John Lennon személy

Íme, azoknak az embereknek a listája, akiket Andrew és David tehetségtelennek, túlértékeltnek vagy egyszerűen seggfejnek tartott: […] Paul McCartney, John Lennon, Robbie Williams, […] Tony Blair […] William Shakespeare (bár hogy igazságos legyek, csak a komédiáit és néhány történelmi darabját vetik meg), Charles Dickens […] a Monty Python csoport […] David Beckham […] Steven Spielberg, Leonardo diCaprio […] Jim Morrison […] Courteney Cox és mindenki más a Jóbarátok-ból […] Marks és Spencer […] Naomi Campbell, Kate Moss, Johnny Depp […] Bart Simpson (de Homer Simpson nem), Homérosz, Vergilius, Coleridge, Keats és az összes romantikus költő, Jane Austen, az összes Bronte […] Madonna, a pápa, mindenki, akivel együtt jártak iskolába vagy egyetemre, és most befutott mint újságíró, tévés vagy bármilyen művész, és sokan, sokan mások, olyan sokan, hogy fel se tudnám itt mindet sorolni.
[…] akiket mindketten kedvelnek: Bob Dylan, Graham Greene, Quentin Tarantino és Tony Hancock. Senki másra nem emlékszem, aki dupla felemelt hüvelykujjat kapott volna kultúránk e két oltalmazójától.

184-185. oldal

A másik fülhallgató még mindig az asztalon. Fel sem néz a tányérról, úgy biccent oda, hogy vegyem csak el. Bedugom a fülembe, és Paul McCartney hangja árad szét a fejemben, megtelek a sok sóvárgó ellentéttel: igen/nem, magas/mély, heló/viszlát/heló.
– Tudtad, hogy John Lennon utálta ezt a dalt? – szólal meg Julie, odaveti csak úgy felém, de nem kimondottan nekem. – Azt mondta, értelmetlen hülyeség. Vicces, hogy pont az mond ilyet, aki olyanokat írt, hogy „én egy rozmár vagyok”.

Első lépés - Akarni

Most Mark David Chapman kapja azokat a rajongói leveleket, amelyeket John Lennon már nem kaphat meg, lehet, hogy Richard Ramirez, az „Éjszakai vadász” tucatnyi nő hitvesi boldogságra való esélyeit hiúsította meg, ő viszont a mai napig számtalan házassági ajánlatot kap a börtönben. Egy olyan országban, amely nem tesz különbséget hírnév és hírhedettség között, ez utóbbi egyértelműen elérhetőbbnek mutatkozik.

190. oldal

Ha valaki azt hiszi, a béke és a szeretet csupán klisék,amelyek már a hatvanas években lejártak, az az ő baja.
A béke és a szeretet örök.

-John Lennon

203. oldal

John Lennon
Ha több ötletem már nincs, hát meghalok .

13. oldal

Két dolog érdekel, anyukám és John Lennon… meg hogy benne legyek egy zenekarban.

Liam Gallagher, 1994 - Oasis - Definitely Maybe (1994)

Ennek az időszaknak a jellemzésére én személyesen feltaláltam a „divatos” szót. (Ez nem ugyanaz a „divatos” szó, ami már ősidők óta a hétköznapi nyelv része volt, hanem egy teljesen új szó, ami mellesleg ugyanazt jelenti.) Ennek az új „divatos” szónak a kiejtésekor külön hangsúly került a „t”-re, bár azt tartották, hogy ezt az alig észlelhető hangsúlyváltozást hallhatóvá tenni igen „divatjamúlt” (egy másik nyelvészeti találmányom, amelyik a kihalt „divatjamúlt” szót helyettesíti, de ugyanazt a jelentést hordozza), és így tulajdonképpen egyáltalán senki nem ejtette így. Csak két közeli barátom és John Lennon* voltak tudatában annak az alapvető változásnak, amit végrehajtottam az angol nyelv etimológiai szerkezetében.

* Esetleg úgy tűnhet, hogy pusztán dobálózom híres emberek nevével és tényleg. Soha az életben nem találkoztam John Lennon-nal.

Első fejezet - Születés körüli fejlődés és egyebek

As far as I'm concerned, there won't be a Beatles reunion as long as John Lennon remains dead.

Ami engem illet, addig nem áll össze újra a Beatles, amíg John Lennon halott.

(George Harrison, angol zenész)

199. oldal

John Lennon az állát vakargatva eltűnődött azon, a Beatles első nagylemezén mekkora lehet a saját és az idegen szerzemények aránya. Talán fele-fele, bár erről McCartneyt kéne megkérdezni, amihez viszont John Lennonnak semmi kedve nem volt.
A dolog mindenesetre eszébe jutott este, lefekvéskor is. Mikor magára húzta a paplant, azt kérdezte Yoko Onótól:
– Megvan nekünk a Beatles első albuma?
– Yoko Ono fölpolcolta a párnáját, kinyitott egy színes bulvármagazint, azután válaszolt:
– Az összes Beatles-lemezedet a kertészre hagytad.
– Ja, tényleg dünnyögött John Lennon, azzal belemerült a Nick Hornby-regénybe.

104-105. oldal (Dekameron, 2002)

    Van egy érv, miszerint a popzene, akárcsak a regény, megtalálta az eszményi formáját, és a popzene esetében ez a három-négy perces vers/kórus/vers felépítésű dal. És ha ez igaz, akkor meg kell tanulnunk azt a kritikai nyelvezetet, amellyel szét tudjuk választani a jót a rossztól, a banálist a bölcstől, a frisset a pállottól; ha egyszerűen csak ülünk, és várjuk, hogy mikor jön a következő punk-mozgalom, azzal azt mondjuk a legjobb dalszerzőinknek, hogy amit csinálnak, az értéktelen, és végül senki nem fog törődni velük. A következő Lennon és McCartney már alighanem közöttünk van; épp csak nem lesznek Jézusnál nagyobbak. Egyszerűen csak olyan jó dalokat fognak írni ők is, mint amilyen a „Norwegian Wood” és a „Hey Jude”, és részemről ez rendben is van így.

85. oldal, 16 „Smoke" Ben Folds Five (Európa, 2003)