Kertész Imre személy

Esterházy Péter: Javított kiadás
Albert Györgyi: Miért pont én?
Georg Klein: Szilárd Leó tízparancsolata
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Spiró György: Mit ír az ember, ha magyar
Ulla-Carin Lindquist: Evezők nélkül
Daniel Vernet: Berlin regénye
Heller Ágnes: Kertész Imre
Vámos Miklós: Kedves kollégák I-II.
Koen Peeters: Nagy európai regény
Scipiades Erzsébet (szerk.): Nincs egy jó szava, és még él?
Soóky Andrea – Oroszlán Éva: Kik voltak ők valójában?
Banga Ferenc – Reményi József Tamás – Tarján Tamás: Sírfirkák
Kardos G. György: Csak úgy mesélek
Kertész Imre: Mentés másként
Förköli Gábor – Gintli Tibor – Inzsöl Kata (szerk.): Hétfő este a Ménesi úton
A lélek dolgai
Kertész Imre: A végső kocsma
Kőbányai János: Saul fia-napló / Kertésznapló
Csunderlik Péter – Pető Péter: Top 10-es történelmi slágerlisták
Esterházy Péter: Az olvasó országa
Pintér Judit Nóra: A krónikus betegségek lélektana
Parti Nagy Lajos: Félszép
Wirth Imre: Lementem egy üveg borért Hajnóczynak
Bao Ninh: A hét törpe tábora
Földes Anna – Mihályi Gábor (szerk.): Az én forradalmam
Földvári András: Ez az én világom
Katrine Engberg: Krokodilmadár
!

Kertész Imre (Frankl Aliona fotója)


Idézetek

latinta P>!

    Életem kemény küzdelem a halálomért, írja később, de ezt látjuk itt is. És összeszorul a torkunk.

70. oldal, AZ OLVASÓ ORSZÁGA - Valami a semmiben [Kertész Imre] (Magvető, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: Kertész Imre
Carmilla >!

Egyszer a villamoson összetalálkoztam azzal a bíróval, aki Nagy Imrééket halálra ítélte, és a mi perünkben – Mérei Ferenc és társai értelmiségi perében – ugyancsak ítéletet hozott, de bíráskodott Déry Tibor perében is. Szóval a legtöbbjét ezeknek az úgynevezett revizionista pereknek reá bízták. Ezt az úriembert Vida Ferencnek hívták. Régi illegális kommunista volt. Akkor ott megszólítottam a villamoson. Mondtam, hogy egy régi páciense vagyok, és örülök, hogy épp most találkozunk. Ez huszonöt évvel Nagy Imréék kivégzése után történt. Megkérdeztem tőle, hogy érzi magát a nagy mű negyedszázados évfordulóján. Akkor megértette, hogy miről beszélek, és elkezdett artikulátlanul kiabálni. Egy tehetséges író, Kertész Imre volt ott a villamoson, és hangosan odaszóltam neki – ez még a 80-as évek elején volt –, hogy ez az úr ítélte halálra Nagy Imrééket. Ilyesmikben, mondjuk, kielégült az én bosszúvágyam.

41. oldal, Történész a történelemben - Litván György (Új Világ, 1996)

Kapcsolódó szócikkek: Déry Tibor · Kertész Imre · Mérei Ferenc · Nagy Imre
olvasóbarát>!

Kertész Imre a saját, az irodalom területén érte el sikerét, jól beágyazva a legnagyobb könyvkultúrájú „piac”: a német infrastruktúrájában, amely őt egzisztenciálisan és szellemileg azóta sem hagyta el. Géza sikere azonban… Itt megáll az eddig sem túl gördülékeny toll (billentyűzet), mert bizonyos szinten a színész szó/fogalom nem fejezi ki pontosan azt a jelenséget, amelyet ő a Saul fiaban betölt. (S ezért tűnt olyan blaszfemikusnak a cannes-i szmoking és csokornyakkendő a velejáró táncrenddel. Mégpedig nem, vagy csak, hobó-haszid imázsával, attitűdjével oly ellentétes etikett-követés okán, hanem azért, mert a film kivételességének a záloga nem Géza játéka, hanem a jelenléte. Teljesen magát adja benne, mégpedig úgy, hogy a szereplő mégsem ő.

16-17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kertész Imre
3 hozzászólás
Galambdúc>!

A türelem szó arabul: kaktus. Türelem és kaktusz tehát ugyanazt jelentik: „elviselni a szomjúságot.”
Veszek egy kaktuszt, és a költő, Karin Boye szavai jutnak eszembe: a legboldogabb nap, mikor az ember szomjazik.
De el fogom viselni?
Van-e kedvem elviselni egyáltalán?
A Nobel-díjas Kertész Imre is segít nekem. A Sorstalanság tizenéves hőse alkalmazkodik és túlél. Magától értetődőnek tartja, ami Auschwitzban történik. Hozzáidomul.
Elhatározom, hogy én is ezt fogom tenni.
Megfigyelek. És alkalmazkodom.
Lépésről lépésre.

Kapcsolódó szócikkek: Auschwitz · kaktusz · Karin Boye · Kertész Imre · türelem
Carmilla >!

A gépiratot Kertész Imre készítette Budapesten 2000. november 26-án. A Krumpliért verset, prózát! jótékonysági árverésen mindössze 1 mázsa krumpliért kelt el, azt is egy rokon kínálta. Kertész Imre 2000-ben még nem volt Nobel-díjas.

67. oldal (Syllabux, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: 2000 · burgonya, krumpli · Kertész Imre
latinta P>!

    Minden valószínűsége ellenére a budapesti zsidókat végül nem deportálták. A háború a vége felé járt, és néhány külső történés megakadályozta. Roosevelt kemény beszédben ítélte el a háborús bűnösöket, és kilátásba helyezte, hogy a háború rohamosan közeledő végeztével bíróság elé kell állniuk. Budapestet 1944 júniusában heves bombázások érték. V. Gusztáv táviratának és a pápa Horthy kormányzóhoz intézett kérésének is lehetett valamelyes hatása. A titkos Auschwitz-jelentés eljuthatott Horthyhoz, annak is hatása lehetett az eseményekre. Ha nagybátyám hitt volna a jelentésben írtakban, és kitette volna saját magát és családját annak a veszélynek, hogy menekülés közben elkapják őket, túlélési esélye jelentősen csökkent volna.
    Ugyanakkor Budapest elővárosaiban, melyek közigazgatásilag nem a fővároshoz tartoztak, éppen ellenkező volt a helyzet. Ott teljes gőzzel zajlott a deportálás. A 15 éves Kertész Imre Auschwitzba került, mert hivatalos munkahelyére menet átlépte a város határát. 1944 júniusának elején Budapest amúgy lényegtelen adminisztratív határa élet és halál közti választóvonallá vált.

25-26. oldal, Első parancsolat (Corvina, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: 1944 · Auschwitz · Budapest · holokauszt · Horthy Miklós · Kertész Imre · zsidók
szöszmösz I>!

A FISZ által felállított irodalmi TOP 15. (501 középiskola 27729 tanulójának felelete alapján)

Kedvenc író
1. Jókai Mór
2. Móricz Zsigmond
3, Mikszáth Kálmán
4. Kertész Imre
5. Gárdonyi Géza
6. J. R. R. Tolkien
7. Stephen King
8. William Shakespeare
9. J. K. Rowling
10. Örkény István
11. Rejtő Jenő
12. Móra Ferenc
13. Fekete István
14. Lőrincz L. László
15. Kosztolányi Dezső

Soóky Andrea – Oroszlán Éva: Kik voltak ők valójában? Írók-költők kézírásának nyomában

41 hozzászólás
ppeva P>!

Reggel szívélyes búcsút veszünk egymástól. Mindenki kirajzik a vásárlóutcába, és dizájnos műanyag virágvázát, Tokajit vagy jópofa hímzett hálóinget vásárol. Vagy netán népies mosogatórongy volna? A napsugarak zöld kristályokként táncolnak a kirakatokban. Csavargók érthetetlen szórólapokat nyomnak a kezembe: „Végkiárusítás! – 90 % minden márkás bőrcipő!”
Még meg kell vennem valamit Theónak. Egy cetlire felírta egy könyv címét, de úgy firkálta egymás után a szavakat, hogy a könyvcímet nem tudom elkülöníteni a szerző nevétől. „Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért.”
A könyvesbolti eladólány motyog valamit.
– A Nobel-díjastól? – kérdezi nehézkes angolsággal. Egy világosbarna borítójú kis könyvet nyújt felém. Kopáran fest, nincsenek fejezetei, a bekezdések között nincsenek sorközök, és a következő szavakkal kezdődik: „»Nem!« – mondtam rögtön és azonnal, habozás nélkül és úgyszólván ösztönösen…”
Ez esszé, regény vagy talán thriller? Halvány fogalmam sincsen. Leülök egy padra a napon, nem messze az Erzsébet hídtól. Nézem a magyarokat. Lássuk csak Európa pusztai lovasait! A cigány bárókat, huszárokat, hegedűsöket.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kertész Imre
csucsorka IP>!

Volt egy író, aki megírta, elég nagyszabású módon, nem egészen a jelent, de a magyar közelmúltat. Csak éppen a világirodalomnak a része. Ja, úgy könnyű! Úgy könnyű a magyarokat megírni, ha éppen egy olyan történésben van benne Magyarország, amelyik ab ovo belekapcsolja a világtörténelembe. Ez Kertész Imre Sorstalansága. A történet egyrészt világtörténet, másrészt, miután ő magyarként élte meg, magyar történet, és isteni magyar típusok vannak benne, nagyszerűek, le a kalappal, ahogy ott a magyar zsidók helyre vannak téve, nem akármi. Nem csodálom, hogy nem szerették.
A Nobel-díj után már muszáj szeretni, de azért kényszeredett a dolog, és nem csak a magyarok meg az antiszemiták utálják Kertészt, hanem a zsidók is természetesen.

7. oldal, "Az író... gondoljon hülyeséget, csak legyen jó" Bátori Anna beszélgetése Spiró Györggyel

Kapcsolódó szócikkek: Kertész Imre · Sorstalanság · Spiró György
latinta P>!

    Az Éjjeli menedékben negyedórán keresztül arról folyt a szó, hogy amennyiben Kertész Imre Sorstalanság-filmjének díszleteit, nevezetesen a náci koncentrációs tábort a Pilisben építik fel – csak hogy jól értsük: egy film díszleteit, egy filmforgatás idejére –, az a magyarság, illetve a magyar nemzet meggyalázása-e, avagy sem.
    Ha igen, ha nem, biztos, hogy provokáció, azok provokációja, mint ezt a megszólalók többsége kéjes borzongással ismételgette. Hogy kik az azok, azt egyikük sem volt hajlandó konkretizálni, minek is? Az ócska szemforgatás, a téma s a honi közbeszéd gesztusrendjének ismeretében, kétséget nem hagyott afelől, hogy kikről van szó. A zsidókról. Maga a szó persze nem hangzott el, huncut, aki rosszra gondol, különben is alighanem ORTT-kompatibilis műsor volt, idegenszívűeket, New York–Tel-Aviv-tengelyt nem emlegetett, holott tehette volna, a magyar nyilvánosságban már szemünk se rebben, jön ki a könyökünkön, s ez, a hétköznapisága a legförtelmesebb.
    Az is elhangzott, hogyha nevezett díszlet netán itt marad, húsz év múlva még azt hiszi az utókor, hogy Magyarországon volt ilyen, mármint KZ-láger, pedig nem volt, nem, nem soha. Mert az egri vár az egy magyar ügy, ezért a díszlete maradhatott hazafias szempontból, de egy ilyen német/lengyel láger nem magyar ügy, ha, mondjuk, marad, értsd: fondorlatosan itt hagyják.
    Ennyi volt az érvelés. El vele, nehogy úgy tűnjön már, hogy közünk volt hozzá. Ha itt nem volt láger, akkor díszletláger se legyen, egy magyar filmé, ami tényleg nemzeti ügy, hisz közvetve-közvetlenül elhurcolt és meggyilkolt honfitársaink százezreinek állít emléket.
    Természetesen senki őket Magyarországon zsidótörvényekkel ki nem rekesztette, el nem hurcolta, gettóba nem terelte, munkaszolgálatra nem hajtotta, ki nem fosztotta, be nem vagonírozta, Dunába nem lőtte. Rekesztődtek, hurcolódtak, terelődtek, hajtódtak, fosztódtak, vagonírozódtak, lövődtek. Maguktól, plusz az Eichmann. Ültem és bámultam, megérteni nem volt mit, felfogni volt nehéz. Hogy mi van a hablaty alatt.
    Azért ha én riadólánccal működő polgári kör volnék, akkor, épp mert nem tévesztem szem elől egymást, ezt az otrombaságot – ugyanis feltenném róla, hogy csupán az volt, nem tudatos nyilas uszítás – határozottan kikérném magamnak. De nem vagyok polgári kör. Semmilyen kör nem vagyok, magyar vagyok, továbbá minden ilyen kontextusban zsidó vagyok, és undorodom, és szégyellem magam a holokauszt összes áldozatának emléke előtt, valamint összes túlélője nevében. A túlélők egyébként mi vagyunk, mindannyian, hetedíziglen, akik hagyjuk, feldolgozatlanul elszenvedjük és – hál’ isten elenyészően kis százalékban – bevesszük, átnyammogjuk ezt az újfasiszta förtelmet.
    […]

Díszlet, Magyarország

Kapcsolódó szócikkek: Kertész Imre · Sorstalanság