Joe Talbert személy
Idézetek
Én vagyok az a srác, akinek megengeded, hogy hazakísérjen, miután rájöttél, hogy a másik srác, akitől igazából azt vártad volna, hogy hazakísérjen, egy másik lányt kísér haza.
7. fejezet
Mondani akartam valamit, de nem találtam a szavakat. Csak néztem őt, szépségét beitta a szemem.
300. oldal
Mi van, ha nincs túlvilág?
– Nos, úgy sejtem, rengeteg halott papot ér majd csalódás – mondtam.
Carl nevetett.
– Így van – mondta. – De ez azt jelenti, hogy ez itt a mi mennyországunk. Nap mint nap az élet csodái vesznek körül, felfoghatatlan csodák, amiket egyszerűen adottnak veszünk. Azon a napon eldöntöttem, hogy élni fogom az életemet, és nem pusztán csak létezni. Ha meghalnék, és felfedezném a mennyországot a másik oldalon, nos, az mesés lenne. De ha nem úgy élnék, mintha már most is a mennyországban lennék, majd meghalnék, és csak a semmi várna, nos… akkor elvesztegettem volna az életemet. Elvesztegettem volna az egyetlen esélyemet a világmindenség történetében arra, hogy éljek.
229-230. oldal
…Kikanalaztam egy szál spagettit a forrásban lévő vízből, és a hűtőhöz csaptam. Az lepattant a hűtőajtóról, és a földre pottyant.
– Mi a fenét művelsz?- kérdezte a padlón heverő tésztaszálat bámulva.
-Tesztelem a spagettit- mondtam, megkönnyebbülve, hogy témát váltottunk.
– Úgy, hogy szanaszét hajigálod a konyhában?
– Amikor hozzáragad a hűtőszekrényhez akkor van kész.- Lehajoltam a spagettiért, és bedobtam a kukába. – Ez itt még nem jó.
62. oldal
– […] ismeretlenül ne ítélkezzen fölöttem! – Két kézzel megmarkoltam a fotel karfáját, küzdve a késztetés ellen, hogy felálljak és elmenjek.
Iverson lepillantott a szorítástól kifehéredett kézbütykeimre, majd a szemembe nézett. Egy magányos hópehelynél is zsengébb mosoly árnyéka suhant át az arcán, és helyeslően lehunyta a szemét.
– Ez jó – mondta.
– Mi jó?
– Hogy tudod, mennyire helytelen elítélni valakit, mielőtt az egész történetét megismernéd.
52-53. oldal
– Szereted a rejtvényeket? – kérdeztem tőle.
– Attól függ – mondta. – Mire gondolsz?
A válasza készületlenül ért, és egy másodpercig mintha flörtölős mosolyt láttam volna átsuhanni az arcán. Majdnem elfelejtettem, miért jöttem. Visszamosolyogtam, és kis híján megbotlottam a saját lábamban.
– Hoztam néhány képet – mondtam.
Értetlenül nézett rám, majd egy fejbólintással az ebédlőasztal felé invitált.
– A pasik többsége virágot hoz – jegyezte meg.
– Én nem tartozom a többséghez – mondtam. – Én különleges vagyok!
153-154. oldal
Száz dolgot tehettem volna másképp. De nem tettem semmit.
20. fejezet