Johanna Walker személy
Idézetek
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– Ne! – lihegtem, és két kézzel ragadtam meg Cam érzékien mozgó csípőjét. – Ma nem lehet, pedig nagyon be vagyok indulva. Ez kegyetlenség.
– Igen? – kérdezte Cam sátáni vigyorral, és a derekamról a mellemre csúsztatta a tenyerét.
Jól megszorította, az enyhe fájdalom és a kéjes öröm furcsa elegyét engedve szabadjára a testemben.
– Jaj, a szemem! – kiáltotta Cole.
Ijedten rebbentünk szét, és amint hátrafordultam, csak annyit láttam, hogy az öcsém pizsamában áll a küszöbön, és a haja nedves fürtökben tapad a homlokára. A karjával takarta el a szemét.
– Megvakultam, vaze! – morogta, azzal sarkon fordult, és mivel a karját elfelejtette leengedni, rögtön neki is ment a falnak.
313 - 314.oldal
– Régebben nem pofáztál bele mások életébe. Nem ütötted olyasmibe az
orrod, amihez semmi közöd. Pont ez tetszett benned.
Most Josson volt a sor, hogy felhördüljön.
– Igen, tudom. Én is jól elvoltam magammal. De Braden mellett
megváltoztam – húzta el a száját. – Ő nagy előszeretettel üti bele az orrát a
számára fontos emberek életébe, akár szívesen látják azt az orrot, akár nem.
„I didn’t marry you so the other side of my bed would be warm at night. I married you because you’re supposed to be my best friend.”
[…] Cole SMS-ben tudatta velem, hogy a kenyérpirítóban kiégett a biztosíték, és nem tudja kicserélni. Visszaírtam neki, hogy majd másnap elintézem. Őszintén reméltem, hogy nem felejtem el.
– A múltkori delikvens vagy Malcolm?
[…]
– A múltkori delikvens. Cole-nak hívják
A gúnyos vigyor mogorva arckifejezéssé fajult.
– Hogy lehetsz ilyen pofátlan?
– Tőled tanultam, te pöcs.
– Váóó, Jo! […] Nem tudom mivel húztad fel. Jo nem szokott csak úgy káromkodni.
– Nagyon vicces – horkant fel Cam. – Kiáll a kapanyél a szájából.
Joss újra felém fordult, szürke szeme ragyogott a büszkeségtől.
– Johanna Walker, ma felülmúltad magad.
– De micsoda dolog halomra gyilkolni az állatokat, csak mert félünk tőlük?
Oldalra sandítottam, és majdnem megállt bennem az ütő, mert észrevettem, mekkora pók mászik felfelé a csempén.
– Úristen! – ugrottam hátra visítva, és ijedtemben egy Kanada méretű gombóc nőtt a torkomban.
– Mi van? Mi van? – perdült hátra Cam tágra nyílt szemmel.
Üveges tekintettel meredtem a nyolclábúra.
– Tüntesd el innen, különben rosszul leszek!
[…]
Miközben Cam azon ügyködött, hogy megmentse tőlem a pókot, és fordítva, rémülten lapultam meg a sarokban. Attól féltem, ha Cam nem elég szemfüles, a pók képes, és rám veti magát a konyha túlsó végéből.
– Mit hallgatózol? – kérdeztem csúfondárosan.
Cam félrebillentett fejjel fürkészte az arcom.
– Elterelő hadművelet? – Úgy csillant fel a szeme, mintha hirtelen megvilágosodott volna. – Rólam sugdolóztatok, mi?
Szíves örömest letöröltem volna az öntelt vigyort a képéről.
Joss felnyögött.
– Látom, nemcsak Bradent kellene befizetni a nagy arcok átnevelő táborába.