Julian Richard Sinclair, Ravenwood grófja személy
Idézetek
Amikor elfordult az ékszerdoboztól, hirtelen eszébe jutott az ágyon lévő másik csomag. Kíváncsiságtól furdalva sietett át a szobán, felemelte a nehéz ajándékot, hogy kibontsa. Az alakja után könyvnek vélte, és ez a gondolat egészen felcsigázta, sokkal jobban, mint a karkötő. Lelkesen esett neki a barna csomagolópapírnak.
Amikor elolvasta a szerző nevét a szép kivitelű, bőrkötéses könyvön, öröm töltötte el. Nem akart hinni a szemének. Julian megvette neki Nicholas Culpeper híres gyógynövénytárát, a Gyógyítót. Alig várta, hogy megmutassa az öreg Bessnek. Ebben megtalálható az Angliában előforduló összes gyógyfű és gyógynövény minden fajtájának leírása.
[…]
Lihegve érkezett a könyvtárszoba ajtajához, bekopogott, de választ sem várva berobbant.
– Julian! Köszönöm. Nagyon, de nagyon köszönöm. Ön olyan drága! Nem is tudom, hogyan fejezzem ki hálámat. Még soha nem kaptam ilyen gyönyörű ajándékot, uram. Maga a legnagyszerűbb férj egész Angliában. Nem, magának az egész világon nincs párja.
Julian lassan becsukta a füzetet, amelyen dolgozott, és megfontoltan felállt. Csodálkozó szemei először a lány csupasz csuklójára, majd a könyvre siklottak, melyet Sophy a melléhez szorítva tartott.
– Miután a karkötőnek nyomát sem látom, gondolom a Culpeper hozta ilyen izgalomba?
– Ó, igen, Julian. Fantasztikus. Ön a fantasztikus. Hogyan köszönjem meg? – Sophy szelesen átrohant a szobán és lábujjhegyre állt férje előtt. A könyvet továbbra is szorosan tartva, gyors, szégyenlős puszit nyomott Julian arcára, majd hátralépett. – Köszönöm, uram. Egész életemben nagy becsben fogom tartani ezt a könyvet. És ígérem, hogy pontosan olyan felesége leszek, amilyennek kíván. Nem okozok több gondot magának. Soha.
Ragyogó mosollyal az arcán Sophy sarkon fordult és kisietett a szobából, észre sem véve, hogy a hajában lévő ezüstfésű a szőnyegre hullott. Julian figyelte, ahogy mögötte becsukódik az ajtó, aztán elgondolkozva érintette meg az arcát azon a helyen, ahol Sophy megpuszilta. Most történt először, hogy Sophy magától közeledett hozzá. Átment a szobán és felvette a fésűt. Enyhe mosollyal visszavitte az íróasztalához, és úgy helyezte el, hogy munka közben is lássa.
A Culpeper zseniális ötletnek bizonyult, gondolta elégedetten. Fanny sugallta a dolgot, meg is fogja köszönni neki külön is. Szája még szélesebb mosolyra húzódott, amikor rájött, hogy megspórolhatta volna a hatezer fontot, amelyet a karkötőre adott ki. Sophyt ismerve, valószínűleg már az első alkalommal el fogja veszteni – ha egyáltalán eszébe jut, hogy felvegye.
233. oldal, 234-235. oldal, 13. fejezet
– Elég – csattant fel Julian. – Most jöttem rá, hogy a szerda délutáni összejöveteleiteken Featherstone Emlékiratait tanulmányozzátok. Mi a fene történt Shakespeare-rel és Arisztotelésszel?
– Meghaltak – jegyezte meg Harriette.
153. oldal
Julian hátradőlt a székében.
– Nagyon fontos, hogy felvegyünk egy új házvezetőnőt. Nekem viszont nincs túl nagy gyakorlatom az ilyen jellegű kérdésekben.
Sophy nem állta meg mosoly nélkül.
– Te jó ég, uram. Soha nem gondoltam volna, hogy vannak kérdések, melyekben önnek ne volna gyakorlata.
Julian elhúzta a száját.
– Már jó ideje nem tett megjegyzést a szánalmas nagyképűségemre, Sophy. Szinte hiányoznak az apró kis tüskéi.
Julian lassan felemelkedett az asztalától és fejével biccentett üdvözlésképpen.
– Nem kellett volna ennyire szaladnia, Sophy.
– Semmi baj – biztosította Sophy előbbre lépve. – Nem akartam megvárakoztatni.
– A feleségek szívesen várakoztatják meg a férjüket.
– Oh – nem nagyon tudta, miként értse a száraz megjegyzést. – Nos, máskor még lesz rá alkalmam, hogy gyakoroljam ezt a szokást.
– Az a helyzet, hogy történetesen Tudok segíteni a tapasztalatlanságát illetően. Adok maga mellé egy kalauzt, aki eligazítja a társasági útvesztőkben.
– Egy kalauzt?
– A nagynénémet, Lady Frances Sinclairt. Szólítsa nyugodtan Fannynak. Mindenki ezt teszi, még a trónörökös is. Tetszeni fog magának. Egy kicsit kékharisnya, azt hiszem. Minden szerda délután egy kis összejövetelt tart, amire a barátnőjével meghívnak mindenféle intelligens hölgyet. Biztosan magának is fog szólni.
Sophy kihallotta az enyhe gúnyt a hangjából. Mosolyogva kérdezte:
– Ez valami olyasmi, mint a férfiak klubja, amelyben isznak, fogadásokat kötnek, órák hosszat mulatnak.
Julian zordan nézett rá.
– Természetesen nem.
– Milyen kár. De mindegy, azért biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog a nagynénje.
– Megkeresem Sophyt. Lady Dallimore estélyére ment.
Daregate elvigyorodott.
– És nyilván megint sikert sikerre halmoz. Nagyon divatba jött a feleséged. Menj végig a Bond Streeten, vagy látogass el bármelyik szalonba, meg fogod látni, hogy az ifjú hölgyeknek legalább a fele bájosan zilált. Itt-ott lelógó szalagok, félrecsúszott kalapok, földet söprő sálak. Rettentő vidám a kép, de senkinek nem áll olyan jól, mint Sophynak.
Julian magában mosolygott.
– Persze, mert neki nem kell előre megterveznie. A természeténél fogva ilyen.