Jókai Mór személy

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Szabó Magda: A csekei monológ
Bánki Éva: Magyar Dekameron
Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn
Bartis Attila: A nyugalom
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem
Krúdy Gyula: Hét bagoly
Mándy Iván: Csutak és a szürke ló
Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben
Gárdonyi Géza: Aranymorzsák
Kertész Erzsébet: A három Róza
Szerb Antal: A világirodalom története
Jókai Mór: A jövő század regénye
Gárdonyi Géza: Titkosnapló
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlanság
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
Márai Sándor: Napló 1976–1983
Bába Károly: Medúzák, zsákállatok
Ladó János – Bíró Ágnes: Magyar utónévkönyv
Gréczy Zsolt – Retkes Attila: Bródy
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Juhász Gyula: Juhász Gyula összes versei
Vámos Magda: Resid efendi
Varga Domokos: Herman Ottó
Mikszáth Kálmán: A tisztelt ház
Csabai László: Szindbád, a detektív
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Margócsy István: Petőfi Sándor
Gárdonyi Géza: A báró lelke / Tizenkét novella
Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl…
Tüskés Tibor: Nagy László
Varjassy Péter – Métneki Júlia: Egy vagy kettő?
Takács László – Kovács Zsolt: Harsány története
Bächer Iván: Kószáló
Kelecsényi László: A múlt lépcsői
Eötvös Károly: Balatoni utazás
Nagy Natália – Vincze Attila (szerk.): Zsenik humorosan
Zilahy Gyula: Ötven év
Balogh János: Túrkevétől Óceániáig
Görgey Gábor: Öt arckép
Heltai Jenő: Veri-e uraságod a feleségét?
Hunyadi Csaba Zsolt (szerk.): Az örök Felvidék
Faragó Kornélia: Kultúrák és narratívák
Dés Mihály: Pesti barokk
Sellyei Tamás Ottó (szerk.): Torockó
Nagy Abonyi Árpád: Budapest, retour
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Jároli József: Szabadkígyós / Újkígyós
Vida Gábor: Ahol az ő lelke
Nemere István: Nincs idő meghalni
Peiker Éva (szerk.): Csodákkal teli éjszaka
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Cserna-Szabó András: Sömmi
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Száraz Miklós György: Apám darabokban
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Erika Bartos: Budapest in Drawings
Szajbély Mihály: A homokvárépítés öröme
Nádas Péter: Világló részletek
Oláh Gábor: Szárnyas ember
Bödőcs Tibor: Addig se iszik
Feszty Árpádné Jókai Róza: A tegnap
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Gárdos Péter: Hét mocskos nap
Réti László: Európa halála
Szabó László – Salusinszky Imre – Bakos Ákos – Hajdú Sándor (szerk.): Az Est hármaskönyve 1928
Komor Zoltán: NERekció
Wéber Anikó: Az ellenállók vezére
Bauer Barbara: A fényfestő
Szálinger Balázs: Al-dunai álom
Palotás Petra: Recepciós kisasszonyok
!

Ásvai Jókai Móric (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.[3]) regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja.


Idézetek

tmezo P>!

– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
[…]
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el.

26-27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hangay Emília (Mili) · Jókai Mór
4 hozzászólás
Amrita I>!

Tudja, a férfiak nagy gyerekek, különösen az írók. Lelkesek, rajongók, álmokat kergetnek. Az én Móricom is ilyen. Hol a mennyekben van, alig győzöm onnan leráncigálni, hol pedig a pince mélyéből kell előcsalogatnom és lelket öntenem belé.
– De miért kell a mennyekből leráncigálni? – kérdezte Júlia.
– Azért, mert úgy is lepottyan onnan, s ha én szedem le, nem zuhan akkorát, – felelte kis sóhajjal Laborfalvi Róza – felfogom a karomban!

132. oldal

Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben Jósika Júlia életregénye

Kapcsolódó szócikkek: író · Jókai Mór
1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Ki hiányzik?

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,

mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Nemcsak egyéni kvalitásaik révén működtek jobban eleink, hanem mintha a szellemi élet egésze is jobban lett volna trenírozva, a bármikori, mozgékonyabb, találékonyabb, bátrabb, függetlenebb volt… Ez valószínűleg túlzás, és mindez csupán messziről ilyen sima; bár érthető, ha sóvárogva gondolok egy Eötvös, egy Kemény politizálására, vagy akár egy Karinthy-glosszára, ami helyére tenne egy szokásos irodalmi csip-csup ügyet, ami körülményeink közt nyílván mértéktelenre dagadna, volna sértődés, értelmezés, magyarázat, előbb-utóbb zsidózás és magyarozás, le – le le, ti…, csak épp az a nyolc sor nincs, a glossza, amely helyére tenné az egészet, több szóra sem érdemesnek nyilvánítván… Sokszor nincs helyük a helyükre teendő dolgoknak, így állunk. Helyteremtés, ez kell következzék, nem csupán helykeresés.

Hajnóczy is hiányzik. De jellemző, hogy ez nem magamtól jutott az eszembe, hanem csak mert hallottam egy rádióműsort róla (Markovits Ferenc munkája). A rossz emlékezés buta emlékezés, az emlékezőt sújtja. Mielőtt elmondanám, hogyan is hiányzik Hajnóczy, elmondom legszemélyesebb találkozásomat vele. Akkor már halott volt.

Halálhíre napján itt nem részletezendő oknál fogva Koppánymonostoron voltam. Reggel a postára mentem újságért. Mint sokan, én is hátulról kezdem olvasni az újságokat, most talán az idegen hely miatt, eltévesztettem, amikor észrevettem, lapozni kezdtem hátra, előre, a sporthoz.

Akkor, ahogy mondani szokás: spétben, igazi rémület fogott el, megmerevedtem, ténylegesen lépni se mertem. Ijedelmem a legteljesebb mértékben jogos és arányos volt, ugyanis lapozás közben azt olvastam, hogy meghaltam. Ezt lapoztam át, erre kaptam a spétet. Azért ez eléggé sajátos érzés volt ott a festői Koppánymonostoron, hogy minden kétséget kizáróan az áll a reggeli lapban, hogy végem, odavagyok, dermedten álltam, igen, a földbe gyökerezett a lábam, láttam magam előtt a Magyar Nemzet-betűket, Meghalt E. P. Tényleg nem képzelődtem, tudtam, ezt olvastam. Kicsit meg voltam hatódva. Vajon hogyan történhetett? Lelőttek az oroszok. Egy férj. Egy orosz férj. Próbáltam elgondolni, valóban hogyan kerülhetett bele a hír az újságba. Akkor már több napja nem voltam Pesten, ez megkönnyítette a fantaziálást.

De végül is újra meg kellett néznem. Meghalt Hajnóczy Péter, ez volt a címben, és rögtön láttam is a tévedés okát. A ZY PÉTER volt az ok, zy péter, kultúrrovat, azonnal és egyértelműen magamat olvastam, az „embernek” nagy gyakorlata lesz abban, hogy a saját nevét egy szövegben fölfedezze…, a narcizmus enyhe mámora. Hát így.

A mai irodalmi beszéd egyszerre durva és túl udvarias. Ez nem ellentmondás, ezek egymást föltételezik, és – megint – az organikus hiányára utalnak. Indulatosság és evvel együtt valamiféle kenetteljes papolás, amelynek mintha az volna a lényege, hogy a világ természete végül is jó, csak eddig eltakarta az államszocializmus.

A Hajnóczy káromkodása hiányzik! De nem az a jóízű, nyelvi leleményekben gazdag, barokkos, néprajzos, amely bármennyi dühöt tartalmaz is, bármennyi fájdalom van is mögötte, mégis leginkább arról szól, hogy ki a legény a gáton. A Hajnóczy káromkodása, azt nem mondanám, hogy csöndes volna, de szegény. A Pilinszky-vonal. Kemény, és keménységét magán gyakorolja. Nem süti le a szemét, és nem is festi. Kíméletlen. Milyen legény. Milyen gát. Ki a…

113-116. oldal

Kogoro P>!

Elolvastam Jókait németül. Nem volt jó ötlet.

149. oldal, Márai Sándor (Helikon, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór · Márai Sándor
mate55 P>!

Petőfit, Vasvárit, és Jókait csak Magyarországon tartják forradalmárnak. Ha még létezne az Osztrák–Magyar Monarchia, valószínűleg felforgatónak, terroristának, de legalábbis gerillának tartanák őket a történelemkönyvek.

407. oldal

Réti László: Európa halála Mit adunk fel a túlélésért?

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór · Petőfi Sándor · Vasvári Pál
egress23>!

Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.

Kapcsolódó szócikkek: Hangay Emma · Jókai Mór
Kuszma P>!

Egy öreg nénike megveszi az Új földesur-at, és odaadja Íróúrnak:
– Tessék dedikálni.
Íróúr szerényen mosolyog.
– Nem vagyok én Jókai!
A nénike barátságosan, biztatóan megveregeti Íróúr vállát:
– Nem baj. Még lehet.

200. oldal (Könyvnap)

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór
1 hozzászólás
Goofry>!

[…] egy olvasott ember rögtön megérzi, miért jó Jókai, és miért nem jó az az izé, na, az, aki azt írja hogy „röpködnek a nikkel teafőzők…”

123. oldal

3 hozzászólás
szadrienn P>!

Szóval ön is tud arról, hogy minden valamire való ércszobor olykor leszáll a talapzatáról, sétálni egyet, vagy hogy beavatkozzon, ha kell, a történések menetébe, mondja Jókai elégedetten, és Fadrusz bólint, igen, ezzel minden valamit érő szobrásznak számolnia kell. És azután Pest felé a vonaton, Jókai azt meséli Nagy Bellának, hogy szerette volna látni, amint a nagy király ércszobra először száll le a talapzatról, de arra a kérdésre, hogy látott-e valamit, nem válaszol, csak révedezve bámul ki az ablakon, és néhány percre elszunnyad, mint az öregek szoktak ebéd vagy egy félig sem igaz történet elmondása után a Nagyalföldön, a Pest felé zötyögő vonatban.

29-30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór
virezma P>!

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,
mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Ki hiányzik?