Kilimandzsáró helyszín

Corinne Hofmann: Búcsú Afrikától
Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava
Fekete István: Kittenberger Kálmán élete
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
Galla-Kovács Ágnes: Nem vadásztam Tanzániában
Justh Szilvia (szerk.): Afrika
Dominique Joly: A hegy
Leylah Attar: A Serengeti köde
!

A Kilimandzsáró rétegvulkán Tanzániában, az ország és egyben Afrika legmagasabb hegycsúcsa. Az Egyenlítőtől 320 km-re, délre található. Harmadidőszaki vulkanizmus során keletkezett. Túlnyomórészt bazalt alkotja, amely kőzet a mállás miatt erősen omlékony, sziklamászásra ezért nem alkalmas. Magasságára vonatkozóan az adatok eltérnek. Vannak források, melyek 6000 m-t meghaladó hegyként említik, de az utolsó hivatalos mérés szerint 5895 m-rel a Kibo-csúcs a legmagasabb pontja, mely a délnyugati peremen helyezkedik el.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kilimandzs%C3%A1r%C3%B3


Idézetek

berengar>!

A Kilimandzsáró 19710 láb magas, hó borította hegy, úgy mondják, a legmagasabb Afrikában. Nyugati csúcsát maszái néven „Ngaje Ngai”-nak, az Isten házának hívják. Közel a nyugati csúcshoz egy leopárd aszott, megfagyott teteme fekszik. Senki sem tudja megmagyarázni, mit keresett a leopárd ilyen magasan.

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró · leopárd
pveronika>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Minden rendben? – kérdezte a mellettem ülő hölgy.
– Igen. – Goma zsebkendőjével felitattam a könnyeimet. – Én csak… – A Kilimandzsáróra néztem, és a hegy lábánál álló fehér udvarházra gondoltam, a zöld hintaággyal. – Egy életre szóló élményben volt részem.
– Meséljen! Csupa fül vagyok.
– Nem is tudnám, hol kezdjem – mosolyogtam rá, és kibámultam az ablakon.
Egyszer Afrikában megcsókoltam egy királyt…

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró
pveronika>!

A felhők fölött, mintha csak a zafírkék égbolt éteri glóriája lenne, a Kilimandzsáró hósipkás orma emelkedett. Amikor Mo mesélt róla, mindig magam elé képzeltem, milyen lenyűgöző lehet, de az élmény, amikor életemben először láttam a saját szememmel a porhóval hintett fenséges csúcsokat, semmihez sem volt fogható.
Úgy tűnt, hogy Bahati ugyanolyan áhítattal nézi őket, mint én. Átmenetileg fel is függesztette a társalgást. Hirtelen elapadhattak a szavai, nem jutott eszébe semmi, amivel elkápráztathatott volna. Bámultuk a távolban derengő, valószerűtlen óriást, ahogy méltóságteljesen az afrikai szavanna aranyló síksága fölé magasodik.

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró
jevus>!

Megvárta, míg fölzengett a bizakodó csönd, és máris az orránál tartott: persze, e miatt a túlméretezett szörnyeteg miatt van minden, e miatt a tokmányorr miatt, e miatt az uborkaorr miatt… mit orr?! Ormány! Egy bánatos, vöröslő hegycsúcs, egy Kilimandzsáró, egy Popocatépetl, egy Mohendzsodáro, nem, a Mohendzsodáro az nem hegy, az egy romváros, mindegy, akkor is ez az ormány, ez az oka mindennek!

Bab Berci és a tünkány vagy kicsoda

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró · Popocatepetl
Eszter01>!

Kittenberger Afrika-szerte találkozott azzal a néphittel, hogy aki fekvő elefántot meglát, nemsokára erőszakos halállal hal meg. Fekvő elefántot látni erdő- vagy hegyvidéken nagyon ritka dolog. A hegyvidéki elefánt soha nem fekszik le – egyébként pedig kitűnő hegymászó. A Kilima-Ndzsárón olyan magasságban is találtak elefántnyomot, ahol már az erika is alig tengődik, és mindennapos a fagy és a dér.

171. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elefánt · Kilimandzsáró · Kittenberger Kálmán
oregon>!

Ha megkérdezték volna Jack Wardent, hogy mit szeretett legjobban az életben az előtt a bizonyos délután előtt, gondolkodás nélkül sorolta volna: a feketekávét, a kék eget, leengedett ablakkal furikázni a városban, a gomolygó felhőkbe burkolózott Kilimandzsárót a visszapillantó tükörben, és a kislányt, akié a szíve volt, és aki épp együtt énekelt az autórádióval.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: autórádió · Jack Warden · Kilimandzsáró
Trudiz >!

Afrikában a Kilimandzsáró a legmagasabb: 5963 méter.
A 6187 méteres McKinley Észak-Amerika legmagasabb hegye.

Kapcsolódó szócikkek: Denali-hegy | Mount McKinley · Kilimandzsáró
MissWenut>!

A Kilimandzsáró csúcsa 500 méterrel magasabban van, mint a nepáli Himalájában az Everest-alaptábor, amelyet a hegymászók úgy két hét alatt érnek el. Bár sokan feljutnak Afrika legmagasabb pontjára, a többség szenved a hegyi betegségtől. Fontos, hogy ismerjük ennek tüneteit, csakúgy mint a megelőzés és kezelés lehetőségeit is.

61. oldal (Medicina, 2003)

Justh Szilvia (szerk.): Afrika Az Egyenlítőtől a Fokföldig

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró
MissWenut>!

Magánszervezésben nem túrázhatunk a Kilimandzsárón. Engedéllyel rendelkező céggel kell szerződni: több tucat – különböző árkategóriájú – működik a közeli városokban (Arusha, Moshi, Marangu).

67. oldal (Medicina, 2003)

Justh Szilvia (szerk.): Afrika Az Egyenlítőtől a Fokföldig

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró
serengeti>!

Soha nem jutott eszembe, hogy így másszam meg a Kilimandzsárót.

222. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kilimandzsáró