, báró úr, bármikor!

407. oldal, 19. Az éjsötét konflis (Könyvmolyképző, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Báró Ambrózy Richárd · Erdős Renée · konflis
czuczy>!

A leány, aki alig egy hete érkezett Marosvásárhelyről, s most egy konflis bakján ülve a Városliget felé tartó királyi menetet nézte, ebben a percben úgy érezte , hogy ő bizony Tündérország kellős közepébe csöppent.

16-17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hangay Emma · konflis · Marosvásárhely
Heni_s_BookBar>!

– Semmi baj, addigra átöltözik – jelentette ki Richárd, keresztülterelve a tömegen, hogy aztán a Baross téren újabb konflist fogadjon.
– Átöltözöm? – kérdeztem, miközben a kocsis gúnyos tekintetétől kísérve (aki bizonyára utcai örömlánynak gondolt, akit a félkarú úr épp garniszállóba akar vinni) járműre szálltunk.

22. oldal

Kek P>!

Konflisunk elhaladt a Ferencz József Kórház előtt, majd átvágott a Bethlen-téren, a Központi Tejcsarnokba igyekvő, vagy épp onnan távozó, pléhtartályokkal felszerelt társzekerek keresztforgalmán. Az Izraelita Siketnémák Intézetének szép, büszke épületét elhagyva jobbra kanyarodtunk, és a második bérháznál mindjárt meg is álltunk.
– Nefelejcs utca 32., méltóságos úr – jelentette a kocsis.

189. oldal

Kapcsolódó szócikkek: konflis
arsenal0522>!

Az emberek mindenáron le akarják győzni a természetet, fölébe akarnak kerekedni a világ rendjének. Pedig amikor éjszaka van, akkor legyen éjszaka. Hát nézzen csak kifelé! Mit lát?
Már leszállt az este, de alig győzik a járókelőket kerülgetni a konflisok. Ahelyett, hogy nyugovóra térésükkel megtisztelnék a mögöttük lévő napot.

185. oldal

Kapcsolódó szócikkek: éjszaka · konflis