Kleopátra személy
Gyurkovics Tibor
Antonius és Kleopátra lakomája
A festményt mintha fűvel fával ujjal
orral szájjal festette volna meg
Tiepolo a díszlet maga túl nagy
ami alatt nyüzsögnek emberek
föl van nagyítva tág történelemmé
Kleopátra s maga Antonius
az asztalnál úgy válnak vala ketté
mint két egymást szimatoló hiúz
hátrahúzódva és prédára lesve
elrejtve ragadozó lényüket
amit beáztatott a szerelembe
a testüket uraló rémület
a tekintetük villan mint a penge
a másikát melyikük győzte le
Kleopátra a karmát kimeresztve
az ecetbe a gyöngyöt dobja be
mire elolvad valamelyiküknek
a szerelemben el kell hullani
de megelőzve a jelenetünket
a gyöngyöt Kleopátra itta ki
előbb vad szerelemben egyesülnek
s ha végül össze is fog omlani
a birodalom egyszer egyesülhet
az egyiptomi és a római
egyik kardjába dőlve csatavesztve
a hiúzpárja hiúzpárjaként
másik a kígyót nyakára eresztve
ha hófehér hiúznyakába tép.
Kleopátra
Végzeted könyve nyílik ki előttünk,
lapjain utaznak ódon évezredek,
– hadjáratok dicsfényét hagyva örökül;
szépséged messzi földek útján érkezett.
Mámor-ittas éjek, bűvölet hevében,
beteljesült sorsok, veled összefonódva,
ében-szín fürjeid selymes szentélyében
őrködő csillagok szerelmet csókolnak.
Trónod, a halál áspissal mart mérge;
árulás-égetett, bíbor-írt lenyomat,
ideje korán érkezett meg érted
a túlvilági élet, vágtató fogattal,
Anubisz, igéző lelkedet kísérve,
fátyolos dallamon, örökkön magasztal.
Balogh Bea
Horatius:
A barátokhoz
(Carm. I. 37)
Bort, bort igyunk most, döngjön a föld
a vad
ritmust dübörgõ lábak alatt, hamar
készítsetek, jó társak, illõ
nagy lakomákat az isteneknek!
Hozzunk elõ mély pinceodúkba zárt
édes nedût, mit bûn vala inni, míg
Rómát a Nílus-parti asszony
esztelenül letiporni készült,
s élén a romlott lelkü kalandorok
hitvány hadának, szüntelenül nagyobb
hírnévre tört, jócsillagától
mámorosan; de mihelyt a tûzvész
poklát csak egy szál gálya kerülte el,
rögtön lehiggadt, s vágyaitól nehéz
lelkében õrült rettegéssel
futva futott, menekült, de Caesar
üldözte szélvész-röptü hajóival,
s mint sólyom indul gyönge galambra,
mint
hófödte síkon vadnyulat hajt
fürge vadász, e csodás teremtményt
úgy vágyta láncban látni; de az dicsõbb
végszóra készült, asszonyi lelke nem
szûkölt a kardtól, gyors hajóval
rejtek-öbölbe se bújt remegve:
bár büszke várát lángok emésztik el,
áll tiszta arccal, keble alá komor
kígyót szorít, hadd teljen éjszín
méregitallal a hófehér test,
mert még szilárdabb, döntve, hogy életét
eldobja: zordon gályahad õt soha
rabként ne hurcolhassa fényes
felvonulásra, királyi asszonyt.
Mezei Balázs fordítása
A Kleopátra-óda értelmezéséhez
Kleopátra és a kígyó
(zene, szöveg: Dolák-Saly Róbert) ének: Szászi Móni
A kígyó engedetlen állat,
Támad, hogyha kedve támad.
Ha szembe néz veled, s szemébe nézel, vigyázni kell, övé leszel.
A kígyó tekintetét egyvalaki állja,
A kígyóbűvölő: én, a Kleopátra.
Titokzatos vagyok, szememben égő varázserő: a démoni nő.
De igazság szerint nekem már az is megfelel,
Ha bárki jön, csak vegyen végre el!
Hajadon vagyok még, s ez rossz tanácsadó,
A helyzetem nem szórakoztató.
A kígyó össze-vissza mászik,
Áldozat lehet, ki vele játszik.
De én, ha ott vagyok a közelében, megfékezem, szolgál nekem.
De igazság szerint már az sem érdekel,
Ha egy dagadt disznó vesz majd engem el.
Lehet könyvelő, kinek rossz tartása van,
Az esküvőre megyek boldogan.
Lehet tök kopasz, a hátán szőrkupac,
Az se zavar, ha olyan, mint egy rózsaszín kukac.
Ha ígéretet tesz, hogy feleségül vesz,
Az se bánt, ha lotyónak nevez.
Ha szalonnás nyakán izzadtság folyik,
Vagy hónalj-szagú, az se baj, ha hozzám tartozik.
A büszkeségem – tudom – egy kissé megkopott,
De a türelmem már sajnos elfogyott.
Khairóneai Plutarkhosz, a Kr.u. 2. század elején keletkezett híres történelmi művében, a Párhuzamos életrajzokban (görögül: Bioi paralelloi) így ír Egyiptom világhíres királynőjéről:„A külseje önmagában véve nem volt igazán figyelemre méltó. Lényének kisugárzása tette olyan ellenállhatatlanná. Megkapó személyisége elbűvölő beszédstílussal párosult. Intelligenciája és mondanivalója megbabonázta a hallgatóságát… Kedvesen csengett a hangja, amikor beszélt. És ezzel nemcsak a férfiakat hódította meg. A nők istenítették, úgy öltöztek, úgy viselték a hajukat, ahogyan ő."
Cassius Dio, a konzulságot is viselt és a Kr.u. 2. század végén illetve a 3. század elején alkotó ugyancsak görög származású római államférfi és történész elődjével, Plutarkhosszal szemben
a Róma történetéről írt, 80 könyvből álló művében „ragyogó szépségű nőként" emlékezett meg Kleopátráról.
Noha sem Plutarkhosz, sem pedig Cassius Dio nem voltak Kleopátra kortársai, történeti munkáikban – az egykorú forrásokra hivatkozva – mindketten kiemelték Kleopátra rendkívüli személyiségét és vonzerejét.
Idézetek
A balettiskola hálótermében a kis Liza sokszor játszott a barátnői előtt haldoklókat. Kleopátrát, akivel lassan ölő méreg végzett, a kaméliás hölgyet, akit a tüdőbaj ragadott el, Júliát, aki mielőtt magába döfte volna a tőrt, megható monológot mondott. Jó volt behunyt szemmel feküdni és a lányok szipogását hallgatni. A többiek mind kitartottak a balett mellett, egyesek még híresek is lettek. De a balerina karrierje rövid, Liza pedig öregkoráig akart játszani, mint Sarah Bernhardt, ezért a drámát választotta. Arról ábrándozott, hogy majd a színpadon esik össze, mint Edmund Kean, hogy ezer ember lássa, és azt higgye, ez is a szerepéhez tartozik, mégis sírjon, ő pedig taps és bravózás közepette lehelje ki a lelkét.
102. oldal
Kleopatra közben összegyűjtött mindenféle halálos mérget, amelyet, hogy kipróbálja, fájdalom nélkül hatnak-e, halálra ítélt foglyoknak adatott be. Amikor azt tapasztalta, hogy a gyorsan ölő mérgek fájdalmas halált okoznak, míg az enyhébbek csak lassan hatnak, mérges állatokkal kísérletezett, és azokat figyelte, mialatt egymást halálra marták. Ezeket a kísérleteket naponta folytatta csaknem mindenfajta állattal, s úgy találta, hogy egyedül az áspis vipera harapása idéz elő görcsös mozdulatok és heves fájdalom nélküli, mély álomhoz hasonló önkívületi állapotot és hullamerevséget, mialatt az arcot könnyű veríték lepi el, és az érzékszervek lassan elgyöngülnek és elhalványodnak; és ellenállnak minden élesztgetésnek és ébresztésnek, mintha mély álomba szenderültek volna.
737. oldal, Második kötet, Antonius (Osiris, 2005)
[…] szerelmes lett.
Oly hányaveti módon használjuk ezt a szót, az érzelem ezernyi árnyalatát írva le vele – Antoniusnak Kleopátra iránt érzett vulkáni szenvedélyétől kezdve egészen addig a lanyha többletérdeklődésig, amelyet a fűszeres segéd érez a Fő utca második házában lakó cselédlány iránt, a posta melletti házban dolgozó szakácsnőhöz képest […]
105-106. oldal, Ötödik fejezet (Európa, 2006)
Ettől kezdve a császár teljesen Kleopátra befolyása alá került, aki szinte bármikor az ujja köré tudta csavarni. (Kivéve, amikor páncél volt rajta.)
Richard Armour: Évával kezdődött… 80% Karcképek a világtörténelem kidomborodó nőalakjairól
Ami Cleopatrát illeti, helyben volnánk, éppen itt tartózkodik. De mit tehetnék az orrával, ha fejembe venném, hogy megváltoztatom az ókort? Korom fejlett kozmetikájában az úgynevezett plasztikus műtétek ez irányban nem ritkák, de hol veszek sebészt, aki vállalja, s mivel indokoljam a sürgős beavatkozás szükségességét?
138. oldal, Negyedik közlés - A Múlt kiterjedésének városában (Akkord, 2008)
Mondják, hogy a mérges kígyót a levelekkel betakart fügék alatt csempészték be Kleopatrához; ő kívánta így, hogy ne tudja, mikor harap testébe a fenevad. Mégis amikor kivett néhány fügét, meglátta a kígyót, és így szólt: „Mégiscsak itt van", s mezítelen karját odatartotta a kígyónak, hogy harapjon bele. Mások azt mondják, hogy a kígyót vizeskorsóban rejtegette, egy aranyguzsallyal piszkálta és ingerelte, mire ráugrott, s belemart a karjába. De az igazság sohasem derült ki; egyesek azt is mondják, hogy a mérget egy hajtű kivájt belsejébe tette és a hajában rejtette el, de sem a tűszúrás helyét, sem a méregnek nem találták nyomát a testén. A kígyót sem találták meg a szobában; egyesek azonban azt állították, hogy nyomát látták a tengerhez közel abban az irányban, amerre a szoba ajtaja és ablaka nyílt. Ismét mások azt állították, hogy Kleopatra karján két, egészen kis szúrás nyoma látszott. Úgy látszik, ennek adhatott hitelt Caesar is, mert mikor a diadalmenetben Kleopatra szobrát vitték, karjára tekerőzött kígyóval ábrázolták.
747. oldal, Második kötet, Antonius (Osiris, 2005)
Ekkor ráébredt valamire, ami úgy borította el, mint a földet a felhők mögül előbukkanó nap áldott fénye, melege. Ily ádázan szeretni és gyűlölni; ez maga az élet esszenciája. Az élet pedig most már mindörökre az övé, minden áldásával, minden gyötrelmével együtt.
314. oldal, 8. fejezet (Szukits, 1999)
Anne Rice: A múmia 81% avagy Ramszesz, a kárhozott