Johanna Mason személy
Idézetek
– Mi ez a menő karkötő? – kérdezi Johanna.
– Egyelőre még nem vagyok méltó a bizalomra – feleli Peeta. – Az engedélyetek nélkül le sem ülhetek az asztalhoz – mondja, és a fejével a két őr felé biccent.
– Még szép, hogy leülhetsz – mutat Johanna a mellette lévő helyre. – Hiszen barátok vagyunk. – Az őrök biccentenek, Peeta leül. – Peeta meg én szomszédos cellában raboskodtunk a Kapitóliumban. Jól ismerjük egymás üvöltését.
214. oldal
– Talán nem is voltak olyan hülyék a Hatodikban. Üsd ki magad a cuccal, aztán fess virágokat a testedre. Úgy egész elviselhető az élet.
195. oldal
– De az biztos, hogy elmegyek abba a rohadt Kapitóliumba. Még ha ki kell nyírnom valamelyik egységünket, és magamnak kell odavezetnem a légpárnásomat, akkor is – morogja dühösen Johanna.
– Nem biztos, hogy ezt hangoztatnod kellene a kiképzésen – tanácsolom. – De jó tudni, hogy szükség esetén lesz fuvarom.
208-209. oldal
Egy pillanatra megállok a kórterem nyitott ajtajában, és Johannát figyelem. Ekkor jövök rá, hogy vadsága elsősorban nyers stílusából fakad. Ha ettől megfosztják – mint például most –, törékeny nővé válik, aki tágra nyílt szemmel küzd a nyugtatók hatása ellen. Mert retteg attól, hogy mi vár rá álmában. Odamegyek hozzá, és felé nyújtom a csomagot.
– Ez micsoda? – kérdezi rekedten. Izzadságtól nedves haja kis tüskékben tapad össze a homlokán.
– Neked csináltam. Hogy legyen valamid, amit betehetsz a fiókodba – mondom, és a kezébe nyomom a csomagot. – Szagold meg! – biztatom.
Johanna az orrához emeli a fenyőtűvel teli batyut, és óvatosan megszagolja.
– Olyan szaga van, mint az otthonomnak – suttogja, és könnyek szöknek a szemébe.
– Ebben bíztam én is – mondom. – Elvégre a Hetedik Körzetben születtél, vagy mi. Emlékszel, amikor először találkoztunk? Téged fának öltöztettek. Legalábbis egy rövid időre.
288-289. oldal, Második rész: "A támadás" - 18 (Agave, 2012)