Jászság helyszín

Szabó Magda: Régimódi történet
Ágoston Gábor: A hódolt Magyarország
Bathó Edit: Méhészkedés a Jászságban
Novák László – Selmeczi László (szerk.): Falvak, mezővárosok az Alföldön
Orosz István: Tanulmányok az Alföld mezőgazdaságáról

Idézetek

KingucK P>!

A nagymama és a mitikus nagybácsik pótlására szerencsére voltak egyéb rokonok bőven. A Jablonczayak voltaképpen Pethes névre hallgattak, de a prédikátumukat használták vezetéknév gyanánt már az idők végtelensége óta. Éltek közülük Erdélyben, Pest megyében, a Jászságban, Komárom vidékén, Gyöngyösön, Pesten, volt egy kecskeméti águk is, a családfa elképesztően terebélyes volt, és az Árpádokig lehatolt a gyökérzete. IV. Béla Anna lányának egyik tizennegyedízig való leszármazottját, Csebi Pogány Terézt Jablonczay Pethes Lajos vette feleségül, s tizenöt generációval a tatárjárás után a Jablonczayak büszkén hivatkoztak az ereikben keringő másfél csepp Árpád-vérre.

A szkéné

Ninácska P>!

A történeti Magyarország természetes határok között helyezkedett el az Alpok és a Kárpátok hegyvonulatai által koszorúzott Kárpát-medencében. Az Alföld, pontosabban fogalmazva a Nagy Magyar Alföld a medence síkvidékének nagyobb részét öleli fel, a Bodrogköztől, Rétköztől, Nyírségtől a központi területeken át (Hajdúság, Hortobágy, Nagykunság, Jászság, Körös-Tisza-Maros köze) a Duna-Tisza közéig, a Bácska, Bánát területéig, amelyek az Alföld legdélebbi részét alkotják. A magyar történelemben döntő esemény az, hogy az avarok, majd a magyar népvándorlás újabb hulláma érte el a Kárpát medencét a VI-IX. században, s vették birtokba a tágas síkot, vízben, rétben, legelőben bővelkedő nagy tájat. A feudális magyar államhatalom megszilárdulásával egyidőben, az Árpád-házi királyok uralkodása idején szilárdult meg a településhálózat is, stabilizálódtak a települések, falusi, városi, mezővárosi keretek között. A településfejlesztésben számos tényező emelhető ki, amelyek alapvetően befolyásolták a településszerkezet alakulását. Döntő az a XIII. századi depopulációs folyamat, amely során megritkult az Alföld településállománya. Nagymértékben gyorsította ezt a mongol-tatár hadak dúlása is 1241/1242-ben. Ezt követően a településfejlődés fellendült. A XIII-XIV. században nagyobb tömegű népesség vándorolt az Alföldre. A nomád jászok és kunok szállták meg a Duna-Tisza köze tágas, futóhomokkal borított területének jelentős részét, hasonlóan az Alföld központi területét, a Tisza két oldalán meghúzódó termékeny rónát, a későbbi Jászság és Nagykunság vidékét. A depopulációval szükségszerűen együtt járó településkoncentráció is az alföldi mezővárosi fejlődést mozdította elő, melynek gazdasági és társadalmi alapjait az árutermelő jellegű, nagy méreteket öltő állattenyésztés teremtette meg. A XV. századi és XVI. század eleji prosperálást a török hódítás akasztotta meg a század közepén, s a század végi (tizenötéves háború), a XVII. század közepi (Szejdi járás 1660-ban, általános török offenzíva) és végi háborúságok (törökök kiűzése) nagy szenvedést és pusztulást zúdítottak az Alföld településeire. Annak ellenére, hogy a XVI-XVII. században a zárt, s földrajzi adottságai miatt védett vidékek kivételével (Bodrogköz, Rétköz, Szabolcs és Szatmár egy része, Bereg) az alföldi területek döntő többsége elnéptelenedett, pusztává alakult át, több kedvező helyzetű település, mezőváros és falu erősíthette státusát.

hdavid89>!

A parlagolós rendszert a kortárs állami hivatalnokok primitív gazdálkodásnak tekintették és mindent megtettek annak érdekében, hogy az alföldi települések is áttérjenek a nyomásos gazdálkodásra. Ez a törekvés csak részben volt eredményes. Az Alföld és a hegyvidékek érintkező területein, a Bodrogközben, a Rétközben, Szatmár alföldi területein, a Jászságban, vagy a Bánát 18. században újratelepített falvaiban szabályos nyomásos rendszerű települések alakultak, az Alföld középső részén azonban elnevezték ugyan a határ egy részét „ugarnak”, de nyomásos rendszerű váltogatása a szántott és ugaron hagyott határrészeknek soha nem született meg.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bodrogköz · Jászság · Rétköz
MissWenut>!

Ma már alig tudjuk elképzelni, hogy az alföldi falvak kertjei alatt egykor ladikok sorakoztak kikötve. Pedig így volt. A nagyobb folyók kanyarulatai között, a Jászságban, a Nagykunságban, a Sárréten, az Ecsedi-lápban vagy a Rétközben a nép el volt zárva a szomszédos falvaktól, és a téli fagyok beállta előtt csak csónakon közlekedhetett. Békés, Gyula, Csaba, Makó és Szeged lakói szintén csónakba ültek, ha elintéznivalójuk támadt.

99. oldalak (1992)

Kapcsolódó szócikkek: Gyula · Jászság · Makó · Nagykunság · Rétköz · Sárrét · Szeged
Ninácska P>!

Jelen dolgozat szülőföldem, a Jászság népi és okszerű méhészkedését kívánja bemutatni, a teljesség igényére törekedve. A feldolgozás – a rendelkezésünkre álló dokumentumok segítségével – nyomon kíséri a Jászföld hagyományos népi méhészkedését a XVII. századtól a XX. század közepéig, tárgyalja az okszerű méhészet kialakulását, annak jellemzőit, szól a vándortanítók szerepéről, a méhészeti egyletek, körök tevékenységéről, valamint kutatja a népi és az okszerű méhészkedés paraszti gazdálkodásban betöltött szerepét, de bemutatja napjaink modern, árutermelő méhészkedését is. A méhészkedés kutatására néprajzi professzorom, Ujváry Zoltán hívta fel a figyelmemet az 1980-as évek elején. Az eltelt évek alatt több vidéken gyűjtöttem, de a legtöbbet mégiscsak a Jászságban kutattam a méhészkedést. E téma azért is különösen kedves számomra, mert a Jászberény melletti Szent Imre pusztán lakó anyai nagyszüleim és dédszüleim maguk is tartottak méheket. Gyermekként sokat tartózkodtam kutyaszilfákkal körülültetett tanyájukon, ahol a gyakorlatban is megismerhettem a paraszti élet munkáit, hétköznapjait és ünnepeit. A gyűjtéseket 1983–1993-ig végeztem a Jászság településein és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltárban, majd megszületett e könyv anyaga, mint egyetemi doktori disszertáció. A feldolgozást, A méhészet szerepe a Jászság paraszti gazdálkodásában címmel, 1995-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) Néprajzi Tanszéke meg is jelentette a Studia Folkloristica et Ethnographica című sorozatának 36. köteteként. A könyv nagy sikert aratott nemcsak a néprajzosok és a méhészeti szakírók, de a gyakorló méhészek között is. Ennek köszönhetően igen gyorsan szétkapkodták és évek óta nem kapható. Ezért határozta el a Jász Múzeumért Alapítvány, hogy megjelenteti a könyvet második, bővített kiadásban. Nagy örömünkre az egyetemtől megkaptuk a kiadás jogát. A könyv kissé módosított címmel – Méhészkedés a Jászságban – és némiképp bővített formában lát újra napvilágot, amelyet tisztelettel és szeretettel ajánlok a jászdózsai születésű Zsidei Barnabás méhészeti szakíró emlékének.

Kapcsolódó szócikkek: Jászság