Jacob Jankowski személy

A kék eget nézem. Néhány perc múlva megnyugszom, puha béke ölel körül.
Az ég, az ég… az olyan, mint rég.

134. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Levegő után kapkodok. A nők kuncognak, ez azonban inkább a doromboláshoz hasonlító, bátorító hang, miközben továbbra is kitartóan próbálnak reakcióra bírni.
Istenem, jaj, istenem, az egyik nő leszop! Leszop, az ég szerelmére!
Nem megy ez nekem…
Ó, istenem, hánynom kell…
Elfordítom a fejem és gyomrom változatos, nyomorúságos tartalmát Nellre zúdítom.

162. oldal

Az egyik csimpánznak ölelésre van szüksége, hagyom hát, hogy meglovagolja a csípőmet, mialatt körbejárom a sátrat. (…)
– Gyere, Bobo – mondja Pete, és a csimpánzért nyúl. De a szőrös karok és lábak még szorosabban fonódnak körém.
– Menj, ha mondom! – szólok rá, s megpróbálom lefejteni magamról a karját. – Visszajövök, ne félj!
Bobo meg se moccan.
– Na, indulj már! – nógatom.
Semmi eredmény.
– Rendben. Még egy utolsó ölelés, és egyelőre elég ennyi – mondom, és arcomat az állat sötét bundájához szorítom.
A csimpánz mosolyra villantja fogsorát, és arcon csókol. Aztán lemászik, kezét Pete-ébe csúsztatja, és görbe lábán elkacsázik.

174-175. oldal

22. oldal

– Javítson ki, ha tévedek, de tudtommal ez az én szobám. Mi van akkor, ha nem szeretném felhúzni a reluxát? Én mondom magának, belebetegszem abba, hogy itt mindenki jobban tudja nálam, mit akarok és mit nem.
Rosemary rám bámul. Aztán lehúzza a reluxát, és kimegy a szobából. Hagyja, hogy az ajtó becsukódjon mögötte. Tátva marad a szám meglepetésemben. Egy pillanat múltán három kopogást hallok az ajtón, amely most résnyire nyílik.
– Jó reggelt, Mr. Jankowski, bejöhetek?
Miféle sületlen játék ez?
– Azt kérdeztem, bejöhetek-e? – ismétli meg a kérdését.
– Természetesen – csattanok fel.
– Nagyon szépen köszönöm – mondja. Bejön, és megáll az ágyam lábánál. – Nos, mit szólna hozzá, ha felhúznám a reluxát, hogy önre is rásüssön a jó isten napja, vagy inkább egész nap szuroksötétben gubbaszt idebent?

127. oldal