Jane személy

Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
!

Fanart Ender Wigginről és Jane-ről

!

Jane a „Holtak Szószólója” képregényben

!

Jane a Végjáték sorozat egyik főbb szereplője, mesterséges intelligencia, Ender barátja és segítője az utazásai során. Miután létrejön a hálózatban, ő maga keresi meg az akkor még megtört, bolyongó férfit, összebarátkozik vele, és hűséges társa lesz – ahogy a Holtak Szószólójában kimondják, Ender tulajdonképpen mindenévé válik, egyszerre tekint rá szerelmesként, testvérként, barátként, gyerekként. Sokat viccelődik vele, és nagyon behatóan ismeri. Később, mikor a férfi megszakítja vele a kapcsolatot egy rövid időre, Jane teljesen összetörik, és átírja a programját, hogy kevésbé függjön Endertől… mikor újra felveszik a kapcsolatot, továbbra is barátok, de a kapcsolatuk mélysége megszűnik. Jane ekkortájt ismerkedik meg a balesetben teljesen lebénult Miróval, akivel egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és később, mikor Jane átkerül egy emberi testbe, össze is házasodnak.
Jane játékos, szarkasztikus, nagyszájú, és gyakran meglehetősen gyerekes, ugyanakkor intelligens, hűséges, és nagyon szeretetteljes, akit bizalmába fogad, az mindig számíthat rá – sajnos a bizalmát el is lehet játszani. A Végjáték univerzumában Ender őt nevezi a „negyedik intelligens fajnak” akinek megismerésére az emberiség még nem áll készen.


Idézetek

Cicu>!

– Az emberi elme útjai torzak és perverzek – jegyezte meg Jane. – Pinokkió tiszta hülye volt, hogy igazi kisfiú akart lenni. Sokkal jobban járt a maga fafejével!

195. oldal - 9. Örökölt kór

Kapcsolódó szócikkek: Jane
Cicu>!

– Éppoly vak vagy saját magaddal kapcsolatban, mint mindenki más, Szószóló – jegyezte meg Jane. – Ígérd meg, hogy ha meghalsz, hagyod, hogy én beszéljek rólad! Lenne mit mondanom!
– Tartsd csak meg magadnak – sóhajtott fel fáradtan Ender. – Te még rosszabb vagy ebben, mint én magam!

189. oldal - 9. Örökölt kór

Kapcsolódó szócikkek: Jane
Valentine_Wiggin>!

Lelassult a szívverésed […] Most két percen belül vagy meghalsz, vagy elájulsz, vagy ontani kezded a könnyeket.

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin · Jane
Anikó_Kádár P>!

Meglepődött rajta, hogy könnyek hűtik az arcát, a megkönnyebbülés könnyei. A katarzisé. Egy beszéd, egy válság, az emberek élete romokban, a kolónia jövője kétséges. És én itt zokogok megkönnyebbülésemben, hogy egy sértődött számítógépes program végre megint beszél velem!

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin · Jane
Valentine_Wiggin>!

A csillagközi utak végén mindig morózussá válsz, és az univerzum pusztulásán spekulálsz. Te így reagálsz a sebességváltozásra.

122. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Andrew "Ender" Wiggin · Jane