kacsatojás tárgy

Cseh Mária – Pirchala István: 400 kínai recept
François Trassard (szerk.): Magánélet a kínai császárok korában
Moré Ákos (szerk.): Parádés viccek
Peter F. Hamilton: Álmodó Üresség

Idézetek

ViraMors P>!

A reggeli olberoni kékgyümölccsel kezdődött, amit karamellizált banános bundás kenyér követett; a főfogást hajdinalisztből készült palacsinta, kacsatojás, grillezett Uban gomba és füstölt ayrshire-i szalonna követte, végül pedig az egészre ínycsiklandó kaviáros rántotta tette fel a koronát.

Kapcsolódó szócikkek: bundás kenyér · kacsatojás
>!

Ezeréves tojás
(12 személyre)

24 kacsatojás,
6 evőkanál só,
fél liter víz,
30 evőkanál fahamu (fenyőfából)
6 evőkanál oltott mész.

1. Keverjük el a sót a vízben, majd adjuk hozzá a fahamut és az oltott meszet. Jól keverjük össze.
2. Ezzel a masszával vonjuk be minden (előzőleg forró vízben megmosott) tojást fél centiméter vastagon, vigyázva, hogy az egész felületüket befedje.
3. Valamilyen száraz anyagba, pl. rizsbe forgassuk be a tojásokat, hogy később ne ragadjanak össze.
4. Vegyünk egy akkora lefedhető fazekat, amelyben a tojások elférnek, és gondosan helyezzük bele őket. Fedjük le jól és tegyük hűvös helyre.
5. Három nap múlva vegyük ki a tojásokat és fordított sorrendben tegyük vissza, hogy a felsők most alulra kerüljenek. Ezt ötször ismételjük meg. A tizenötödik nap után már nem kell tovább forgatni. Még egy hónapig lefedve tároljuk.
6. A 45. napon kész a tojás. Ekkor vegyük ki, óvatosan szedjük le a burkolatukat. Jól mossuk le. Hámozzuk meg és vágjuk negyedekbe.

1. Az így elkészült tojásoknak zöldessárgának és kocsonyás állagúnak kell lenniük.
2. Előételként szokás fogyasztani. Igen finom, jellegzetesen kínai étel, amelyhez hasonló Európában nem található.
3. A híres készítmény neve nemritkán százéves tojás.

23-24. oldal, Tojásételek

Kapcsolódó szócikkek: kacsatojás
1 hozzászólás
TheDoctor P>!

– Doktor úr! Az öcsém megbolondult. Kacsának képzeli magát!…
– Uram, ez esetben be kell szállítani egy elmegyógyintézetbe.
– De doktor úr! Nekem kínai vendéglőm van. Én nem mondhatok le a kacsatojásokról!

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kacsa · kacsatojás
Szelén>!

A kacsatojást gyakran teában főzték meg, amitől barnás színezetet kapott, vagy mésszel vonták be, és hagyták erjedni: ennek következtében a tojásfehérje zselatinszerűvé, a sárgája pedig zöldes árnyalatúvá vált. Az ilyen „erjesztett” tojást pidannak vagy „százévesnek” nevezik.

69. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kacsatojás