Kávéházi Konrád fogalom

Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Végh György: A gonosz angyal
Timár György: Nevető lexikon és agyrémszótár
Budai-S Balázs: Kun Páter – a reverendás gyilkos

Idézetek

Sándor_Langer_Pudingman P>!

    Kezdettől fogva tudta és harsogta, hogy a németek elvesztik a háborút. De egyáltalán nem gondolta, hogy jó idők jönnek azután. Érezte, hogy a kávéházak Magyarországának bealkonyult örökre.
     – Pedig Magyarországon ez az igazi parlament! – bömbölte. – Egy tehetséges kávéházi Konrádnak több esze van, mint ötven hivatásos képviselőnek. A kávéház sziget, ahol még élnek a szabadság emlékei. A presszó kis asztalaival, a teljes elhülyülés előjátéka. Én egy presszóba bele se férnék. A hangom meg különösen nem. Nekem a kávéház is kezd szűk lenni. És mi lesz még ezután, mi lesz még…
    Szerencséje volt, nem kellett megérnie azt, ami lett még.
    1943. október 26-án Rónai Mihály Andrással indult a taxi felé, kivételesen a Vígszínház kávéházból, amikor a Berlini téren megállt egy pillanatra:
     – Az isten bassza meg, most meghalok.
    És meghalt.

25. oldal, Reinitz Béla Abbáziája

Kapcsolódó szócikkek: 1943 · Kávéházi Konrád
TiaRengia I>!

Magyarország élet-halál harcát vívja. Ilyen az ország katonai erejének mozgósítása. Az emberek vidáman töltik egyhangú, semmittevéstől túlfűtött munkás napjaikat és nem hiányoznak a délelőtti korzóról hősi életszemlélettől eltelt, vattás vállú, díjbirkózó aranyifjaink sem. Közben kint a harctéren vérzik az igazi magyar fiatalság. Ebben a lélekmételyező kaotikus zűrzavarban, a zsidó kalmárszellemtől fűtött csüggedő búsmagyarok kávéházi konrádjai a hadiesemények békés elintézését latolgatják. A kibombázottak sorfala hetekig jár a lakáskiutalások után. És sötét kapualjak mélyén vagyonok cserélnek gazdát honmentő zsidaink kezén.

12. oldal

Budai-S Balázs: Kun Páter – a reverendás gyilkos A nyilas korszak leghírhedtebb alakjának nyomában

Kapcsolódó szócikkek: Kávéházi Konrád
1 hozzászólás
nodael>!

PRESSZIMISKA Kávéházi Konrád örökké borúlátó fi­vére.

164. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kávéházi Konrád
nodael>!

1941. augusztus 22-én akkori egyik legjobb barátommal – nevezzük X.-nek – egy ménkű nagy térkép előtt álltunk, melyek divatossá kezdtek válni, hogy mindenki otthon, a Kávéházi Konrádok utódjaként zászlót tűzhessen ki az elfoglalt városok mellé, hogy nap mint nap lássa a hadi helyzet alakulását.

ELSŐ RÉSZ Pillangós őszök. 1941 szeptembere

Végh György: A gonosz angyal Önéletrajzi jegyzetek 1939–1942

Kapcsolódó szócikkek: Kávéházi Konrád · térkép