Jason Wallace személy
Idézetek
Mire elég idős lett, hogy az álmai száraz hártyaként leváljanak a valóság húsáról, az apja golyót kapott a hátába, miközben őt és az anyját próbálta kimenekíteni ebből az elátkozott városból. Akkor megtanulta, hogy nincs értelme ábrándokat kergetni: csak az számít, mit képes megtenni a kellő pillanatban és mit nem.
335. oldal
Isabeau kis híján golyót eresztett a vadász fejébe, amikor az felrázta álmából. Jason életét csak az üres tár mentette meg.
– Maga teljesen megőrült?! – ordította a férfi, miután kicsavarta a kezéből a pisztolyt, és lecsapta az éjjeliszekrényre. – Mióta alszik felfegyverkezve?!
– Amióta minden nap másik ágyban ébredek, mert különböző férfiak vagy elkábítanak, vagy áramütést szenvedek! – vágta rá a nő nem csekélyebb hangerővel. – Igazán lehetne magában némi tapintat!
– Nem azért fizet, hogy a lelkét pátyolgassam.
– Ott a pont.
419. oldal
– Tényleg azt gondoljátok, hogy hagyom magam megijeszteni? – vetette oda közben nekik Jason. – Mindenképpen feljutok a torony tetejére, akár fejetlenséget hagyok magam után, akár nem.
– Nem lenne okos dolog még jobban magadra haragítanod a Nővéreket. – A vámpír kivillantotta csinos fogsorát.
– Az sem vall túl nagy észre, hogy egy könnyű vacsora érdekében felrúgtok egy szerződést, amit a klánotok vezére kötött és nem ti – unta el Isabeau a szópárbajt. – Azzal küldött ide benneteket, hogy ha megérkezik a vadász, essetek neki, mint koldus a cipónak?
– Semmi közöd hozzá!
– Tehát nem – summázta a nő.
446. oldal
E végszóval nekilátott lehámozni magáról a kényelmetlen ruhakölteményt, Jason pedig menekülőre fogta a dolgot. Akárhányszor választania kellett egy vetkőző nő és egy falka kiéhezett vámpír között, tízből tizenegyszer a vérszívók nyertek
48. oldal
– Mégiscsak a véremet adtam nekik – vont vállat a férfi, mielőtt végiggondolta volna, hogy talán nem ez a legokosabb megjegyzés, amikor az embert több száz vámpír veszi körül.
370. oldal
Semmirekellő mitugrász. Pont olyan, mint a többi őrült mágus… azt hiszi, különb mindenkinél, pedig csak a porban guggol, és rajzolgat, mint egy utcagyerek. Ha elvenném a krétáját, tán sírva is fakadna.
459. oldal, 13. fejezet, A Főpap
(…) de Jason Wallace nem azért gyarapította még mindig az élők sorát, mert optimistán szemlélte a világot. Minden sötét sarokban fenyegetést sejtett; pisztollyal a kezében tért nyugovóra, és soha, de soha nem engedte, hogy a remény eltompítsa a paranoiáját.
45. oldal
Finnegan mester mellett olyan dolgokat ismert meg, amelyeket rajta kívül csak nagyon kevesen, és olyan helyekre jutott el, ahová épeszű halandó a rémálmaiban sem merészkedne. Ráébredt tulajdon porszemnyi jelentőségére a mindenségben – vagy, ahogy a mester nevezte, „a Gépezetben” –, és szívében elsöprő szeretet éledt fel ostoba, vak embertársai iránt. Megtanulta, hogyan védje őket azoktól a veszélyektől, amelyek létezését alig sejtették… vagy éppen maguk invitálták a világba.
44-45. oldal
Akárhányszor választania kellett egy vetkőző nő és egy falka kiéhezett vámpír között, tízből tizenegyszer a vérszívók nyertek.
48. oldal
A halál közelsége nevetségesnek tűnt. Ki hallott már olyasmiről, hogy egy tapasztalt démonvadász egyszerűen elvérezzen az utcán? Előtte állt még legalább harminc év, amit a pokolfajzatok mészárlásával kell töltenie.
210. oldal