kokárda tárgy
Idézetek
Kokárdát is mindig tűzettek velünk otthon, erről máig nem szoktam le. Szigorú rendje volt: 14-én és 15-én viseltük, se előbb, se később. Mondták, hogy ha kérdezi a rendőr bácsi, hogy miért hordjuk, akkor mondjuk meg, hogy a nagymama adta ránk. (Csak megjegyezném, hogy a kérdéses nagyszülők osztrákok voltak.)
Ráadás
Lehet, hogy kis ország vagyunk, lehet, hogy nem vagyunk sokan. De a miénk Ady, Feszty Árpád vagy Kodály. Itt élt Deák és Kossuth. Nekünk mondta Berzsenyi, hogy „Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”, és írta Eszterházy, hogy „A kokárda helye a szív fölött van kijelölve.” Nekünk van nemzeti Egerünk, és legyőzhetetlen Csodakancánk. Nekünk írt mesét Benedek Elek. A mi földünket védte Zrínyi, Hunyadi és Dobó.
283. oldal
Varrt egy piros frígiai sapkát XVI. Lajos fejére; amikor azzal elkészült, új egyenruhát tervezett a teremőröknek. Ezek nemrég nemzeti gárdista ruhában feszítettek, de azután, hogy júliusban a tömegbe lőttek, elveszítették a népszerűségüket, ezért az uniformis helyét átvette a sans-culotte, azaz a dolgozó osztály öltözéke: csíkos nadrág, bő ing, egyszerű kiskabát. A Curtius-kokárda maradt, de egy trikolór-kiegészítéssel: vörös és kék, azaz Párizs színei, illetve fehér, a királyi családé.
407. oldal
Edward Carey: Kicsi 89% Madame Tussaud életének rémisztő és csodálatos regénye
A filozófiákból csak a formalitások maradnak meg. A tízprancsolat kabalizmussá válik, a hegyibeszéd eucharisztikává, Rousseau kokárdákká és himnuszokká, Marxból a proletáröntudat ezer rabulisztikája nő ki, és amíg az utódok ezt bogarásszák, elvész az élet, csak a verekedés marad meg a formalitások miatt, amit az élelmesek jól kihasználnak hatalmuk és jövedelmük megalapozására.
149. oldal (Szépirodalmi, 1991)
Attila: Ahogy mondtam, soha nem tettem fel március tizenötödikén kokárdát. Nem éreztem ennek szükségét, hisz én nem csak március tizenötödikén vagyok magyar, hanem január elsejétől december harmincegyedikéig.
A Ghymes együttes tagjai kisebbségi identitásukról - 54. oldal
Medgyesi Gabriella – Ujfalussy Béla (szerk.): Ghymes Ghymes-történetek
Brassó utcáin szokatlan élénkség uralkodik ezen a József-napon, Bem tábornok nevenapján, 1849 március 19-ének délelőttjén. A házakat zászlókkal, fenyőgallyakkal díszítik, az ablakok elé szőnyegeket aggatnak. A Főtér bejáratától eltűnt a fekete-sárga faköpönyeg, s a városkaput nagy piros és zöld vásznakkal keretezik be. Az ódon, zömök tornyú Városháza előtt díszemelvényt ácsolnak. A Cenk-hegy égbenyúló, hófehér csúcsa csodálkozva bámul be a Főtérre: micsoda felfordulás ez itt?
Az utcán egy élelmes ember – ki tudja, honnan szerezte – Kossuth arcképével díszített kokárdákat árul. Néhány perc alatt eladja egész portékáját.
132. oldal (Ifjúsági, 1954)