Kolozsvár helyszín
Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül: Klausenburg, néha Clausenburg, latinul: Claudiopolis, szászul Kleusenburch, jiddisül: קלויזנבורג, Klojznburg) Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Bukarest után Románia második legnépesebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye.
Az Európai Unió 96. legnépesebb városa. Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja.
Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom, előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolozsv%C3%A1r
Idézetek
Még egy utolsó megjegyzést hadd tegyek. Működött egy csapatunk Kolozsvárott is, így közelről láthattuk, hogyan mennek a dolgok Romániában, ha a bűnözésről van szó. Ott nem tesznek különbséget lopás és lopás között értékhatárok szerint, a tolvajok félnek is a rendőröktől. Már egy kisebb értékű vagyontárgy ellopásával is hosszú időre börtönbe lehet kerülni. Amikor a helyi csapat a csalit keresve bement a rendőrökkel a gettóba, az egyik cigány gyerek nagy büszkén magyarázta nekik, hogy ők „Magyarországra” járnak át lopni, mert ott 50 000 forintig csak szabálysértés a lopás, és semmilyen büntetés nem jár érte. Az apja erre adott neki egy taslit, hogy ne mondjon ilyeneket, mert ők dolgozni járnak át, nem lopni. Persze aki lopásból él, annak ez a „munkája”, azaz végül is igazat mondott. Hiszen emiatt (is) a tolvajok paradicsoma Magyarország…
122-123. oldal (Kreatív Kontroll, 2018)
Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett?, mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag a patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos nagy Erdély alig valakit érdekel, melyek hol színes széles vásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.)
237. oldal, Esti Kornél - Kilencedik fejezet, melyben Pécsi komoly (Magvető, 2010)
Ahogy a templom csendjében pihennek, az jut Márta eszébe, Kolozsváron van, a városban, ahol felnőtt, ahol a rokonsága él, ahol öt vagy hat helyen laktak gyermekkorában, és most nincs egy odú, ahol álomra hajthatná a fejét, és erről rettentően elszomorodik. […] Eszébe jut drága, régi barátnője, Szabó T. Attiláné, és felhívja telefonon, hiszen a nyáron már annyira várta. […]
Márta a barátnőjéhez költözik. Annak ellenére, hogy nem a legjobbkor érkezett, végtelenül aranyosak és jóságosak vele. […] Messze laknak a várostól, egy új negyedben a férjével, a nehéz és depressziós természetű, kiváló tudóssal, aki Mikecs László egyik legjobb barátja volt. Jön a karácsony. Éva készíti az ajándékokat, díszíti a fát a fia szépen berendezett, új szobájában, ahol Márta retteg magányossága és szerencsétlensége felfokozott átérzésétől, ami az ünnepekkor különös erővel támadja meg, de figyelmükkel, kedvességükkel valahogy átsegítik a nehéz órákon. A nagy karácsonyfa, Éva fia és felesége, a boldog fiatal pár, és Anna, a szép kicsi lányunoka szinte valószínűtlennek tűnik ebben a diszharmonikus világban. Szabó T. Attila zengő hangján karácsonyi énekeket dalol, megajándékozzák egymást, és a karácsony elmúlik békességben.
170-171. oldal
Descartes utca
A Descartes utca mellett
Mentem le a Szajnához, ifjú, barbár utazó,
Akit félénkké tesz, hogy itt lehet a világ fővárosában.
Sokan voltunk: Jassyból és Kolozsvárról, Vilnóból
És Bukarestből, Saigonból és Marrakesből.
Szégyenkezve gondoltunk hazai szokásainkra,
Amiről nem volt szabad beszélni senkinek:
Hogy tapsolunk a szolgálónak, s mezítlábas lányok szaladnak,
Ráolvasással osztjuk szét az ételt,
Az urak s a cselédség kórusban mondanak közös imát.
Magam mögött hagytam a felhős tartományokat,
Beléptem az egyetemes szférába, álmélkodón és vágyakozva.
Később a jassy-i, kolozsvári, saigoni és marrakesi diákok
Közül sokat megöltek, mert el akarták törölni a hazai szokásokat.
Még később társaik kerültek uralomra,
Hogy ők gyilkoljanak a szép egyetemes eszmék nevében.
Közben a természetéhez híven megmaradt a várso,
Érzéki nevetéssel hívogatott a sötétben.
Hosszúkás kenyeret sütött, bort töltött agyagkorsókba,
Halat, citromot és fokhagymát vett a piacon,
Közömbösen a becsületre, s a szégyenre, a nagyságra és a dicsőségre,
Mivelhogy ez már mind elmúlt és átváltozott
Nem tudni kicsodákat ábrázoló szobrokká,
Alig hallható áriákká, vagy szólásmondásokká.
Újra rákönyöklök a rakpart érdes gránit-mellvédjére,
Mintha csak földalatti országokká tett
Vándorlásból térnék vissza,
S a fényben hirtelen megláttam volna
Az évszakok forgó kerekét,
Ott, hol lehanyatlottak birodalmak, s akik éltek: halottak.
És már nincs itt és sehol sincs a világ fővárosa.
És minden eltörölt szokás becsülete helyreállt.
S már tudom, hogy az emberi nemzedékek ideje más, mint a Földé.
De súlyos bűneim közül legjobban egyre emlékezem:
Egyszer a patak mentén futó erdei ösvényen
Nagy kővel megdobtam a fűben összetekeredett siklót.
S mind, ami életemben történt, igazságos büntetés volt,
Ami előbb vagy utóbb, de utoléri a törvény megszegőit.
49.-50. oldal
A verset Kolozsvárott 1974-ben írta a költő*, kézírással pedig 2010-ben jegyezte le budai otthonában, ahol előbb arról beszélt, milyen hiábavalóság a szavak árverése, a szegénységen, a nyomoron úgyse lehet segíteni, azután pedig arról kezdett beszélni, öt év alatt hogyan kalapozta össze egy kút árát, mely Benedek Elek nevét viseli, s ha kinéz az ablakon, éppen rálát a kútra, amelyből eredetileg mesék is felhangzottak volna… Kútnak lenni volna jó kezdetű versét ezért írta le a Vegyen egy jó szót! jótékonysági árverésre.
* Kányádi Sándor
46. oldal (Syllabux, 2010)
Én sírtam az örömtől, amikor 1940 augusztusában az első magyar honvédek bevonultak a falunkba. Sírtam az örömtől, amikor feltűztem újra a magyar zászlót a házunkra, annyi sok esztendő után. A fiam azonban nem örvendett velem. „Hitler adta vissza Észak-Erdélyt Magyarországnak -mondta –, ennek rossz vége lesz, mert a németek elvesztik a háborút. Demokrácia a jövendő államformája." Próbált segíteni a zsidókon, ahol tudott, nehány román érdekében is szót emelt, s emiatt aztán haza kellett jöjjön Kolozsvárról, mert bojkott alá vették az irodáját.
72. oldal (Kráter, 2002)
Tudtam, hogy volt már Kolozsvár megyei főispán és országgyűlési képviselő is […] Azt híresztelték róla (elsősorban kolozsvári pincérek, hordárok és újságírók), hogy a fukarságig fösvény ember, viszont azt mindenki tudta, hogy notórius kártyás, hazárd ferblijátékos […] És tudta, mert látta egész Kolozsvár, hogy az első kolozsvári autó, egy kis vörös kocsi, mely a kolozsvári utcákon pöfögött, az Bánffy Miklósé volt.
1944. március 27-én esküdtünk Jánossal (a háború negyedik évében) a Farkas utcai templomban.
Ismered az ötszáz éves súlyos gótikus templomot, puritán, református belsejével? A szomszédjába jártam iskolába a Református Leánygimnáziumba, itt konfirmáltam, és nagyobb ünnepekkor itt szavaltam.
A püspök esketett, ott volt Székely János, a hittantanárom, szintén talárban, és a keresztapám, Deák Ferenc hidelvei református pap. Az osztálytársaim egyenruhában sorfalat álltak, a tanáraim is eljöttek.
A NÁSZÚT
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett?, mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag a patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és a hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos Erdély alig valakit érdekel, beleszámítva az erdélyieket is; álmainkat kergetjük, melyek hol színes szélesvásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.) A lépjkiazéletemből-re Esti finnyásan összerázkódott, be jól jönne most egy kis befejezett múlt!, összerázkódott volt vala, micsoda rémes mondat!, és vágott egy grimaszt.
És ne vágj pofákat, leszarom a mondataidat! – Esti vigyorogni kezdett, éppenséggel a nő mondatairól lenne szó, mindegy. Stiláris elemzés a szerelem vége, foglalta össze bölcsen ifjú élete sovánka tapasztalatait. A nő olvasott a gondolataiban.
Kúrjál a mondataiddal!, süvöltötte, és Estihez vágta, ami a keze ügyébe akadt: egy Új Dunántúli Naplót. Az Új Dunántúli Napló nem alkalmas, legalábbis nem így, dühkitörés levezetésére: lágyan hullt Esti elé. Pilinkélt. A fiatal férfi keze megmoccant a zsebében.
Ne mozdulj! Meg ne próbáld leírni! – A nő zokogásban tört ki. Esti nem érzett részvétet.
237. oldal, Esti Kornél - Kilencedik fejezet, melyben Pécsi komoly (Magvető, 2010)