Jude Duarte személy

– Szeretlek – szólalok meg, és már-már érthetetlenül bukik ki a számon a szó.
Cardan döbbentnek tűnik. Vagy talán úgy elhadartam, hogy nem is biztos benne pontosan, mit hallott.
– Nem kell szánalomból ezt mondanod – feleli végül roppantmód kimérten. – Vagy mert átok sújtott. Ebben a szobában kértelek rá, hogy hazudj nekem, de most könyörgöm, ne tedd!

– Mondd azt, amit a mulatságon! – kéri tőlem, miközben rám mászik, teste az enyémhez simul.
– Mit? – Gondolkozni is alig tudok.
– Hogy gyűlölsz – feleli rekedtesen. – Mondd, hogy gyűlölsz!
– Gyűlöllek – mondom, de cirógatóan bukik ki a számon. Újra és újra elismétlem. Litánia. Igézet. Védelem az ellen, amit valójában érzek. – Gyűlöllek. Gyűlöllek. Gyűlöllek.
Erősebben csókol.
– Gyűlöllek – lehelem a szájába. – Annyira gyűlöllek, hogy néha semmi másra nem tudok gondolni.
Rekedtes, halk nyögést hallat.

– Akkor kezdtelek megkedvelni, amikor elmentünk az alsóbb udvarok uralkodóihoz – magyarázom. – Vicces voltál, amit különösnek találtam. Aztán elmentünk a Kietlen-kúriába, ott meg okos voltál. Végig az járt a fejemben, hogy te juttattál ki minket a trónteremből Dain koronázása után, még mielőtt kést szorítottam a torkodhoz.
Nem próbál félbeszakítani, úgyhogy kénytelen vagyok folyatni.
– Aztán csellel nagykirályt csináltam belőled – veszem végig az eseményeket. – Azt hittem, amint ismét meggyűlölsz, én is gyűlölhetlek tovább. De nem így történt. És olyan ostobának éreztem magam! Azt hittem, összetöröd a szívem. Hogy gyengeség téged szeretni, és felhasználod majd ellenem. De aztán kimentettél a Mélytengerből, pedig sokkal kézenfekvőbb lett volna hagyni, hogy ott rohadjak meg. Ezek után kezdtem abban reménykedni, hogy talán viszonzod az érzéseimet. De aztán száműztél… – Reszketegen szívom be a levegőt. – Lehet, hogy sok mindent elfojtottam. Azt hittem, ha nem teszem, ha átadom magamat az érzésnek, akkor gyufaként elégek. Egy egész skatulyaként.
– De most már elmondtad – feleli. – És tényleg szeretsz engem.
– Szeretlek – erősítem meg.
– Mert okos és vicces vagyok – mosolyodik el. – De azt nem említetted, milyen vonzó is.
– És ínycsiklandó – teszem hozzá. – Pedig ez a kettő is igazán jó tulajdonság.

– Ne nyúlj hozzá!
Iszonyú némaság áll be. Várom, hogy ítéletet mondjon felettem. Bármit parancsol is, úgy lesz. Teljhatalma van. Még ahhoz sincs erőm, hogy felvegyem velük a harcot.
– Mégis hogy érti ezt? – kérdezi Randalin. – Hiszen Jude…
– Jude a feleségem – feleli Cardan, a hangja túlharsogja a tömeget. – Elfhon törvényes nagykirálynéja. És határozottan nincs száműzve.

– Honnan tudta, hogy az Taryn szobája? – kérdezem homlokráncolva.
Cardan mosolya kiszélesedik.
– Talán nem tudta. Talán bármelyikőtök megtette volna első halandó hódításnak. Szerintem úgy tervezte, hogy végül mindkettőtöket megszerez.
Egyáltalán nem tetszik, amit hallok.
– Na és te?
Gyors, furcsa pillantást vet rám.
– Engem még nem csábított el, ha erre gondolsz. Tulajdonképpen akár sértésnek is vehetném.