költő személy

– Ilyenek a költők – mondta Warrington. – Szerelembe esnek; faképnél hagyják a nőt, vagy az hagyja faképnél őket; szenvednek és jajgatnak, hogy az ő szenvedésük nagyobb, mint bárki más halandóé; s mikor már eleget érzelegtek, az egészet leírják, és a könyvet eladják. Minden költő szélhámos; minden író szélhámos; amint egy ember pénzért kezdi árusítani az érzelmeit, mindjárt szélhámos. Ha egy poétának egy jó vacsora után beleáll az oldalába a fájás, hangosabban jajong, mint Prométheusz.

28. oldal (II. kötet) HARMADIK FEJEZET Amely egy új mozzanatot tartalmaz

– A vers azért sokkal jobb, mint a próza – vallotta be a költő –, mert versíráskor a sorokat nem kell végigírni. A próza rabszolgameló. Női dolog. Öregasszonyos. Az öregasszony és az író nem sokban különbözik. Mindkettő egész nap ül a székében és sorokat köt egymás alá. Semmi szabadság. Én a sort ott hagyom abba, ahol jólesik. Ez férfias szabadságot ad. A költő kérem az férfi, az író nyámnyila némber. Csak hasonlítsunk össze kérem egy Ady Endrét, aki talpig férfi és talpig költő, egy Mikszáthtal, aki nagy író, ám a sok üléstől olyan vastagra hízott, mint egy szakácsné.

130. oldal

Nem azért hozott ide, hogy azok verseit elemezzem, akikkel személyesen is találkozhatok a hatodik bugyorban, ha tényleg annyira érdekel, hogy mire gondolt a költő.

21. oldal

Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne.

29. oldal (Diapszalmata)

Főképp a költők áskálódtak ellene, ezek az izgága, hibbant lények, akik apostoloknak hazudják magukat, de ha ketten vannak, a harmadikról lerágják a húst, a költők, akik a tisztaságról énekelnek, de elkerülik a fürdőszoba tájékát is, a költők, akik mindenkitől, még a koldusoktól is csak egy kis hírt, csak egy kis szeretetet, csak egy kis szobrocskát kunyorálnak az utcasarkon, a halhatatlanság alamizsnáját a halandóktól, ezek a széllelbélelt, irigy, sápadt önfertőzők, akik lelki üdvösségüket is eladják egy rímért, egy jelzőért, akik a piacra rakosgatják legbensőbb titkukat, akik hasznot húznak még apjuk, anyjuk, gyermekeik halálából is, s később, évek múltán, „az ihlet éjszakáján” feltörik sírjukat, kinyitják koporsójukat, s a hiúság tolvajlámpájánál „élmények” után kutakodnak, mint a sírrablók aranyfogak és ékszerek után, aztán vallanak és picsognak, ezek a hullafertőzők, ezek a kofák. Bocsássatok meg, de utálom őket.

188. oldal (Magyar Könyvklub)

Goethe költő volt, és Nietzschét halálig gyötörte a félelem, hogy ő is csak költő.

284. oldal

Kevesen tudták a kapitányról, hogy a legjobb iskolákat járta, és mielőtt kalózkodásra adta fejét, érdekes tanulmányt írt a középkori hadviselés történetéről. Ha emberei, ezek a faragatlan tuskók, nem részeg hortyogásban töltötték volna az éjszakákat, néha meghallhatták volna, hogy kapitányuk a kajütjében fel-alá járva ókori latin költőket szaval. Azt azért ők is megfigyelték, hogy az elfogott hajók kapitányát mindig választékos szavakkal, formás búcsúbeszéd kíséretében küldte át a másvilágra, és a zsákmányból is csak egy-egy ritka becsű könyvet vagy értékes műtárgyat tartott meg magának.

76-77. oldal

Mert a költők ilyenek. Mutass nekik egy könnycseppet, mindent elmondanak a bánatról. Mutass nekik egy vércseppet, mindent elmondanak a halálról.

98. oldal, Julika és a titkos költők (Móra, 2013)

Egy ismerős költő műanyag pohárból kávét ivott, a zakója zsebéből kilógott egy férfizokni. Tartoztam neki öt litasszal meg egy idézettel. De rá se néztem. Nem szeretem a költőket, mert megbízhatatlanok, és általában sokgyermekes családból származnak: több, a verseket kedvelő nővel élnek, több gyerekkel, több városban.

17. oldal, A szöveg vonzása