Jakab személy
Idézetek
[…] Reggeltől estig szidjuk az életet, és mégsem szánjuk rá magunkat, hogy megváljunk tőle. Talán azért, mert mindent fontolóra véve, mégsem olyan rossz e földi élet, vagy talán azért, mert az eljövendő rosszabbtól félünk.
AZ ÚR. Egyik is igaz, meg a másik is. Mondd csak, Jakab, hiszel te az eljövendő életben?
JAKAB. Se nem hiszem, se nem tagadom, nem gondolkozom rajta. Élvezem, amennyire csak tudom azt, amit örökrészünkből előre megkapunk.
170. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)
Mindenkinek más a természete, az ízlése, mások az érdekei és szenvedélyei, s eszerint túloz vagy enyhít, ha valamiről beszél. Mondd el úgy, ahogy volt. Ez napjában kétszer sem esik meg, még egy egész nagy városban sem. És aki hallgatja az embert, az talán különb? Dehogy. Hát ezért van, hogy egy egész nagy városban napjában kétszer sem esik meg, hogy az embert úgy értsék, ahogyan beszél.
50. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)
A FOGADÓSNÉ: Ez a két ember, két derék nemes; Párizsból jön, és mindketten az idősebbik birtokára mennek.
JAKAB: Ki tudhatja, hova mennek?
A FOGADÓSNÉ: Ők maguk; mondták is.
JAKAB: Ez még nem érv!…
Az úr intett a fogadósnénak, aki ebből megértette, hogy Jakab kicsit kótyagos. Szánakozó vállrándítással felelt az úr intésére, s még hozzátette: – Ilyen fiatalon! Ez igazán szomorú.
JAKAB: Igazán szomorú, hogy az ember sohasem tudhatja, hova megy.
127-128. oldal (Kriterion, 2003)