Kiotó helyszín

Noha Shizu nem tartozott a különösebben népszerű gésák közé, Gionban mégis az egyik legboldogabb asszonynak tartották. Harminc év óta egy gyógyszerész volt a dannája. A gyógyszerész nem volt éppen gazdag, de talán egész Kiotóban nem volt még egy olyan pár, amely annyira élvezte volna egymás társaságát, mint ők.

– Kiotóban, vagyis inkább Japán-szerte ritkaságszámba megy, de a Simogamo-szentélyben csillagjegyenként külön lehet áldozni.

70. oldal

– Az a kislány, aki hajdan Kiotó kertjeiben kószált a nővérével – szólalt meg Aritomo, úgy fürkészve a tekintetem, mintha egy tó fenekére ejtett kavicsot keresne –, vajon az a kislány ott él még Önben? Időbe telt, mire képes voltam megszólalni, de még akkor is erőtlennek és érdesnek hallottam a hangom. – Olyan sok minden történt azzal a kislánnyal. Aritomo továbbra is fogva tartotta a tekintetem. – De azért még ott van – mondta aztán a saját kérdésére felelve. – Mélyen legbelül az a kislány még mindig ott rejtőzik.

Hatodik fejezet

Kiotó, vagy ahogy a fővárossá válásakor, 794-ben hívták: Heiankjó, Kanmu császár idejében jött létre. Az uralkodó szakítani kívánt Nara ősi fővárosának udvaroncaival és az egyházi hatalommal. Döntését a feng shui kínai művészetére alapozva hozta meg, ami szerint a városnak úgy kell elhelyezkednie, hogy a hegyek északra nézzenek, a folyó keletre, a tó délre, a főbb útvonalak pedig nyugatra.

13. oldal

Az ódon templomokkal és szentélyekkel teli Kiotóról joggal mondják: nincs nap, hogy ne ülnék meg benne valamelyik kisebb-nagyobb istenség ünnepét. Aki az ünnepi kalendárium rendjéhez tartja magát, május hónapban számíthat rá, hogy mindig talál valami látványosságot. Aki minden teaszertartáson részt szeretne venni, akár templomban, akár háznál, akár a szabadban szolgálják fel, a víz forrásától kezdve, addig, amíg a csészékben felszolgálják, állandóan úton lehetne.

68-69. oldal (Kozmosz Könyvek, 1975)

Volt egyszer két béka. Az egyik Oszaka város mellett lakott egy gödörben, a másik pedig Kiotó mellett egy patakban. Mit gondoltak, mit nem, mind a kettőnek nagy kedve kerekedett, hogy világot lássanak. Az egyik béka, amelyik Kiotóban lakott, szerette volna látni Oszakát; a másik pedig, amelyik Oszakában lakott, az meg szerette volna látni Kiotót, a Mikádó városát. Egymást nem ismerték, soha egymásnak hírét sem hallották s íme, mégis egyszerre, egy pillanatban gondoltak erre az utazásra. Egy órában indult mind a kettő a nagy útra. Mentek, mendegéltek, hát bizony csak lassan haladtak s merthogy volt egy szörnyű magas hegy is a két város között, bizony sok idő telt belé, amíg annak a magas hegynek a tetejére kiértek, de bezzeg elcsudálkozott mindkettő, mikor a hegy tetejére kiértek s ottan meglátták egymást.

A világlátott békák

A Meidzsi-forradalomként ismert modernizáció azzal kezdődött, hogy Mucuhito császár (1867-1877) a vallási fővárosól, Kiotóból a politikai fővárosba, Tokióba költözött. 1876-ban leverte a szamurájok felkelését, s így megerősítette hatalmát. Japánban ezután iskolákat nyitottak, egyetemet alapítottak Tokióban, áttértek a méterszisztémára, s átvették a Gergely-naptárt.

51

Kilencszáz esztendeje a Japán fölött uralkodó császárok székhelyeként alapították Heian-kyót, a Béke és Nyugalom Fővárosát. Most, amikor a hatalom már a távoli Edóban székelő Tokugava sógunok és udvartartásuk birtokában van, egyszerűen Miyakóként vagy Kiotóként ismert – a főváros.

(első mondat)

    Tokió viszonylag fiatal város: 1603-ban Edo faluból jött létre a Tokugava-sógunátus fővárosaként. Miközben az uralkodó továbbra is a hivatalos fővárosban, Kiotóban maradt, Tokió új katonai kormányzati központtá lépett elő. Edo felvirágzott, dinamikusan fejlődött, hatalmas területeket szerzett. A folyószabályozás és a vízvezetékrendszer kiépítése is segítette a népességnövekedést. Ugyanakkor Edót – a későbbi Tokiót – időről időre tűzvész, földrengés, majd a második világháború idején az amerikai szőnyegbombázás is meggyötörte. Amikor a sógunátus kora leáldozott, az uralkodó a kiürült Edo településen, az ottani várban talált menedéket. Kiotó, amely 794-től volt az ország fővárosa, azóta vár a nagy visszatérésre.
    Tokió lényegében a világ első scrap-and-build városa (olyan város, mely törmelékből épült fel). A Tokiói torony, a város alighanem legjellegzetesebb épülete a koreai háború utáni időszakban épült, többek között az amerikaiakáltal otthagyott Sherman tankok fémhulladékából. És íme, a következő paradoxon: ami réginek tűnik Japánban, az valójában új, és fordítva. A történelem fontos szerepet játszik a felszín alatti dolgokban is.

4. oldal, Bevezetés

     – Hol van a…? – kérdezte felállva.
     – Maga kínos helyzetben van – húzta el a száját az épp visszatérő Kaname. – Csak egypár dézsa van egy elkerítetlen helyen, s azt használják a férfiak is, a nők is, mégpedig állva.
     – Mit csináljak?
     – Mit törődsz vele! Ha úgyis mindenki mindenkit lát…
     – De állva nem tudok!
     – Kiotóban sok nő csinálja állva.
     – Micsoda idétlenség, én aztán soha nem fogom!

130-131. oldal (Európa, 1986)