Jared Trent személy

– Most nevetsz? – néztem fel rá összezavarodva.
– Hát, meglehetősen nyugtalanított a dühkezelési problémám, de most már inkább a tiéd aggaszt. Szereted megütni az embereket. – Tökéletes szája büszke vigyorra húzódott.
(…)
– Ez a te hibád, tudod?
– Mi? – kérdezte. Lélegzete forrón érte a fülemet.
– Aljassá tettél. És most a szegény, védtelen lányokat, meg fiúkat püfölöm. – Próbáltam vádlónak és ártatlannak hangzani egyszerre.
Erősebben megszorított.
– Ha elég sokáig vered a fémet, acéllá válik.
A hajába temettem az orromat, csókokat hintettem a fülére, és viccesen megjegyeztem:
– Mondogasd csak magadnak, ha ez segít elaludni éjszakánként, te nagy zsarnok.

– Jobban szeretlek, mint magamat, az isten szerelmére, jobban, mint a saját családomat. Nem akarok még egy lépést tenni ebben a világban, ha nem vagy mellettem – mondta lágyan.
Édes szavai megszállták a gondolataimat, de olyanok voltak, mint egy felém nyújtott kéz, amit nem tudtam elérni. Láttam. El akartam fogadni. De képtelen voltam rá.
(…)
– Minden jogod megvan rá, hogy ne bízz bennem, Tate. Tudom. A rohadt szívem ebben a pillanatban is veszettül fáj. Ki nem állhatom, ahogy rám nézel. Soha többé nem tudnálak bántani. Kérlek… próbáljuk meg együtt rendbe hozni a dolgokat. – A hangja megtört, a szeme vörös volt.
Százszor elmondtam már magamnak ezen a napon, hogy nem lehet megbízni benne. Hiszen hazug. Egy zsarnok. De a szavai elértek hozzám. Zaklatottnak látszott. Vagy nagyon jó színész… vagy az igazat mondja.

– Húzd le a ruhám cipzárát! – leheltem. Felnyögött.
– Tűnjünk el innen! Most többre vágyom egy gyors dugásnál.
– Hát, nekem még soha nem volt részem gyors dugásban – mutattam rá. – Húzd le a cipzárat!
Engedelmeskedett, és a szája szexi mosolyra húzódott.
– Hová tűnt a jó kislányom?

– És a lámpás a karodon?
– Ó, túl sokat kérdezel! – panaszkodott játékosan, és tudtam, hogy zavarban van.
De vártam, nem engedtem, hogy megússza a dolgot. Végül lemondó mosollyal nézett rám.
– A lámpás te vagy, Tate. A fény. Azután csináltattam, hogy tavaly bajba kerültem. Össze kellett szednem magam, és anya is eldöntötte, hogy leszokik a piáról. Mindketten kiválasztottunk egy gondolatot, ami átsegít minket a napon. Egy álmot vagy egy vágyat. – Megrázta a fejét, és elhallgatott.
Elakadt a lélegzetem a vallomásától. Mindennap gondolt rám?
– Engem? – kérdeztem.
A szemembe nézett, és a hüvelykujjával megsimogatta az arcomat.
– Mindig rólad szólt az életem.

– Csak azt, hogy a múltban éltem. Ami az apámmal meg veled történt. soha nem tudtam túllépni azon a haragon. A tegnap folyamatosan követett. És a holnap, az új nap, úgy látszott, soha nem jön el.