Julia Romano személy

Megpróbálom leplezni, amit érzek, de nincs erőm hozzá… – Akkor csak menj – mondom.
Julia letelepszik mellém. – El is fogok- mondja. – Úgy ötven-hatvan év múlva

– Julia azt üzeni, hogy nincs itthon.

Julia lakása a hetediken van. Kopogok az ajtón, s kisvártatva egy szemet látok megjelenni a kémlelőnyílás mögött. Résnyire nyílik az ajtó, de a lánc a helyén marad. Egy törülköző van a fejére tekerve, és úgy fest, mint aki sírt.
– Üdv – mondom. – Elkezdhetnénk elölről…?
Megtörli az orrát. – Ki a fene vagy?
– Rendben, értem, talán meg is érdemlem… – A láncra sandítok. – Beengednél?
Jól megnéz, mintha bolond lennék, vagy efféle. – Kábszeres vagy?
Valami zörgés után egy másik hang szólal meg. Aztán az ajtó szélesre tárul, és én ostobán megállapítom: kettő van belőle…
– Campbell – mondja az igazi Julia –, mit keresel itt?
Felmutatom az orvosi dokumentációt, de még mindig nem tértem magamhoz. Hogy a csudába lehet, hogy egy éven át ki sem ejtette a száján, hogy van egy ikertestvére?
– Izzy, ez Campbell Alexander. Campbell, ő a testvérem.
– Campbell… – Figyelem Izzyt, ahogy forgatja a nevem az agyában. Most, hogy jobban megnézem, egyáltalán nem is hasonlít Juliára. Az orra egy kicsit hosszabb, az arcbőre sem egészen az az aranyfüstös árnyalat. Arról nem is beszélve, hogy az ő ajakrándulásai semmi változást nem idéznek elő a férfiasságomon. – Csak nem az a Campbell…? – fordul Juliához. – Aki…
– De igen – sóhajt fel Julia.
Izzy összehúzott szemmel mered rám. – Tudtam, hogy nem kéne beengedni…
– Semmi baj – mondja Julia, és elveszi tőlem a dossziét. – Köszönöm, hogy elhoztad.
Izzy felemeli a mutatóujját. – Most már el is mehet…
– Állj. – Julia lenyomja a testvére karját. – Campbell az az ügyvéd, akivel e héten együtt dolgozom.
– De hát nem ő az a fickó, aki…
– Igen, köszönöm, nekem is teljesen jó a memóriám.
– Mondhatok valamit? – vágok közbe. – Voltam Annánál.
Julia felém fordul: – És?
– Hívom a papot, Julia – szólal meg Izzy. – Ez egyenesen öngyilkosság…
– Nem egészen, ha pénzt is kap érte az ember, Izzy. Együtt dolgozunk egy ügyöm, és kész. Érted? És most igazán nincs arra szükségem, hogy éppen te tarts nekem előadást az öngyilkos viselkedésről. Ki hívta fel Janetet, és könyörgött egy kis búcsúszexért egy napra rá, hogy Janet kirúgott?!
– Mit szólnál egy Red Sox meccshez? – nézek le Bíróra.
Izzy átmasírozik az előszobán. – Ez meg a te öngyilkosságod – visítja, aztán egy ajtó becsapódik.
– Szerintem őszintén kedvel engem – mondom, de Julia még egy picit sem mosolyodik el.
– Kösz a papírokat. Viszlát.
– Julia…
– Nézd, én csak megspórolok neked egy kis energiát. Nem lehet könnyű arra idomítani egy kutyát, hogy ha érzelmileg ingatag helyzetbe kerülsz, például egy régi barátnőddel találkozol, aki szemedbe mondja az igazat, akkor mentőangyalként kivonszoljon a szobából. Hogy csinálod, Campbell? Kézjelekkel? Jelszavakkal? Ultrahangos füttyjellel?
Bánatosan nézek az üres előszoba végébe. – Nem jöhetne vissza inkább Izzy?