Japán helyszín

– Szörnyű dolog – mondta Michael –, igaz?
A kertész kifejezéstelen arccal nézett rá, mintha meg se értette volna.
– Úgy értem – mondta Michael –, ez a háború.
A kertész vállat vont.
– Nem szörnyű dolog – mondta. – Mindenki mondani, „gonosz Japán, gonosz Japán”. De nem szörnyű dolog. Régen is, Anglia akarta, Anglia elvette. Amerika akarta, Amerika elvette. Most Japán akarni. – Hűvösen, kihívóan egyenest Michael szemébe bámult. – El is venni.

9. fejezet

Japánban, azt hiszem, jobb a helyzet. Japánt legyőzték, s a legyőzött országok kénytelenek egy kicsit foglalkozni azzal, hogy mit is műveltek. A győztesek soha. Nézze csak meg a tokiói pereket. A vádlottak tényleg elkövettek mindenféle gazságokat, de a tárgyalások színtiszta bohózattá váltak. Jogi, de bármilyen más szempontból is szégyenteljesek voltak. De megpróbálta már valaki elítélni az amerikai háborús bűnösöket?
Tulajdonképpen az is érdekes, ahogy Nürnbergben megalkották ezeket az elveket. Azt kellett ott Nürnbergben eldönteniük, hogy mi számítson háborús bűntettnek. És nagyon világos definíció született, tudatosan. Nem lepleztek semmit. Egy gaztett akkor háborús bűncselekmény, ha a németek követték el és nem mi.

Japán úgy szerezhet a legkönnyebben vezető világhatalmi státuszt, ha aktívan részt vesz a világbéke fenntartásában és a világ gazdasági fejlődésében. Az amerikai-japán katonai szövetség kihasználásával és a Távol-Kelet stabilitásának biztosításával – de anélkül, hogy ez egy Kína-ellenes koalícióvá válna – Japán biztonságosan kialakíthatna egy csak rá jellemző, befolyásos szerepet a világban, olyan hatalomként, amely támogatja egy valóban nemzetközi és hatékonyan intézményesített együttműködés létrehozását. Japán így, Kanadához hasonlóan, sokkal hatalmasabb és befolyásosabb lenne a világban: olyan állam, amelyet tisztelnek azért, mert gazdagságát és hatalmát jóra használja, de nem félnek tőle, és nem is haragszanak rá.

254. oldal (Európa, 1999)

[…] mi elváltak olyanok vagyunk, mint Japán a 20. században: volt egy háború előtti és van egy háború utáni kultúránk, és a kettő között egy óriási, füstölgő lyuk tátong.

107. oldal

Néhány nap alatt a Japánban töltött tizenhét évem, radioaktív részecskékként szállt el a levegőbe. Fékezhetetlen és alig titkolható düh akadályozta meg, hogy gondolkodni tudjak. Az volt az érzésem, hogy már megint becsaptak. Nem tudtam kik, de abban biztos voltam, hogy félrevezettek. Vagy én vezettem magamat félre az illúzióimmal. Még mindig bíztam a japán állami intézmények felelősségtudatában és működőképességében. Hiba volt.

HANGTÁJAK – Utazás a hangok birodalmába

Hangok mindenhol vannak, de Japánban oly nagy szerepet tulajdonítanak nekik, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium civil beterjesztés alapján 1996-ban egy száz tételből álló listát állított össze az ország legfontosabb hangtájaiból, úttörő környezetvédelmi lépést téve ezzel. Ezek között vannak természetes és ember alkotta, furcsa és vad, spirituális és kommersz hangtájak egyaránt, a zubogó víz hangjától, a gőz sziszegésétől a jég rianásán át a helyi flóra és fauna hangjaiig, a templomi csengettyűk csilingeléséig, az ősi mesterségek űzését kísérő hangokig. A hangtájak értékelése jól mutatja, milyen nyitottan állnak a japánok a hangokhoz, így az innonatív zenei megoldások és a hallásra ható installációk a kultúrális élet fontos részei lehetnek.

– És ki a fene ez? Valami japán bérből-fizetésből élő, aki a nyugati nőkre bukik? Ne bízz meg a japánokban, Gina! Azt hiszed, mindent tudsz róluk, pedig egyáltalán nem ismered őket. Más az értékrendszerük, mint a tied vagy az enyém. A japán alattomos,kétszínű népség.
– Amerikai.
– Miért nem ezzel kezdted?! Az még rosszabb!

130. oldal

Biztos jele annak, hogy Japánban vagyunk, ha:
– A gyorsétteremben előttünk épp egy szumóbirkózó kéri ki a hamburgert.
– Ha a vonatot a kedves utazóközönség fele afféle pipereszobának nézi, és ennek megfelelően a velünk szemközti ülésen valaki épp mélyen magában, illetve tükrében elmerülve pöndöríti-festi a szempilláit, keni magára az alapozóját, illetve rózsát.
– Ha a vonaton körülöttünk a kapaszkodókon lógva az utasok fele afféle öltönyös denevérként csüngve, állva alszik.
– Ha úton-útfélen csomag papír zsebkendőket nyomnak a kezünkbe reklám céljából.
– Ha a mobiltelefonunk sms-ikonjai között tájfun képre, illetve füstölgő vagy éppen kitörő vulkán-ikonra bukkanunk.
– Ha a WC ülőkéjén több gomb van, mint a tv-nk távirányítóján.
– Ha telefonálás közben hajlongó embereket látunk – sőt, ha egy idő után mi magunk is hajlongani kezdünk.
– Ha egy hét alatt több nejlonzacskót kapunk a boltokban, mint egész addigi életünk során összesen.
– Ha a levesünkben algát találunk, a rizsünkön pedig nyers halat.
– Ha a szobán a legváratlanabb pillanatokban rakoncátlankodik és rossz Ikarusz buszként zötyög összevissza egy aktuális földrengés miatt.
– Ha az utcasarkon nem egy koldus, hanem egy barna csuhás sintó szerzetes kéreget csengettyűvel a kezében.

6-7. oldal

A japán kultúra azonban nem a rajta kívül álló dolgokat akarja megváltoztatni, hogy megnyugvást leljen. Fejlődése alapjának a környezet és a korlátok érinthetetlenségét, mozdíthatatlanságát tekinti és ez különbözteti meg Európától.

357. oldal

Hatéves korom óta megszállottan rajongok Japánért. A Felkelő Nap, a szumó, a sushi, a karaoke, a kimonó, a hegyek és a manga országa. Ryuichi Sakamoto, a Studio Ghibli, Hayao Miyazaki és Haruki Murakami szülőhelye. A geekek, a szörnyszülöttek és csodabogarak mekkája.

56. oldal, 14. fejezet