Kev Merripen személy
Idézetek
[…] – Hajlandó vagy tehát bocsánatot kérni Merripen? [Winnifred]
Rohan csavart egyet Merripen karján.
Tedd meg, az ördögbe is – dünnyögte Rohan. – A család kevéért.
Kev haragosan nézett az orvosra és cigányul mondta:
– Szarok én terád.
– Ami annyit tesz – mondta Rohan sietősen –, „kérem, nézze el nekem a félreértést, és váljunk el barátokként”.
– A legrútabb betegségben leld halálodat! – folytatta Kev továbbra is cigány nyelven, a nyomaték kedvéért.
– Nyersfordításban: – így Rohan – „Legyen mindig tele a kertje szép, kövér sündisznókkal.” Ami, hadd tegyem hozzá, a cigány hagyományban áldást jelent.
125-126. oldal
– A helyedben nem tenném. Legalábbis amíg le nem csillapodik. Nagyon haragszik rád. [Leo]
– Miért? [Merripen]
– Hogy miért? – Leo szája megrándult. – Gondban vagyok, hogy mivel is kezdjem a szédítően bőséges arzenálból. Ha eltekintünk a ma reggeltől, vegyük például azt a tényt, hogy soha nem írtál neki?
– Igenis, hogy írtam – méltatlankodott Kev.
– Egyszer – hagyta helyben Leo. – A birtok ügyeiről. Win megmutatta nekem a levelet. Sosem feledem azt a szárnyaló prózát, ahogy a keleti kapu mentén húzódó földdarab trágyázásáról írsz. Meg kell mondanom a birkaszarról szóló rész kis híján könnyeket csalt a szemembe, oly érzelmesnek találtam, és…
127. oldal
– Hová, hová? – kérdezte lustán Rohan. – Csak nem a szabóddal van találkád? Vagy a helyi kávéházba készülsz, hogy ott eszmét cserélj a legfrissebb politikai történésekről?
– Ha fel akar bosszantani – közölte vele Kev –, ne fáradjon. Számomra már az is bosszantó, ha levegőt vesz.
– Nézd el nekem. Megpróbálnék leszokni róla, de nagyon rákaptam az ízére.
70. oldal
– Hol vannak a többiek? – kérdezte Leo.
[…]
– Cam Lord Westcliffnél jár látogatóban a Stony Cross Parkban. Amelia bent van a kisbabával, Beatrix az erdőben csatangol, Merripen pedig néhány bérlővel beszélget a kerítésről.
A szó megragadta Leo figyelmét.
– Erről én is sokat tudok. Ha valaki nem akar bordélyházba menni, ismerek embereket Londonban, akik kerítéssel foglalkoznak.
– Léckerítés, Leo – mondta Win. – A birtok különböző részeinek elválasztására.
– Ó! Erről viszont semmit nem tudok.
– Kev – szólalt meg nyugodtan Win, és előrébb ment. – Szeretnék beszélni veled valamiről.
Merripen most is figyelt a feleségére, mint mindig, és komor arccal ránézett.
– Most?
– Igen, most.
– Nem lehet később?
– Nem – felelte Win nyugodtan.
Ahogy a férfi továbbra is habozott, folytatta:
– Már várom.
Merripen pislogott.
– Mit vársz?
– Kisbabát.
Mindannyian figyelték, Merripen arca hogyan válik hamuszínűvé.
– De miképpen… – kérdezte kábultan, és szinte botladozott, ahogy Win felé indult.
– Miképpen? – ismételte meg Leo. – Merripen, nem emlékszel a beszélgetésre, amelyet az esküvőtök éjszakája előtt folytattunk? – Vigyorgott, mert Merripen figyelmeztető pillantást küldött felé. Win füléhez hajolt, és azt mormolta:
– Remek húzás. De mit mondasz majd neki, amikor rájön, hogy csak trükk volt?
– Nem trükk – mondta Win vidáman.
Leo mosolya lehervadt, ahogy homlokához emelte a kezét.
– Jézus – dörmögte. – Hol van a brandym?
Ezután eltűnt a házban.
– Biztosra veszem, hogy gratulálni akart – jegyezte meg Beatrix vidáman, és követte a csoportot, mert mindenki bement.
– Szegény Merripen. – Egy pohár vizet emelt az ajkához. Amikor Merripen megpróbálta visszautasítani, erősködve rázta meg a fejét. – De, muszáj. Tudnom kellett volna, hogy nagyon rossz beteg vagy. Igyál, szívem, vagy kénytelen vagyok valamit énekelni.
Amelia elnyomott egy mosolyt, amikor Merripen engedelmeskedett.
– Nem is énekelsz olyan rémesen, Poppy. Apa mindig azt mondta, hogy úgy énekelsz, mint a madár.
– Papagájra gondolt – mondta rekedten Merripen, fejét Poppy karján nyugtatva.
134. oldal
