!

Judin Raas (Judy Fensson) személy

Raana Raas: Az ogfák vöröse
Raana Raas: Kiszakadtak
Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Elágazó utak
Raana Raas: Ellenállók
Raana Raas: Menekülők

Idézetek

>!
Neito

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Szeretem is – felelte Judy. – Igaz, talán nem úgy, ahogy azt a fiatalok elképzelik, amikor házasodnak. Nekem ő a legjobb barátom, vele mindent meg tudok beszélni, és elfogad úgy, ahogy vagyok. Neki nem kell bizonyítanom semmit, előtte nyugodtan lehetek gyenge. Vele biztonságban érzem magam, úgy ahogy sem Daviddal, sem Grommal nem éreztem. És ez sokkal több, mint bármilyen heves érzés, ami úgyis elmúlik. Doronnak én vagyok a legfontosabb a világon, nem a munkája, a meggyőződése, vagy a politika. És tudom, hogy őt azzal tehetem boldoggá, ha hozzámegyek feleségül.

360. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Judin Raas (Judy Fensson)
>!
Ndrew

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Giin Raas végül megrázta a fejét, s látszott rajta, hogy nem találja a szavakat. Végül újabb mély levegőt vett és kibökte: – Én vagyok az apád.
Judy úgy lépett hátrébb, mint akit pofonütöttek, s érezte, hogy a vér kifut az arcából. A szoba megbillent körülötte és a narancssárga fény hirtelen kegyetlen erősséggel tűzött a szemébe. Aztán még egyet lépett hátra, miközben a fejét rázta.
– Az nem lehet… – nyögte ki és tovább hátrált. – Az nem lehet… – ismételte, és többször is megrázta a fejét.

269. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Giin Raas · Judin Raas (Judy Fensson)
9 hozzászólás
>!
Cheril

– Hagyjuk – intette le Judy ingerülten. – Mesélj inkább, mivel töltöd itt az idődet.
Gromon látszott, hogy még folytatná a témát, de rövid gondolkodás után megadta magát, és szemében megint jókedv csillant.
– Időtöltés?! Fekszem az ágyon, és várom, hogy újabb ókori betegségeket regisztráljanak rajtam.
– Mit szólnál egy esti sakkhoz? Átkötöm a műszereidet, és akkor kényelmesen elfér a detád is. Ugye nem kell kivetítés?
– Nem hiszem, hogy itt bárki is kíváncsi lenne rá.
Mindketten elmosolyodtak.
– És te? Mit csinálsz ma? Máris dolgozni mész?
– Dolgozni? – kérdezte Judy megjátszott felháborodással. – Nem. Bemegyek a városba és élvezem a szabadnapomat. Holnap reggel kezdek. De este átjövök, és ha akarod, vacsorázhatunk együtt, aztán játszunk.
– Milyen romantikus! Vacsorameghívás! És hogyan gondoltad? Benyomsz valamit intravénásan?
– Én inkább a gyomorszondára gondoltam…

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Grom Lichi · Judin Raas (Judy Fensson)
1 hozzászólás
>!
szigiri

– Judy Fensson – nyögte ki végül, és az üdvözlés szokásos jeleként kivette zsebéből és előrenyújtotta személyi kártyáját.

28. oldal (Animus, 2006.)

Kapcsolódó szócikkek: Judin Raas (Judy Fensson)
>!
Telena

– Rendben. De van egy feltételem – mosolyodott el.
– Mi lenne az? – mosolygott rá David is játékosan.
– Az egyik előbbi mondatodat kitesszük valami jól látható helyre.
– Azt, amikor azt mondtam, hogy nem vagy gyerek?
– Honnan tudtad, hogy arra gondolok?
– Minden gyerek azt szereti a legjobban hallani, hogy ő már felnőtt.

251. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Freymen · Judin Raas (Judy Fensson)
>!
Neito

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Kár, hogy anyád így elhanyagolt. Mostanra már nagymester lehetnél – intett a pálya felé. – No, de veszett fejsze nyele. Megpróbáljuk inkább azt, ami még senkinek sem sikerült: húszéves korodra Mazdra Immist csinálunk belőled a sakkal, rendben?
Judy megrázta a fejét.
– An Rion, nem tudom, hogy lesz-e ennyi időm gyakorolni, főleg az orientált után…
– Gondolom, mazdrának akarsz állni, mint az apád. – Amikor Judy bólintott, Rion mű-gondterhelt képet öltött. – Hát akkor készülj neki, kit. Nem húsz, hanem csak tizennyolc. Lezavarjuk még a Mazdariin előtt, és akkor a sok gyakorlás nem fogja zavarni a szent tanulmányokat. – Amikor Judy kételkedő pillantását elkapta, elvigyorodott. – Bízd csak ide.

Kapcsolódó szócikkek: Judin Raas (Judy Fensson) · Rion Raas
Hirdetés
>!
Fainthoar

David dolgozta fel hamarabb a hallottakat.
– Mondtam, hogy ne kezdjünk természettudóssal. Képesek a legkellemesebb beszélgetést is fizikai kínná változtatni – mondta Tobbeltnek.
– Te kérdezted! – csóválta a fejét Judy.
– Igen, de ilyen mélységben nem voltam kíváncsi a válaszra.

242. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Freymen · Judin Raas (Judy Fensson)
3 hozzászólás
>!
MrDarkside

Ha an Rion soha többé nem ülne a sakkterminál mellé, hanem beállna Yaan papa mellé kertésznek, akkor is matematikus maradna, és a játék Mazdra Immise. A foglalkozása megváltozna, de ő maga nem – mondta Judy, és udvariasan meghajolt. Giin nem jutott szóhoz. Soha ilyen tisztelettudóan és hibátlan logikával nem szembesítették még azzal, hogy nincs igaza

17. fejezet - Giin

Kapcsolódó szócikkek: Giin Raas · Judin Raas (Judy Fensson)
>!
Fainthoar

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– De hát mit keres maga itt? – kérdezte a csoport vezetője.
– Mondtam már. A lányomat. Judy egy Arminia nevű barátnőjét jött meglátogatni valamikor délután, de közel két órája nincs hír felőlük.
– Arminia? – néztek össze többen.
– Az itteni kiszakadt közösségbe tartozik.
– Melyikbe? A nitan nyelvűbe vagy a lishbe?
– A nitanba, gondolom – mondta Giin bizonytalanul. Fogalma sem volt róla.
– Az baj – mondta egy vörös hajú fiú. – Őket támadták meg először ezek a rohadékok. De ne aggódjon, nem halt meg senki. Azt már tudnánk.
– David is oda tartozik, nem? – szólt közbe egy másik. – Tudja valaki a számát?
Már hívták is.
– Nem kapcsolható.
– Lehet, hogy még mindig kint verekednek…

36. oldal, 2. fejezet - Giin

Kapcsolódó szócikkek: David Freymen · Giin Raas · Judin Raas (Judy Fensson)
1 hozzászólás
>!
Fainthoar

– Ha befogadjuk, rögtön meg is kell házasítani – mondta gúnyosan Yaan, és jelentőségteljes pillantást vetett Judy felé. – És ha nem adod össze Judyval, akkor már ketten lesznek.

125. oldal, 7. fejezet - Judy

Kapcsolódó szócikkek: Judin Raas (Judy Fensson)