!

John Keats személy

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Anthony Burgess: A narancsműves testamentuma
Jack Kerouac: Az elhagyatottság angyalai
Zadie Smith: A szépségről
Oscar Wilde: Oscar Wilde összes művei I-III.
Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája
Frances Mayes: Édes élet Itáliában
Szilvási Lajos: Lélekharang
Agatha Christie: Találkozás a halállal
Agatha Christie: Temetni veszélyes
Nick Hornby: Hogy legyünk jók?
Szerb Antal: A harmadik torony
J. R. Ward: Feloldozott szerető
Alberto Manguel: Az olvasás története
Paweł Huelle: Mercedes-Benz
Jonathan Carrol: Nevetések földje
Sinclair Lewis: Fő utca
Nick Hornby: A Meztelen Juliet
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Dan Simmons: Hyperion
Kiss Dénes: Sólyomidő
Dan Simmons: Hyperion bukása
Raine Miller: Meztelenül
Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
William Butler Yeats: Discoveries
Margaret Halsey: With Malice Toward Some
Ava Dellaira: Kedves halottak!
Stephen King (Richard Bachman): A hosszú menetelés
Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
John Green: Teknősök végtelen sora
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
!

John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.), a nagy angol romantikus költők egyike, a „Szépség Költője.”
Polgári családból származott, 15 éves korában árva lett. Patikusinasként dolgozott Edmondsban, majd 1815-től felcser volt Londonban. 1817-ben megjelent első verseskötete Versek címen. 1818-ban írta Endymion című szimbolikus elbeszélő költeményét, de értetlen fogadtatásban részesült. Később megjelent műveit már kedvezőbb fogadtatásban részesítették, de súlyos beteg lett, és Rómába utazott gyógyulni. Rómában hunyt el 26 éves korában.

Művei:

Álom és költészet: programadó szonettje, melyben megfogalmazza: „még nem lakosa a költészet mennyei birodalmának” de 10 évet kér az élettől, hogy teljesíthesse mennyei tervét, és egy nemesebb léthez emelkedjék, ahol megismeri a szív küzdelmét és gyötrelmeit.
Endymion: az első hosszabb műve, négy könyvből álló költői románc, melyet a tragikus végű ifjú költő, T. Chatterton emlékének ajánl. Képzelete költői képek, látomások, epizódok sokaságában vándorol. Előszavában megjegyzi, hogy fél a kritikától és az értetlenségtől. E félelme valóra is vált.
Lamia (1820): szerelmi elbeszélés, mely görög forrásból merít: Lükeiosz női alakot öltve kígyónak bizonyul s a lány belehal a csalódásba. Tanulsága: a hideg gondolat érintésére elszáll a varázs.
Isabella (1820): szerelmi elbeszélés, tárgya Boccaccio Decameronjából merít. Verselése: ottava rima. Maga hasonlítja történetét forrásához: „Ó a hajdani szép regény mivé lett, Mivé a dalnok egyszerű jaja.” Hiányolja saját életművében az élettapasztalatot, a gondolatot.
Szent Ágnes – este (1820): szerelmi témájú verses elbeszélés. Központi gondolata: ellenséges külvilág és ifjú szerelem. Itt a történet a szerelmesek boldogságával ér véget.
Ódái közül a négy legjelentősebb: Óda a csalogányhoz, Óda egy görög vázához, A melankóliáról, Az őszhöz.
Hyperon: a Titánokat felváltó olimposzi istenek történetét dolgozza fel. Elégedetlen maradt saját művével, ezért előbb felhagy vele, majd pár év múlva újraírásába kezd.
Hyperion bukása: az álom: itt már saját személyében szólaltatja meg a költőt, aki azonosul a szenvedő emberiséggel.

!

John Keats

!

John Keats


Idézetek

>!
Tintapatrónus P

Borges nekilátott, hogy rögtönzött antológiát állítson össze híres szerzők rossz soraiból. A gyűjteményben helyett kapott Keatstől az, hogy Baglyot nem óvott tolla, reszketett, Shakespeare-től meg ez: Nagybátyám! Ó, az én próféta lelkem! (Borges úgy vélte, a „nagybátyám” költőietlen, Hamlet szájába nem való szó, jobban illett volna hozzá az „Atyám fivére” vagy "Anyám ura"), Webster darabjából, az Amalfi hercegnőből ez: A csillagok teniszlabdái vagyunk csak, valamint Milton Visszanyert paradicsomának zárósorai: Jézus annakutána Názárethbe az anyjához visszament , mert (Borges szerint) afféle keménykalapos angol gentlemannek tüntették fel Jézust, aki hazamegy a mamához teára.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hamlet · Jézus Krisztus · John Keats · John Milton · William Shakespeare
>!
hunny

A harcosokat később a költők követték lágyabb és zengőbb századokban, az angol líra szentháromsága, itt élt és szeretett a nagy lord, a csodálatos ripacs, lélegzete fogytán ide jött meghalni a Görög Váza szerelmese és itt égett el a máglyán Shelley angyalarca. Az ő lábuknyomával találkozni mindegyre, amint délebbre megyünk, mígnem hármuk közül kettejük sírja fölött állunk megrendülve, Rómában, Cestius piramisa mögött, a kis temetőben, amelyet Shelley oly szépen írt le, mintha érezte volna.

Vicenza

Kapcsolódó szócikkek: George Byron · John Keats · Percy Bysshe Shelley
>!
Linka

"Kérdezzék meg Newtont.
Kérdezzék meg Einsteint.
Kérdezzék meg a költőt – Keatset –, aki azt mondta, hogy amit a képzeletünk szépnek talál, az igaz.
Azt is mondhatta volna, hogy amit a kezünk labdaként elkap, az igaz, de nem mondta, mert költő volt és jobban szeretett a lombok árnyában álmodozni egy üveg ópiummal és egy jegyzetfüzettel, mint krikettezni, de azért ha ezt mondta volna, akkor is igaza lett volna. "

19. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Albert Einstein · John Keats · Sir Isaac Newton
>!
Gregöria_Hill

Miért vízvezetékszerelő-gyakornokoknak és jövendőbeli szállodai recepciósoknak tanítja, hogyan kell nézni az amerikai tévét, ha egyszer annyira okos? Miért olyan ismeretlen honlapokra ír sok ezer szavas cikkeket, amiket senki sem olvas? És miért van annyira meggyőződve róla, hogy egy énekes, akire soha senki nem figyelt olyan nagyon, Dylanhez és Keatshez fogható zseni?

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Keats
>!
imma AP

Mihály már el akart menni, mikor a temető sarkában egy különálló kis sírcsoportot vett észre. Odament, és az egyszerű empire-sírkövekről leolvasta a felírást. Az egyik csak annyit mondott, angolul: Itt nyugszik az, aki nevét a vízre írta. A másik síron hosszabb szöveg, hogy itt nyugszik Severn, a festő, legjobb barátja és halálos ágya mellett hűséges ápolója John Keatsnek, a nagy angol költőnek, aki nem engedte meg, hogy nevét rávéssék a szomszédos sírkőre, amely alatt pihen.

235. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Keats
>!
EBrody I

Levegőt vett, és folytatta:
– De én, én szerencsére missziónál tanult, én szaval önnek Keats, Shelley: „IADADOVEANDASWEEDOVEDIED…”
Poirot arca eltorzult. Bár nem volt az anyanyelve, mégis elég jól tudott angolul ahhoz, hogy szenvedjen Mahmud előadásmódjától.
– Remek! – mondta sietősen. – Remek! Magát fogom minden ismerősömnek ajánlani!

Kapcsolódó szócikkek: Hercule Poirot · John Keats
>!
Dün SP

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Hampstead Heath! London glóriája! Ahol Keats sétált és Jarman kefélt, ahol Orwell edzette gyenge tüdejét, és Constable mindig talált valamilyen szentséget.

303. oldal

Kapcsolódó szócikkek: George Orwell · Hampstead Heath · John Keats
>!
Minka

– Kicsoda ön uram?
Molnár Kristóf tűnődve ráncolta okos homlokát.
– Egy ember, akinek a kétségbeesés és az energia között kellett választania, és az utóbbit választotta.
Vivi gyanakvó mosollyal ingatta a fejét:
– Szépen hangzik. Mintha egy költő mondta volna.
– Költő mondta. Keats.

300. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Keats
>!
Chöpp

Rájöttem, hogy a falfülkében lévő összes könyv – ahogy egyszer régen megfogalmaztam – „az öt láb magas John Keats úr” műve. John Keatsé, a tüdővészes költőé, aki azt kérte, hogy a sírkövén csak annyi álljon:

"Itt nyugszik valaki,
kinek nevét a vízre írták."

338. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Keats
>!
Aurore

Itt nyugszik az, aki nevét a vízre írta.

[…]

Mikor felemelte szemét, különös emberek álltak mellette. Egy gyönyörű szép és kétségkívül angol nő, egy beöltözött nurse és két nagyon szép angol gyermek, egy kisfiú és egy kislány. Csak álltak, zavartan nézték a sírt, egymást és Mihályt, mozdulatlanul. Mihály ott maradt, és várta, hogy majd csak mondanak valamit, de nem mondtak semmit. Egy idő múlva egy elegáns úr érkezett, éppolyan kifejezéstelen arccal, mint a többiek. Nagyon hasonlított az asszonyra, ikertestvérek lehettek, vagy legalábbis testvérek. Megállt a sír előtt, és az asszony rámutatott a sírfeliratra. Az angol bólintott, nagyon komolyan és zavartan nézte felváltva a sírt, a családot és Mihályt, és ő sem szólt egy szót sem.

[…]

– Mi van velem? Micsoda gyalázatos, legsötétebb kamaszkoromra emlékeztető idegállapotba estem megint? Ezeken az embereken nyilván semmi más különös nincs, mint hogy szégyenlős és rendkívül ostoba angolok, akik szembetalálkoztak azzal a ténnyel, hogy ez itt Keats sírja, és nem tudták, hogy mihez kezdjenek vele, talán, mert nem tudták, hogy kicsoda Keats, talán tudták, de nem jutott eszükbe, mit illik csinálnia egy jól nevelt angolnak Keats sírja fölött […]

III. rész: Róma - 1. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: John Keats