Kommandós személy

Murakami Haruki: Norvég erdő

Idézetek

Nelli0805>!

Én legtöbbször késő estig olvastam, reggel nyolcig mélyen aludtam, ezért nem zavart, ha felkelt, jött-ment, bekapcsolta a rádiót. De amikor a tornával elért az ugrálós gyakorlatokhoz, mindig felriasztott. Rendesen nagyokat ugrott, jó magasra, akkorákat, hogy a padló beleremegett, bumm-bumm, ugrált alattam is az ágy. Három napig tűrtem szótlanul, mert azt mondták, az együttélés bizonyos mértékű alkalmazkodóképességet kíván. Aztán a negyedik nap reggelén nem bírtam tovább türtőztetni magam.
– Ne haragudj, de nem tudnál a tetőn vagy valahol máshol tornázni? – kérdeztem. – Nem tudok tőle aludni!
– De már fél hat van! – mondta meglepett arccal.
– Tudom, pont ezért. Fél hat van? Fél hatkor nekem még aludnom kellene. Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért, de nálam ez így működik.
– Nem jó, ha a tetőn csinálnám, a másodikon lakók biztosan panaszkodnának, alattunk meg csak egy raktár van, nem szólhatnak.
– Akkor menj ki az udvarra.
– Az se jó. Az én rá-rádióm nem tranzisztoros, nem működik, csak ha bedugom valahova. Ha nincs zene, nem lehet tornázni!
[…]
– Oké, egyezünk meg! – javasoltam. – Felőlem tornázhatsz, de hagyd ki az ugrálást. Mert az rohadtul hangos. Rendben?
– Az u-ugrálást? – kérdezte meglepetten. Az meg mit jelentsen?
– Az ugrálás az ugrálás! Mikor fel-le pattogsz.
– De olyan nincs is benne.
Kezdett belefájdulni a fejem. Már majdnem ott tartottam, hogy feladom, de mindenképp meg akartam vele értetni, úgyhogy elkezdtem fel-le ugrálni a padlón, miközben az NHK reggeli tornájának nyitó dalát énekeltem.
– Ez az, erről beszéltem!
– Té-tényleg van benne. Észre se vettem eddig.
– Ja – lihegtem, miközben leroskadtam az ágyra. – Csak ezt a részt hagyd ki. A többit kibírom.Csak az ugrálós részt, és hagyjál aludni légy szíves!
– Nem lehet – közölte tényként. – Semmit sem lehet kihagyni belőle. Tíz éve csinálom nap mint nap, ha egyszer elkezdem, ön-önkéntelenül is végigcsinálom az egészet. Ha csak egy részt is kihagyok belőle, ne-nem tudom végigcsinálni.
Erre már nem tudtam mit mondani. Mit is lehetett volna válaszolni? A legegyszerűbb az lett volna, ha fogom azt az istenverte rádióját és kihajítom az ablakon, amikor nincs a szobában, de akkor minden bizonnyal elszabadult volna a pokol. Kommandós a végletekig ragaszkodott a dolgaihoz. Ott ültem az ágyon, nem találtam szavakat, mire ő mosolyogva vigasztalni próbált.
– Va-vatanabe! Kelj fel velem te is, és tornázzunk együtt – mondta, majd elindult reggelizni.

27-29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kommandós · Vatanabe Toru