Jax Blackwood személy

Stella szorítása a csuklómon határozott, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban sarkon fordulhatok, és menekülőre foghatom. Talán meg is teszem. Komolyan. De igazán cuki, hogy azt képzeli, képes lenne visszatartani, pedig egyszerűen csak a vállamra vetném, és magammal vinném.

340. oldal

– Veled mindent akarok, Stells. Mindent és bármit. Ha gyerekeket szeretnél, lesznek gyerekeink. Ha nem, akkor ott leszünk egymásnak mi ketten. Csak az számít, hogy együtt legyünk. – Erősebbé válik a szorítása. – Ez az álmom, Pocok. Te és én. Ez az, amitől békére lel a lelkem.

579. oldal

“Be with me. Let’s fall together, Button.”

– És nem vettél tavaly egy helyet Írországban? – kérdezi Jax.
– Igaz is. – Killian csettint az ujjaival. – Az a kis házikó Clare megyében.
– A házam közelében – jegyzi megy Whip vigyorogva. – A Cliffs of Insanity közelében.
– Cliffs of Moher a nevük – vágja rá Gabriel fintorogva. – Jézusom, félig ír vagy! Ismerned kellene az országodat.

– Mi van velem? – kérdezi Sophie mellettem hirtelen.
Felé pördülök.
– Te!
– Én. – Sophie a mellkasára mutat, aztán Jaxre. – Jax. Mi jót beszélni.

142. oldal

Könnyek gyülekeznek Killian szemében, és a látvány annyira idegen a számomra, hogy háborogni kezd tőle a gyomrom. De a harag és a fájdalom csak nem akar csillapulni.
– Szükségem lett volna rád. Szükségem lett volna a legjobb barátomra, de te kurvára nem voltál ott…
Killian akkora erővel ölel magához, hogy eláll tőle a lélegzetem. Fájdalmas a szorítása, és amíg meg nem ölelt, fogalmam sem volt arról, mekkora szükségem volt erre. Mélyről jövő zokogásától zádkódik a mellkasa.
– Sajnálom! Sajnálom! – Egyre csak ezt hajtogatja, miközben egymásba kapaszkodva sírunk.

Most valahogy másként néz ki, bevonja a hírnév patinája, én pedig képtelen vagyok túltenni magam a megrázó tényen, hogy Jax Blackwooddal vagyok. Számtalan olyan ember van, aki bármit megadna, ha ebben a pillanatban helyet cserélhetne velem. A lányok utálata égeti és szurkálja a bőrömet, egy halk hang a fejemben pedig azt kérdezgeti, mit keresek én itt. Miért én? Nincs bennem semmi különleges. Közlöm a hanggal, hogy pofa be!

355-356. oldal

A lift ajtaja kinyílik, mi pedig belépünk. Meg kellett volna várnom a következőt. A fülke túl kicsi, és John Blackwood meg a hatalmas egója túl nagy helyet foglal el belőle.

76. oldal

[…] egy nap nem leszek több, mint hamu és csont, de a zeném akkor is tovább él majd.

127. oldal

– Mi most pletykálkodunk?
– Igen.
– Ajjaj, akkor nagy a baj!

244. oldal