Jaxon Vega személy
Idézetek
– Én mindig is szörny voltam, Grace. Te vagy az, aki emberré tett.
– Tegyél le, mielőtt megerőlteted magad!
– Megerőltetem magam? […] Te most megpróbálsz sértegetni?
– Nem foglak bántani – mondja halk és rekedt hangon, amely olyan üres, hogy már hallgatni is fáj.
– Tudom.
– Tudod? – Úgy néz rám, mintha két fejem lenne… vagy három.
– Soha nem hittem azt, hogy bántanál, Jaxon. Nem lennék itt, ha nem így gondolnám.
Megdöbben a szavaimon. Nem, nem megdöbben. Sokkal inkább megütközik, a szája kinyílik, majd becsukódik, úgy tátog, mint egy partra vetett hal, és közben próbálja megfogalmazni a megfelelő választ. Amikor végre megtalálja, kifejezetten csalódást okoz vele:
– Neked valami bajod van nyaktól fölfelé?
428. oldal, 47. - "Az első harapás a legmélyebb" Carthapilus Kiadó, 2021
Jaxon egy újabb csókot lehel a nyakamra, aztán vonakodva elhúzódik tőlem. Mielőtt azonban elengedne, hozzám hajol, és azt súgja a fülembe:
– Tényleg tudja, milyen fehérnemű van rajtad?
– Fekete, fehér pöttyökkel – válaszolja Hudson anélkül, hogy felnézne a könyvéből.
– Igen, tényleg.
Jaxon mogorvának tűnik, de szerencsére nem mond semmit. Hudsonnak azonban egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalása.
– Holnap a pirosat kellene felvenned, amin fehér virágok vannak. Az a kedvencem.
336. oldal, 60. "Egy paranormális szappanoperában élek " - Carthapilus Kiadó, 2022
Nem hazudok, nagyon sok szempontból lenyűgöz az a gondolat, hogy Jaxon Vega tart tőlem.
431. oldal, 47: Az első harapás a legmélyebb
– Légyszi!
– Nem. – Jaxon úgy néz rám, mintha földönkívüli lennék.
Közelebb húzódom hozzá, és olyan gyorsan rebegtetem a szempillámat, mint egy megvadult szélmalom.
– Léééégysziiiiiiiiiiiiiiii! Felvonja a szemöldökét.
– Belement valami a szemedbe, vagy hívjam a nővért, mert rohamod van?
581. oldal
– Komolyan? Úgy döntöttél, hogy ez lesz a sorsom? – A szemem forgatom. – Na ne szívd a vérem, ember!
– Nem terveztem, kösz szépen. – Végignéz rajtam. – Biztos vagyok benne, hogy még előételnek sem lennél elég.
Ekkor azonban közelebb lép hozzám, lehajol, és szinte a fülembe suttog:
– Talán mégiscsak beléd kóstolok. – A foga hangosan összecsattan, az éles hang hallatán összerezzenek és megborzongok egyszerre.
Ha csak sejtené, mennyire szeretném… minél dühösebb lesz, annál jobb az illata.
– Sokkal inkább isten hozott a pokolban. Most pedig húzz a francba innen.
Az utolsó szavakat már dühösen veti oda, és ettől a torkomba ugrik a szívem. Azonkívül a haragom is kilő a sztratoszférába.
– A seggedbe dugott karó miatt vagy ekkora tahó? – kérdezem. – Vagy alapból ilyen elragadó a személyiséged?