Jason személy

Leiner Laura: Remek!
Leiner Laura: Ez is Remek!!

Idézetek

gvanda95>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Éjfél előtt két perccel felsegítettem Tom nőjét a fotelból, megálltunk a nappaliban és vártuk az éjfélt. Körbenéztem, és azon gondolkoztam, hogy engem ki fog megölelni? Mindenkinek volt párja, így, hogy a Sátán összeszedte valahol Darkot, már ő sem volt egyedül, Szergej és a mexikói egymást átkarolva álltak, hulla részegek voltak mindketten. Gondoltam tök jó lesz majd éjfélkor, amikor a bátyám megöleli majd Jennyt, gyorsan odarohanok, és átölelem őket.
Aztán hirtelen Jason jelent meg mellettem egy üveg pezsgővel a kezében.
Hurrá, van kit megölelnem!
Elkezdődött a visszaszámlálás, mindannyian üvöltöttünk, még Szergej is, csak ő oroszul számolt vissza. Ahogy éjfélt ütött az óra, Jason rámnézett.
– Boldog újévet! – mondta mosolyogva.
– Boldog újévet! – feleltem halkan, de a nagy hangzavarban szerintem nem hallotta.
Át akartam ölelni Jasont, de nem volt rá alkalmam, mert nagyon hirtelen magához húzott, és megcsókolt. Először fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, de ez nem az a pillanat volt, amikor az ember töprenghet. Bele se mertem gondolni, mert akkor tuti elszúrtam volna.

273-274. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jason · Jenny · Linda · Mike
Pandaaaa P>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Mike észrevette a kezemben a tesztet és megkérdezte:
– Mi az?
Remek, mindenki rámnézett érdeklődve és nekem meg kellett szólalnom.
– Hát. Ez izé! – kezdtem. – Ez egy teszt – csodálkozva nézett mindenki, de a leggusztustalanabb az volt, hogy még Jason és a kismama is úgy tettek, mintha semmiről se tudnának. Folytatnom kellett.
– Ez egy, szóval ez egy terhességi teszt. Pozitív – feleltem és láttam, hogy Mike keze ökölbe szorul. Elnevettem magam egy pillanatra, majd Tomhoz fordultam:
– Hát gratulálok! Apa leszel Tom!
Mindenkinek leesett az álla, Mike dühösen Tomra nézett, Jenny rágni kezdte a műkörmét, Tom meg engem bámult és hihetetlen sokáig nem pislogott. Ha most farkasszemet néznénk, tuti ő nyerne, gondoltam, de ez egyáltalán nem illett abba a helyzetbe. Gyorsan ki kellett javítanom magam.
– Neeeem! Nem én vagyok terhes! Ő! – mutattam rá Tom nőjére, azzal az undorító teszttel.

99-100. oldal - 19. (Universal Hungary, 20005)

Kapcsolódó szócikkek: Jason · Jenny · Linda · Mike · terhesség · terhességi teszt · Tom
gvanda95>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Jujj de klassz! Végre összejöttetek. Mondtam Lindus, hogy sikerülni fog, nem is tudom, miért féltél…
Ez Jenny hangja volt. Nem láttam, csak hallottam. Hirtelen nem tudtam, mi fáj jobban. Sokat viccelődtem, hogy Jason mikor veszi már észre az érzelmeimet, de ezt a fajta felismerési módot sosem vettem számításba, egyszerűen bele sem mertem gondolni. És mégis elérkezett az igazság pillanata, a legborzasztóbb formát választotta, mivel fájó bokával öleltem Jasont, aki szembesült a ténnyel, hogy szeretem. De egy pozitívuma ennek a helyzetnek is volt, nem láttuk egymás arcát. És ha rajtam múlt volna, akkor soha többet nem nézek a szemébe. Összeszorítottam a szemem, annyira, hogy már szinte kis csillagokat láttam, és vártam, hogy felébredjek. Pár másodperc múlva tudatosult bennem, hogy ez nem álom. Hát, itt a vége az egésznek. Ebből már nem tudom, hogy kihúzni magam, ez egy olyan mondata volt Jennynek, amiből minden kiderült.
– Mi van? – kérdezte Jason gondolom Jennytől.
Rövid szünet következett, majd megszólalt a szőke.
– Mondom, végre összejöttetek – ismételte meg Jenny a mondatát.
Ismét kés landolt a szívembe! Nincs semmi a világon, amit nem adnék meg azért, hogy Jenny okosabb legyen.
– Mármint Linda és én? – kérdezte Jason.
– Persze. Arik vagytok együtt. Tök jó! – viháncolt a szőke, én meg töprengtem.

254-255. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jason · Jenny · Linda
MisssBee P>!

Jason beszél. Magától. Rosszat sejtettem.

138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jason
EmeseGx>!

Beszélgettünk, én a pultban álltam és könyököltem, ő a másik oldalon, és tényleg vadul udvarolt, amikor egyszer csak, mindenféle ok nélkül Jason, aki nem messze filmeket pakolt, erőből közénk vágott egy borítót. […]
– Bocsánat, kicsúszott a kezemből! – mondta, majd tovább pakolt.
Marha furcsa arcot vághattam, de betudtam annyinak, lehet, hogy menstruál.

Kapcsolódó szócikkek: Jason
Cheril>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– […] Egész héten hárman voltak, nem nagyon tudok Jason-ről semmit. Csak annyit, hogy csináltattak maguknak pecsétgyűrűt – mondta.
Ledermedtem.
– Kik? – kérdeztem.
– Hát Mackó, Jason és Mike – mondta.
– Mike pecsétgyűrűt?! – fakadtam ki.
Gyorsan próbáltam feldolgozni az információkat, amit hallottam, de nehéz volt.
Már elég régóta dolgoztam, soha semmi nem történt, erre elmegyek rohadt öt napra és felfordul minden. Pecsétgyűrűt? Ezek biztos, hogy meghülyültek. Mike mindig is utálta az ékszereket. Biztos részeg volt mindegyikük, és úgy csináltatták. Mi lett volna, ha esetleg két hétre megyek? Megnősülnek?

Kapcsolódó szócikkek: gyűrű · Jason · Linda · Mike · Tom
EmeseGx>!

Na majd most meglátjuk hogy melyik a jobb nekem. Ha mindig látom, és tudom, hogy le se szar, vagy ha nem látom, és akkor se szar le. Jobbnál jobb lehetőségeim voltak.

Kapcsolódó szócikkek: Jason · Linda