Jo March személy
Idézetek
Gyanítom, hogy az igazi vonzerő a kiváló és gazdag könyvtár volt, amely por és pókok prédája lett March bácsi halála óta. […] Jo-nak ez volt a paradicsom, ez a földgömbökkel, kényelmes karszékekkel berendezett, poros, félhomályos szoba, ahol mellszobrok bámultak le a magas polcokról, és ő kedvére barangolhatott a könyvek őserdejében. Amint March néni elszundított vagy társaságot kapott, Jo tüstént rohant a csendes szobába; összegömbölyödött a fotelben, és habzsolt verset, regényt, történelmet, útleírásokat, képeket, akár egy igazi könyvmoly.
44. oldal
– Utálom a modortalan, nem hölgyként viselkedő lányokat!
– Ki nem állhatom az affektáló, finomkodó csitriket!
8. oldal
– Hogy van a macskája, Miss March? – kérdezte a fiú komolykodva, de fekete szeme pajkosan csillogott.
– Köszönöm jól, Mr. Laurence. De inkább tegeződjünk, szólíts Jónak – válaszolta az ifjú hölgy.
– Jó, akkor te meg engem Laurie-nak.
– Laurie Laurence, fura egy név!
– A keresztnevem Theodore, de nem szeretem, mert a srácok Dórának becéztek, ezért inkább Laurie-nak szólíttatom magam.
– Én is utálom a nevem. Olyan szentimentális. Bárcsak mindenki Jónak hívna Josephine helyett. No és hogyan vetted rá a fiúkat, hogy Laurie-nak hívjanak Dóra helyett?
– Elpáholtam őket.
– March nénit nem páholhatom el, úgyhogy azt hiszem, kénytelen leszek belenyugodni a Josephine-be – mondta Jo, és egy sóhajtás kíséretében hátradőlt.
40. oldal (Ulpius. 2008)
– A mai fiatalok gyorsan nőnek. Nem tudom, mire jutunk így, nagysám. Te is gyermek vagy még, Jo, mégis te leszel a következő, mi meg majd sírhatunk! – Laurie a fejét csóválta az idők hanyatlásán.
– Ne riadozz, én nem vagyok simulékony fajta. Senkinek se fogok kelleni, ami nagy szerencse, mert minden családban szükség van egy vénlányra.
16. oldal
– Nem karácsony a karácsony ajándékok nélkül – duzzogott Jo a szőnyegen elnyúlva.
(első mondat)
– Ez a fiú egy kiköpött küklopsz, nem gondolod? – jegyezte meg Amy egyik nap, amikor Laurie ellovagolt a ház előtt.
– Hogy mondhatsz ilyet, ha egyszer megvan mind a két szeme? És ráadásul milyen szép kék szeme van! – kiáltott fel Jo, aki felettébb rossz néven vette a legapróbb kritikát is, ami a barátját érte.
– A szeméről nem szóltam egy árva szót sem, és igazán nem értem, miért kell úgy felhúznod magad, amikor én csak a lovaglótudományát dicsértem!
– Te magasságos ég! A kis liba a kentaurra gondol, és küklopszot mond! – tört ki a nevetés Jóból.
95. oldal (Amy a Megaláztatás Völgyében)
Amint beköszöntött a tavasz, egy csomó új szórakozás jött divatba, s a hosszabbodó napok hosszú délutánokat hagytak mind a munkára, mind a sokféle játékra. Rendbe kellett hozni a kertet, és a négy nővér megkapta a kis telek egy-egy negyedét, hogy azt tegyen vele, amit akar. Hannah mondogatta is, hogy „megösmerném ezer közül is, mellik kert melliküké!”; és ebben volt is igazság, minthogy a lányok ízlése pont úgy különbözött egymástól, mint a természetük. Meg részében rózsa nyílt, kerti vanília, mirtusz meg egy kis narancsfa. Ami Jo ágyását illette, nem volt két olyan év, hogy egyforma lett volna, mivel ő mindig kísérletezett. Ebben az évben napraforgót ültetett; a vidám és magasba törő virágok magjai a tyúkanyót és kiscsirkéit voltak hivatottak táplálni. Beth kertjében régimódi virágok illatoztak – szagos bükköny és rezeda, kerti szarkaláb, szegfű, árvácska, tyúkhúr a madaraknak és illatos macskamenta a cicáknak. Amy lugast csinált – kicsi volt ugyan, és girbegurba, de nagyon tetszetős: gyönyörű füzérekben lógtak a lonc és hajnalka tölcsérei és harangjai, magasra nyúltak a fehér liliomok, a karcsú páfrányok és a még ki tudja, hányféle pompázatos növény.
145. oldal, 10. A P. K. és a postahivatal (Manó, 2021)