Jamie Fraser személy
Idézetek
– Hát, úgy néz ki, muszáj lesz ezt viselned, Sassenach, de az Isten szerelmére, légy óvatos.
– Óvatos? Miért?
Jamie szája szomorú mosolyra húzódott.
– Istenem asszony, tényleg fogalmad sincs hogy nézel ki ebben a ruhában? Legszívesebben itt helyben erőszakot tennék rajtad. És azokban az átkozott békazabálókban nincs annyi önuralom, mint bennem. – Kicsit összehúzta a szemöldökét. – Nem tudnád… Egy kicsit eltakarni felül? – Nagy kezével bizonytalanul a saját csipkezsabója felé intett, amit egy rubintűvel erősített a helyére. – Egy… fodorral, vagy valamivel? Egy zsebkendővel?
– A férfiaknak – válaszoltam neki –, fogalmuk sincs a divatról. De ne aggódj, a varrónő azt mondta, erre való a legyező. – Egy olyan mozdulattal nyitottam ki a legyezőt, amit tizenöt percembe telt begyakorolni, majd csábítóan a keblemet kezdtem el legyezgetni vele.
Jamie elgondolkodva pislogott a jelent láttán, majd megfordult, hogy kivegye a köpenyem a ruhásszekrényből.
– Tégy meg nekem egy szívességet, Sassenach – mondta, miközben a vállamra kanyarította a súlyos bársonyt. – Szerezz be egy nagyobb legyezőt.
185. oldal
– Sorcha – suttogta, és akkor döbbent rá, hogy pár pillanattal azelőtt így szólította Claire-t. Na ez tényleg furcsa volt, nem csoda, hogy Claire meglepődött. Ez volt a nő gael neve, de Jamie sosem szólította őt így. Szerette benne az idegenségét, az angolságát. Az asszony volt az ő Claire-je, az ő Sassenachja.
És mégis, abban a pillanatban, amikor Claire elhaladt mellette, Sorcha volt. Nemcsak „Claire”, hanem fény is.
264. oldal, 18. Mindenhol jó, de legjobb otthon (Könyvmolyképző, 2018)
Megcsóváltam a fejem. – Soha nem fogom megérteni a férfiakat – dünnyögtem, miközben körömvirágkrémet kentem a karcolásra.
Jamie a két kezemért nyúlt, és az álla alá húzta őket.
– Nem is kell értened, Sassenach – mondta csendesen. – Elég, ha szeretsz. – A feje előrebillent, és gyengéden megcsókolta az összefogott kezem.
– És etetsz – tette hozzá, miután elengedett.
– Ó, női együttérzés, szerelem és még étel is? – kérdeztem nevetve. – Nem akarsz te túl sokat?
660. oldal, 36. Prestonpans
– Nagyon rosszul hazudsz, Sassenach. Olyan hangosan gondolkozol, hogy még innen is hallom.
– Nem lehet hallani, hogy mit gondolnak mások!
– De én hallom. Téged legalábbis.
I. kötet, 145. oldal, 7. Veszélyekkel fenyegető, nagyszerű lehetőségek
– Da mi basia mille – suttogta. Csókolj meg ezerszer.
[…]
– Dein mille altera – feleltem. Majd még ezerszer.
182. oldal
– Jamie – kérdeztem –, miből szoktad eldönteni, hogy részeg vagy-e?
A hangomtól felriadva Jamie ijesztően oldalra lendült, de megtámaszkodott a kandallópárkány szélén. A tekintete körbevándorolt a szobán, majd az arcomra szegeződött. Egy pillanatra kristálytisztán ragyogott az intelligenciától.
– Ó, azt könnyű, Sassenach – Ha az ember megáll a lábán, akkor nem részeg. – Ezzel elengedte a kandallópárkányt, tett felém egy lépést, majd lassan a kandallóra hanyatlott, üres tekintettel, álmodozó arcán széles, kedves mosollyal.
– Ó – feleltem.
120. oldal, 6. Hullámkeltés
Fergus megrázta a fejét, miközben rosszallóan, tipikus franciásan csettintgetett a nyelvével.
– Mindig azt hiszi, hogy nem lesz ilyen beteg – mondta. – Persze mindig ez van, mégis minden egyes alkalommal, amikor hajóra kell szállnia, állítja, hogy minden akarat kérdése, az elméje fog uralkodni a teste fölött, és nem fogja hagyni, hogy a gyomra diktálja a tetteit. Aztán tesz öt lépést a fedélzeten, és máris zöld.
II. kötet, 189. oldal, 41. Vitorlát bontunk
– Abba fog ez maradni valaha? Hogy akarlak? – A keze előrecsúszott,hogy a mellemet cirógassa. – Még közvetlenül azután is, hogy végeztünk, annyira akarlak, hogy elszorul a mellkasom, és sajognak az ujjaim, hogy hozzád érhessek.
– Jamie – mondtam végül lágyan, és megsimogattam a tarkóját. – Nem hiszem, hogy voltam valaha is ennél boldogabb.
Az oldalára fordult, óvatosan áthelyezte a súlyát, hogy ne nyomjon össze, majd feltámaszkodott a könyökére, hogy fekve a szemembe tudjon nézni.
– Én sem, drága Sassenach – mondta, majd megcsókolt, egészen finoman, de hosszan, így volt időm összecsukni az ajkamat, és gyengéden beleharapni telt, alsó ajkába.
– Nem csak a szeretkezésről beszélek, tudod – mondta, és kissé elhúzódott tőlem. Letekintett rám, szeme lágy sötétkék, mint valami trópusi óceán.
– Igen – mondtam, és megérintettem az arcát. -Én sem.
– Hogy ismét itt vagy velem… Hogy beszélgethetek veled… Hogy tudom, bármit mondhatok, nem kell ügyelnem a szavaimra, vagy rejtegetnem a gondolataimat… Egek Sassenach – mondta- ,Isten a tudója, hogy éppen annyira hajt a vágy, mint legény koromban, és képtelen vagyok elvenni rólad a kezemet… Vagy bármi mást – tette hozzá fanyarul. – De azt se bánnám, ha mindezt elveszíteném, amíg legalább az enyém lehet az a gyönyör, hogy az oldalamon tudhatlak, és kitárhatom neked a szívemet.
– Olyan magányos voltam nélküled – suttogtam. – Olyan magányos.
– Ahogy én is – mondta.
428. oldal