!

Karthágó helyszín

Umberto Eco: A Foucault-inga
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca I-II.
Erich Fromm: A rombolás anatómiája
Jorge Luis Borges: A homály dicsérete
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
Caius Sallustius Crispus: C. Sallustius Crispus összes művei
Helen Dunmore: Ostrom
Caius Plinius Secundus: A természet históriája
Baka István: Versek
Polübiosz: Polübiosz történeti könyvei I-II.
Caius Sallustius Crispus: C. C. Sallustius' épen maradt minden munkái

Idézetek

>!
Morpheus

A civilizáció története, kezdve Karthágó és Jeruzsálem lerombolásától Drezda és Hirosima elpusztításáig, az emberek, a termőföld és a vietnami fák halála mind-mind a szadizmus és a pusztításhajlam szomorú emléke.

244. oldal

>!
csend_zenésze

AENEAS ÉS DIDO

„Így hát a nagy ember
elhagyta Karthágót…”
(Joszif Brodszkij: Dido és Aeneas)

1

Dido, királynőm, nem látlak soha.
A hullámok meanderei kéken
futnak, s mint Ariadné fonala,
vezetnek új hazába, hol a népem

tán Minotaurusszá változik bús
nászunk után – miatt? –, hisz labirintus
bejáratául tárult szép öled,
s mi összebogozott, a gyűlölet

fonalaként fog visszagombolyodni
néped kezébe népemnek kezéből.
Találkozom hát véled újra – végül

együtt fogunk mi árnyakként bolyongni;
s a vér-iszamós csatatereken
is vágytól síkos öled keresem.

2

Fanyar a búcsú? Fanyarabb a bor
s a borszín tenger, melybe rózsaujját
a hajnal mártja. Vérünk bárha forr,
jó tudni: fenn, Olimpuszon mi újság;

különben fuccs a bornak és a kéjnek,
és Gorgó-főt növesztenek az éjek,
ránk ég a virradat, mint Nessus-ing.
Irigyebbek a mi isteneink,

Dido, de késő lenne már cserélni.
Megnyugtató mégiscsak, hogy az égből
megüzenik gyakorta, hogy mitévő

legyek, – nem kell a döntéstől se félni.
Máglyára lépsz, ha elhagylak? Na és?!
Nem én akartam – égi rendelés.

3

Mellettem alszik már Lavinia;
keményebb húsú, ifjabb, mint te voltál;
de az a tűz, amely a húsból oltárt
varázsol, benne nem lángolt soha.

Mindegy – csak szüljön, kéj nélkül foganva
teljen meg évről évre, mint a kamra!
Hideg szeműek s idegen, latin
beszédüek lesznek a fiaim.

Új – még kicsiny – hazámat isten óvja!
Miért fáj jobban Karthágó, mint Trója?
S bár oldalamról annyian kidőltek,

miért csak azt az egyet – hervatag
szépasszonyt: téged hívlak napra nap?
Dido, királynőm, gyűlölöm e földet.

231-233. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó
1 hozzászólás
>!
eme P

Minél többet olvas az ember történelmet, annál inkább kedvet kap arra, hogy maga is gazemberré váljék, sokkal előnyösebb dolog! A nagy Hannibált, aki nélkül Karthágót nem is ismernénk, ez a semmi kis Karthágó száműzte, vagyonát elkobozta, lakóházát lerombolta! Semmi sem új… Gnaeus Naeviust már akkor kalodába zárták, hogy ne írjon merész darabokat. Az aetóliaiak, sokkal a mi korunk előtt, hamis amnesztiát hirdettek, hogy hazacsalogassák az emigránsokat, és kivégezzék őket. Már Rómában felfedezték azt az igazságot, amelyről a gulag megfeledkezik: nem gazdaságos éhesen hagyni a rabszolgát, etetni kell! Az egész történelem merő… falás. Ki kit elkap, be is kapja. Nincs sem igazság, sem tévedés, sem fejlődés. És nincsen hova hívni az embert.

I. 116. o.

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó
>!
egy_ember

Újabb élelmiszerraktárakat ért bombatalálat, de senki sem tudja pontosan, hol. Most már tudjuk, hogy nem egyszerűen le akarnak győzni bennünket. El akarnak pusztítani. Az égvilágon semmi sincs, ami számítana nekik Leningrádban. Se egy kő, se egy gyerek. Karthágót el kell pusztítani.
De felszabadító a tudat. Többé nem köthetünk alkut velük. Részünkről ennyi. Nincs több választásunk. Csak az ellenállás. Tehát kikelek az ágyból, és két órán a kanapén fekszem. Ez azért nem tűnik olyan szörnyű nagy ellenállásnak, ugyebár? Vajon nem rémítené-e halálra a németeket, ha tudnák, hogy Mihail Iljics Levin még él, és egy verses beszélyt idézget magában?

187. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó
4 hozzászólás
>!
Bodor_Emese

Uraim, jöjjenek csak velem!
Színpadiasan kitárta az ablakot, megkért, hogy nézzünk ki vele együtt, és rámutatott egy deszkabódéra: nagy messze, a mellékutca és a sugárút sarkán állt, valószínűleg szerencsesorsjegyet árultak benne.
– Uraim – mondta –, mérjék majd meg azt a bódét. Meg fogják látni, hogy a dobogója 149 centiméter, vagyis a Föld-Nap távolság százmilliárdomod része. A homlokzati magassága osztva az ablak szélességével annyi, mint 176/56=3.14. A hátsó magassága 19 deciméter, vagyis ugyanannyi, ahány évet a görög holdciklus számlál. A két hátulsó, illetve a két elülső él magasságának összege 190x2+176x2=732, ami nem más, mint a poitiers-i győzelem éve. A dobogó vastagsága 3.10 centiméter, az ablakkeret szélessége pedig 8.8 centiméter. Ha az egész számokat behelyettesítjük az ábécé megfelelő betűivel, C10 H8-at kapunk, ami a naftalin képlete.
– Fantasztikus – csodálkoztam. – Tényleg ez jött ki önnek?
– Nem nekem – mondta Agliè –, hanem egy másik bódé méretei alapján bizonyos Jean-Pierre Adamnak. A sorsjegyárus-bódéknak nagyjából azonosak a méreteik, gondolom. A számokkal bármit meg lehet csinálni. Adva van, mondjuk, a szent szám, a 9-es, és én ki akarom hozni belőle 1314-et, Jacques de Molay elégetésének évszámát, amely fontos dátum mindenkinek, aki, mint én, a templomos lovagi hagyományok híve. Mit tegyek? Megszorzom 146-tal, Karthágó lerombolásának sorsdöntő évszámával. Hogy jutottam erre az eredményre? Úgy, hogy 1314-et elosztottam kettővel, hárommal és így tovább, míg fel nem bukkant egy kielégítő dátum. Eloszthattam volna 1314-et 6,28-cal, 3,14 kétszeresével is, és akkor 209 lett volna az eredmény. Márpedig I. Attalosz, Pergamon királya 209-ben csatlakozott a makedónellenes koalícióhoz. Meg vannak elégedve?
– Ön ezek szerint nem hisz semmiféle számtudományban – állapította meg csalódottan Diotallevi.
– Hogy én?… Dehogyisnem, szilárdan hiszek benne, hiszem, hogy az univerzum számszerű összefüggések csodálatra méltó összhangzása, és hogy a számolvasatok, illetve a számértelmezések kiváltképp jól segítik a megismerést. Ha azonban a világ, a lenti és a fenti egyaránt, összefüggések rendszere, amelyben tout se tient,(32) akkor természetes, hogy a deszkabódé is meg a piramis is, emberi alkotás lévén mindkettő, akarva-akaratlanul a kozmoszbeli harmóniákat jeleníti meg ismét a saját szerkezetében. Ezek az úgynevezett piramidológusok hihetetlenül bonyolult módszerekkel csak egy egészen egyszerű, ráadásul ősrégi és jól ismert igazságot fedeznek fel. A perverzió a kutatás és a felfedezés logikájában van, mert az a tudománynak a logikája. A tudás logikája nem szorul felfedezésekre, hiszen már tud. Minek bebizonyítani azt, ami másként nem is lehetne? A titok sokkal mélyebben van, ha van.

48. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó
>!
Sli SP

(…) ha bármilyen ügyben szólt, beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: „Szerintem Karthágónak el kell pusztulnia.”

519. oldal, Első kötet - Marcus Cato (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó · Marcus Porcius Cato Maior
Hirdetés
>!
Sli SP

Mikor még a karthagóiak uralkodtak Afrika legnagyobb részén, a cyrénéiek is hatalmasok és gazdagok voltak. A két nép között egyhangú, homokos föld terült el, sem folyó, sem hegyvidék nem jelölte a határt. Ezért aztán folytonosan háborúskodtak. Mindkét fél csapatait, hajóhadát gyakran szétverte és megkergette a másik, s ugyancsak felőrölték egymást, végül már attól féltek, hogy a kimerült győzteseket és legyőzötteket megtámadja egy harmadik. Fegyverszünetet kötöttek, s megegyeztek, hogy egy kijelölt napon otthonról követek induljanak el: ahol aztán szembetalálkoznak, az legyen mindkét nép közös határa. Karthagóból két testvért küldtek, a Philaenusokat; sietve haladtak útjukon. A cyrénéiek lassabban mentek – lomhaságból-e, vagy véletlenül, nem tudom. De ezen a vidéken a vihar éppúgy feltartóztathatja az embert, mint a tengeren. Mert ha e kopár, sík tájakon szél támad és a földről felkavarja a homokot, nagy erővel csapja az utas szemébe, szájába, így szinte megvakul, és csak lassan tud haladni. Mikor a cyrénéiek észrevették, hogy valamennyire lemaradtak, és féltek, hogy otthon megbüntetik őket a kudarcért, megvádolták a karthagóiakat, hogy korábban indultak el hazulról, és felborították az egyezséget; egyszóval semmiképp sem akartak vesztesen elvonulni. Mikor pedig a punok egy más, de méltányos ajánlatot kívántak tőlük, a görögök szabad választást engedtek nekik: vagy élve eltemettetik magukat azon a helyen, amelyet népük határául szeretnének, vagy ők mennek ugyanezzel a feltétellel odáig, ameddig akarnak. A Philaenusok beleegyeztek az alkuba, és életüket áldozták országukért: elevenen temették el őket. Két oltárt szenteltek ezen a helyen a karthagóiak ezért a Philaenus testvéreknek, és otthon más tiszteletadást is elrendeltek emlékükre.

117. oldal, Jugurtha háborúja (Magyar Helikon, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: Afrika · háború · határ · Karthágó
1 hozzászólás
>!
Sli SP

Midőn Africának nagyobb részén Carthágó uralkodék, hatalmasok valának Cyrenének lakosai is. A' föld a' két hely között homokos, eggynemü; sem folyam sem hegy, melly határaikat elválassza, 's ez őket hosszas háborgásban tartá eggymással. Minekutána legiójik 's hajójik eggyik és másik felen sok ízben meg voltak verve, 's eggyike meggyengíté a' másikát; félvén nehogy őket, győznek, győzetnek, ellankadásban valaki megtámadja, fegyvernyugtot kötnek, 's arra eggyeznek, hogy a' rendelt napon követjeik indúljanak ki, 's a' hol azok összetalálkoznak, határúl a' két nemzet közt az ismértessék. Carthagóból tehát két testvér megyen, nevök Philaenus, 's sebesen menve tészik meg útjokat. A' Cyréniek messze maradtanak el, resteskedésből-e vagy történetből, nem szinte tudhatni. Szél-düh az útast ez helyeken azonként tartóztatja mint a' tengereken; mert midőn a' kopár sík tájakon a' vihar felkapja az homokot, 's az nagy erőben kavarog, szájt szemet el szokott tölteni, 's így gátolván a' látást, a' menést késlelteti. A' Cyréniek messze maradtaknak látván magokat, 's balúl végzett dolgaikért rettegvén honn a' büntetést, vádra kelnek amazok ellen, hogy idő előtt indúltak ki; a' kötést felbontják, 's készebbek bár mit tűrni mint meggyőzetni. De midőn a' Poenusok más feltétet kívánnak, csak igazságost, a' két görög a' két Cartháginak tetszésére hagyja, hogy vagy temettessék el magokat elevenen, hol a' határt szeretnék, vagy hogy ők, e' feltétel alatt, addig mennek míg kedvök tartja. A' két Philaenus elfogadja az ajánlást, 's magát és életét áldozatúl hozza honjának. Tehát elevenen behányatnak. Carthágó a' két Philaenusnak ez helyt óltárt emele, 's honjokban nekik egyéb tiszteletek is rendeltetének.

153-154. oldal, Jugurtha (Históriaantik, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Afrika · háború · határ · Karthágó
1 hozzászólás
>!
Sli SP

Az afrikai fügefajta, amelyről Cato a maga korában beszélt, azt juttatja eszembe, hogy ez a füge a szemléltetés eszközeként igen fontos ügyben szerepelt. Cato a Karthágó elleni halálos gyűlölettől égve, és utódainak biztonságáért aggódva, a senatus mindegyik ülésén ezt szokta kiabálni: „Vesszen Karthágó!” Egy bizonyos napon egy, Karthágóból származó fügét hozott be a senatusba. Megmutatva az atyáknak, így szólt: „Kérdezlek benneteket, mit gondoltok, mikor szedték le a fáról ezt a gyümölcsöt?” Mindenki egészen frissnek találta. „Tudjátok hát meg – folytatta, hogy harmadnapja szedték Karthágóban. Ilyen közel van falainkhoz az ellenség!” Rögtön határozatot hoztak a harmadik pun háború megindításáról, amelyben azután Karthágót elpusztították.

65. oldal, XV. könyv (Natura, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: füge · Karthágó · Marcus Porcius Cato Maior
>!
Sli SP

Scipio hirtelen felém fordult,* megfogta a karomat és így szólt: „Dicső pillanat ez, Polübioszom! De az a balsejtelem gyötör, hogy egy napon majd az én hazámra is ugyanezt az ítéletet mondják ki.” Nehéz lenne államférfihoz jobban illő és mélyebb kijelentést idézni. Hiszen aki a legnagyobb diadal és az ellenfél tragédiájának pillanatában képes a saját helyzetével és a körülmények esetleges forgandóságával szembenézni, illetve általában a szerencse időszakában Tükhé forgandóságára gondolni, az nagy és rettenthetetlen férfiú, azaz olyan ember, aki megérdemli, hogy megőrizzük emlékezetünkben.
Amint a város a lángok martalékává vált, Scipio könnyekben tört ki és hosszasan állt ott, töprengve a városok, népek, dinasztiák elkerülhetetlen végzetén, mely mindegyiket utoléri, akárcsak az egyes embereket. Arra gondolt, hogy ez történt a hajdan hatalmas Ilionnal, az asszír, a méd és a perzsa birodalommal, és nemrég az oly virágzó Makedóniával is. Majd akár szándékosan, akár véletlenül a következő sort kezdte szavalni:

             Eljön a nap, mikoron megszentelt Ílion elvész
             és Priamosz, meg népe a jógerelyes Priamosznak.

És mikor Polübiosz, aki a nevelője volt, nyíltan megkérdezte tőle, mit ért ezalatt, nem titkolózott, hanem nyíltan a hazáját, Rómát nevezte meg, mivel az emberi sors forgandóságát látva, féltette azt. […] Én saját magam jegyeztem fel a szavait.

* Scipio és Polübiosz egy dombtetőről nézik, amint Karthágó óvárosa elhamvad a tűzben, miközben a római katonák összegyűjtik a zsákmányt és a foglyokat.

456. oldal, II. kötet - Harmincnyolcadik könyv (Attraktor, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó · Polübiosz · Priamosz · Róma · Scipio Aemilianus Africanus · Trója