Kolozsvár helyszín

A híres házsongárdi temetőben magyar sírfeliratok százait, talán ezreit hamisították át románra azért, hogy Kolozsvár „ősi román múltját” ezzel bizonyítsák, s az ilyen, vagy az ehhez hasonló visszaéléseknek se szeri, se száma.

66. oldal, Hol sírjaink domborulnak - Irodalmi Újság, 1982. 4. szám (Bibliotéka, 1989)

Milyen kihaltnak tűnnek ezek az utcák! A nyári szünidő mintha kiürítené Kolozsvárt, nyoma sincsen az őszi-téli-tavaszi nyüzsgésnek.

102. oldal

Mátyás királlyal közös szülővárosom – kiejtve – először klúzs, majd klúzsnapoka néven, tudjuk mióta, több mint nyolcvan éve, már nem az Osztrák-Magyar Monarchia, hanem a Román Királyság, (… kis államszünet, királytalan Magyar Királyság…) majd a Román Népköztársaság, később a Román Szocialista Köztársaság, jelenleg a Román Köztársaság egyik nagyvárosa.

207. oldal

Kolozsvárt a harmincas években még az utcán vágták föl a fát. Úgy hozták fel szekerekkel az erdőből, és ott, az utcán vágták, hasították tovább a favágók a fát. Úgy sivítottak ezek a favágógépek, hogy emlékszem, mondta is az osztályfőnöknőnk, hogy elrontják az október szépségét. Én közben azt is megfigyeltem, hogyan ebédelt a favágó délben. Elővett egy szelet fekete kenyeret, papírt tett a térdére, rácsapott ököllel a hagymára, az szétesett, akkor megsózta, és jóízűen megette a kenyeret hagymával. Vizet ivott rá, és megtörülte a száját. Nem tudom, hogy szingli volt-e vagy nem, de szingli ebédet evett.

23. oldal

Az öreg pedig sorra-rendre előszedte, ami a tarisznyájában volt. Nagy darab földet bekóborolt odajártában. Megfordult Kolozsváron is. Megtudta, hogy Szitáry Kristóf még most is rabul sínylődik. Elő se hozták abból a tömlöcből, amelyikbe akkor dugták, mikor Hajdár basától elhozták. Meg se kérdezték tőle, vétkes-e vagy ártatlan. Úgy lehet, meg is feledkeztek már róla. Sokkal nagyobb dolgon töri most a fejét a fejedelem őnagysága: azt szeretné kitalálni, hogy mért csavarodik a karó körül a paszuly balra, a komló jobbra. Semmivel se törődik azóta, hogy ennek a tudománynak nekiadta magát.

12. Pipitér elvész, de megkerül

Ádámka nagyon elszégyellte magát, Tamás azonban mindjárt kitalálta, mi a hiba. Hát az, hogy Piszliczár uram nem ismert rájuk ebben az ágrólszakadt gúnyában, amit még csak rossz néven se lehet neki venni. Fölkiáltott hát neki magyarázatképpen:
– Nem vagyunk mi csavargók, Piszliczár bátyám! Hanem igenis vagyunk a Szitáry Kristóf gyerekei, akik múltkoriban itt virradtunk föl a kelmed barátságos födele alatt.
No, egyéb se kellett a görögnek! Akkorát kurjantott, mintha azt akarta volna, hogy Kolozsváron is meghallják.
– Micsuda? A Szitáry orfiuk? A Kristóf ór fiai? Azi az urszágháburítóé? Azi a sólyomkoppasztué? Mit? Az enyim fedil alatt vernyaduztatuk? Suha nem látultalak titeket, nevetek se nem halluttam. Aj-jaj, Adamku, aj-jaj Tamásku, eltisztulkodjatok innen, mert ha kieriszelem Murmucot, fületek leharapolja, hajatuk megrángatulja, szemetek kikaparulja!

7. Török becsület

Hiszen ő Sólyomkőre hívatta be Géczyt, Nagy Andrást…
Ó, az a sok italbéli… s ez a haszontalan asszonydolog… Amint hétfőn Sólyomkőre beért, rögtön küldte Szilassy János udvari hajdú hadnagyát stafétának Zilajra, ahol ott volt Nagy András, a hajdúk vezérlő kapitánya s üzenetére várt, s alkalmasint ott volt már Géczy András is, a máramarosi főispán, aki a palatinus levelére kellett hogy ott várjon… Nagyon alkalmasint jött, hogy a közel eső s eldugott Sólyomkőn tanácskozhat velük, sietett azért ide rendelni őket. Ki tudja, a mai napon nem érkeznek-e meg már?
Most mit míveljen… Se Géczyt, se különösen a hajdúkat nem rendelheti be Kolozsvárra, egész világ szeme s nyelve elébe…

Első könyv II. fejezet

[…] csomagolta a fejenként hetven kilót, amennyit magával vihetett – az elmúlt negyven évben tehát a fejlődés összesen húsz kiló volt: negyvenhárom éve, amikor a kolozsvári 16 750 zsidónak kényszerlakhelyet jelölnek ki, a téglagyári gettót, 50 kilót engedélyeznek és 14 napi élelmet, tájékoztat az 1944. május 3-i újság […]

161. oldal

Családom: vidéki, főleg Bihar megyei, részben Nagyváradon, részben Berettyóújfalun, Debrecenben, Miskolcon, Brassón és Kolozsváron élő, magyar anyanyelvű zsidók; már majdnem mind halott. Öt unokatestvéremet Auschwitzban és Mauthausenben megölték. Apámnak három, anyámnak két nővére jutott erre a sorsra, egyik anyai nagybátyámat a nyilasok az utcán agyonlőtték.

13. oldal

A magyar iskola tanítóinak*

Már csak a lehetetlent érdemes megpróbálni.
A tantermeken sorra kísértetek át engem.
Utána beszélgettünk. Én arcomat töröltem,
bár félek, megláttátok, hogy elérzékenyedtem.

A humanisták a holt latint támasztották fel.
Ugyanezt teszitek ti a távol magyar nyelvvel.
Segítsen meg a visszhang titeket, amely minden
gyermek lelkében úgy szól, mint kagylóban a tenger.

De ennél százszor többet taníttok. S éppen azt, mi
másnak az Új Világban olyan nagyon hiányzik.
A Nagy Kanyon nagyon szép, magas a Long Peak orma,
de a kanyon csak kanyon, és hegy csupán a Long Peak.

Ti Budavára képét mutatjátok meg, Pécset,
Isaszeget, Kolozsvárt, Visegrádot, Világost.
Nemcsak hegyek, síkságok. Több annál. Történelmünk
adott reájuk dicsfényt, patinát vagy gyászfátyolt.

Más iskolákból lassan kiseprűzik a múltat.
Jelen van csak. A gyermek kilép a vaksötétbe.
Mátyás király! Rákóczi! Arany! Bartók! Nagy Imre!
Örökmécseknek őket helyezitek köréje.

Hogy önmagát mindenkor perspektívában lássa!
Hogy legyen, mire álljon az éltben! S hogy tudja:
mi a jó s mi a rossz! Az autó, a bőség,
a kényelem meg a rock kevés e földi útra.

Hadd keljen ki a mag! Nincs baj, amíg remélünk!
Csak költeményt tudok küldeni és szerelmet.
Más iskolákban pudvás adatokat közölnek.
Nálatok szombat reggel embereket nevelnek.

(Toronto, 1980)
* A New Brunswick-i Magyar Öregdiák Szövetség Hétvégi
Magyar Iskolájának évfordulójára

633. oldal