jávorszarvas állat
Idézetek
Apám meghalt.
Ráadásul tegnap a másvilágra küldtem egy jávorszarvast.
Mit mondhatnék.
9. oldal, a regény első három mondata.
Egyszóval a jávorszarvasok buták, esetlenek, idétlenek, málék, alkalomadtán veszélyesek, gyakorta berúgnak az erjedt gyümölcstől, és randalíroznak – tehát teljesen jogosan lehetnek Skandinávia jelképe.
Hogy jövök én ehhez? Nagyjából sehogy, az utóbbi húsz évet leszámítva. Azóta lakom a jávorszarvasok és egyéb marhák által benépesített Skandináv-félszigeten. Húsz éve próbálom ezeket az állatokat megfigyelni, megérteni, szarvaslesemet Nyugat-Svédországban építettem fel, egészen közel a norvég határhoz.
8. oldal - Jávorszarvasles és rákászok
A Föld egyetlen társadalmában sem létezik ma „élethez való jog”, és korábban sem létezett soha. Haszonállatokat tenyésztünk levágásra, elpusztítjuk az erdőket, beszennyezzük a folyókat és a tavakat, míg végül már nem él meg bennük a hal, sportból vadászunk őzre és jávorszarvasra, a prémjéért a leopárdra, a kutyaeledelért a bálnákra, belegabalyítjuk a tátogó és vergődő delfineket a hatalmas tonhalhalászhálóinkba, és agyoncsapjuk a fókakölyköket „a szaporulat szabályozása” céljából. Mindezek az állatok és növények ugyanúgy élőlények, mint mi. Amit sok emberi társadalomban óvnak, az nem az élet általában, hanem az emberi élet.
248. oldal
Carl Sagan: Az éden sárkányai 91% Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról
Ezek a jávorszarvasok folyton úton vannak. Úgy festenek, mint akik azt hiszik, másutt jobb. Lehet, hogy igazuk van.
9. oldal
Az a baj az emberekkel, hogy mihelyt megtöltenek egy teret, egyből csak az emberek látszanak, és a tér eltűnik. Nagy, puszta tájak megszűnnek többé nagynak és pusztának lenni, ha benépesülnek. Az ember jelenléte határozza meg, hová essék a tekintet. És az ember tekintete szinte mindig a többi ember felé irányul. Ezért alakulhatott ki az a látszat, miszerint az ember minden más egyébnél fontosabb ezen a földön. Gyenge lábakon álló képzet. Mert miért is ne lehetnének a jávorszarvasok a legfontosabbak, ha már itt tartunk, ugye, Bongó. Talán ti jobban tudjátok, csak éppen hihetetlenül türelmesek vagytok. Ezt persze kétlem, de ki tudja. Mindenesetre az kizárt, hogy az ember legyen a legfontosabb. Képtelen lennék elhinni.
162. oldal
– Mégis, hogy lenne ez az én hibám? – Bámulom a sikertelen teszteredményt a kezemben, és a sírás kerülget.
– Nem ütközhetsz neki semminek a vizsgán. Automatikusan megbuksz. – Jonah megemeli a baseballsapkáját, lesimítja a haját, aztán visszateszi a fejére. – Mégis, hogy nem láttad a jávorszarvast?
– A semmiből jött elő! – fakadok ki.
Az idő nem olyan, mint egy folyó: nem lehet rajta végigtekinteni forrástól a torkolatig. Inkább az ablakon lefolyó vízcsepphez hasonlít, amely szeszélyes patakként kanyarog lefelé, amerre csak az üveg láthatatlan egyenetlenségei térítik. A jelen az a pont, ahol a gömbölyű vízcsepp éppen van. A jelen mindig csak a pillanat. Ide sűrűsödik a változás: nem lehet tudni, merre kanyarodik majd a csepp, kettéoszlik-e, vagy megáll egy akadály előtt. A pillanat megfoghatatlan, ahogy a vízcsepp is eltűnik, ha hozzáérünk. A fénykép és a vers mégis megcélozza a megörökítését, s ha lemásolni nem is sikerül, egy-egy emléket, gondolatot, érzést megőriz a papír.
Ha utazik az ember, talán még jobban érzi a pillanatok megismételhetetlenségét. Tudja, hogy csak egyszer látja életében a tájat, az út menti fát, a tópartot. Érzékszervei is élesebben működnek, hogy minél többet elraktározhasson magában. Meghallja a legkisebb szelet, az eső hangját, reggel a madarakat az erdőszélen.
Északon utazni semmi mással nem fogható élmény. Ott éreztük először azt, hogy nemcsak a gondolataink, a szemünk is kitör a rabságból, amelyhez délen szokott. Az erdőnek ott tényleg nincs vége, a rétek fölött nem húzódik távvezeték, a tó egyik szigete mögött egy másik fekszik, nem beépített part.
A finn tóvidék titokzatosságával, a lappok hazája végtelenségével fogott meg bennünket.
A tavak öblei szinte elbújnak a hatalmas fenyők között, vizük is sokszor barna és átláthatatlan az évezredek alatt beleoldódott faanyagtól. A szigeteken szőnyegként terül el a gyapjúsás, fehér pihéiket tarkára festi minden este a nap. A fenyvesek alján mindenhol patak, halk, lassú vízfolyás csobog.
Lappföldön óriás lápok veszik körbe a csupasz hegyeket. A mocsarak madarat nevelnek, medvét és jávorszarvast rejtenek, kínálják a finom gyümölcsöt: az áfonyát, a mocsári hamvasszedret. Az igazi fátlan tundrák felett pedig mintha az ég is távolabb lenne.
Szabadság és képzelet. Végtelen tér…
Számunkra ez Finnország és a csodálatos Lappföld varázsa.
Előszó
Kerekes György – ifj. Kerekes György: Lappföld Képek, gondolatok
A jávorszarvas a leglojálisabb barát a világon, amíg méltányosan bánnak vele és megadják számára a szükséges életteret, de ha az ember csak egy pillanatra is elfeledkezik magáról és más irányba néz, örökre lelép. Annyira szeszélyesnek és örökkévalónak tűnnek ezek a jávorszarvasok, hogy csak kölcsönbe kaphatjuk meg őket.
104. oldal
Azon a reggelen kezdődött minden, amikor ellopták a jávorszarvas tökét.
(első mondat)