ISS (Nemzetközi Űrállomás) tárgy

Megdöbbent, amikor megkérdezik tőlem, hogy tud-e unalmas lenni az élet az ISS-en… Pont ellenkezőleg, kiélvezzük azt a pár csendes pillanatot, amit magunkra tudunk fordítani. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de én mindig élveztem esténként a fogmosást, mert a tisztálkodási területünk közel volt a Kupolához, így oda tudtam lebegni egészen közel ahhoz a hatalmas ablakhoz, és pár csendes pillanatig élveztem a kilátást. Tetszett a dolgok ilyetén összekapcsolódása, hogy épp a lehető leghétköznapibb dolgot csinálom, mialatt 25-ször gyorsabban mozgok a hangsebességnél, és egy egész kontinenst látok elhaladni magam alatt.

136. oldal

Megdöbbent, amikor megkérdezik tőlem, hogy tud-e unalmas lenni az élet az ISS-en… Pont ellenkezőleg, kiélvezzük azt a pár csendes pillanatot, amit magunkra tudunk fordítani. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de én mindig élveztem esténként a fogmosást, mert a tisztálkodási területünk közel volt a Kupolához, így oda tudtam lebegni egészen közel ahhoz a hatalmas ablakhoz, és pár csendes pillanatig élveztem a kilátást. Tetszett a dolgok ilyetén összekapcsolódása, hogy épp a lehető leghétköznapibb dolgot csinálom, mialatt 25-ször gyorsabban mozgok a hangsebességnél, és egy egész kontinenst látok elhaladni magam alatt.

136. oldal

Miként tesz szert az űrállomás vízre és oxigénre?
Az ISS vizének kb. 70-80 százaléka újrahasznosított (igen, a vizeletünk mellett megisszuk a reciklált izzadságunkat és a kilélegzett nedvességet is!). Az ilyen szintű újrahasznosítás igencsak lenyűgöző, sikerességét pedig egy vizelet- és vízfeldolgozó szerkezetnek köszönheti, mely kiszűr és eltávolít minden szennyező anyagot, és olyan ivóvizet állít elő, ami tisztább annál, amit mi legtöbben a Földön iszunk.

116. oldal

Miként tesz szert az űrállomás vízre és oxigénre?
Az ISS vizének kb. 70-80 százaléka újrahasznosított (igen, a vizeletünk mellett megisszuk a reciklált izzadságunkat és a kilélegzett nedvességet is!). Az ilyen szintű újrahasznosítás igencsak lenyűgöző, sikerességét pedig egy vizelet- és vízfeldolgozó szerkezetnek köszönheti, mely kiszűr és eltávolít minden szennyező anyagot, és olyan ivóvizet állít elő, ami tisztább annál, amit mi legtöbben a Földön iszunk.

116. oldal

A Nemzetközi Űrállomáson beszélt két hivatalos nyelv az orosz és az angol. Ha kicsit lazábbra vesszük a figurát, akkor azt mondom, az űrhajósok között van egy harmadik, közös nyelv is, az „orgol” („Runglish”). Ezt a kifejezést először 2000-ben használták, amikor az első legénységek elkezdtek az új, Föld körül keringő laboratóriumban élni és dolgozni. Szergej Krikaljov orosz kozmonauta szavaival: „Viccből azt szoktuk mondani, hogy mi »orgolul« kommunikálunk, az orosz és angol nyelvek keverékén, így amikor nem jutnak eszünkbe szavak az egyik nyelvből, akkor a másikból helyettesítjük, mert a csapat összes tagja jól beszéli mindkét nyelvet.

86. oldal

A Nemzetközi Űrállomáson beszélt két hivatalos nyelv az orosz és az angol. Ha kicsit lazábbra vesszük a figurát, akkor azt mondom, az űrhajósok között van egy harmadik, közös nyelv is, az „orgol” („Runglish”). Ezt a kifejezést először 2000-ben használták, amikor az első legénységek elkezdtek az új, Föld körül keringő laboratóriumban élni és dolgozni. Szergej Krikaljov orosz kozmonauta szavaival: „Viccből azt szoktuk mondani, hogy mi »orgolul« kommunikálunk, az orosz és angol nyelvek keverékén, így amikor nem jutnak eszünkbe szavak az egyik nyelvből, akkor a másikból helyettesítjük, mert a csapat összes tagja jól beszéli mindkét nyelvet.

86. oldal

Az űrrepülőgépeket − 30 évi szolgálat után − 2011-ben vonták ki a forgalomból, ezért napjainkban a sokkal kisebb Szojuz az egyetlen eszköz, amelyikkel emberek juthatnak az ISS-re. Vannak olyan, még az űrrepülőgépes korszakban toborzott űrhajósok, akik egész egyszerűen túl magasak, nem férnének be a Szojuz apró kabinjába.

Amikor először készültem a Nemzetközi Űrállomásra, tudomást szereztem egy új CO2-eltávolító rendszerről. A lítium-dioxidos kazetták üzembiztosak és megbízhatóak, de használat után eldobandó alkatrészek kellenek hozzájuk – ami nem kifejezetten praktikus, ha több száz kazettára van szükség egyetlen hat hónapos küldetéshez. Azóta birtokunkba került a hivatalosan carbon dioxide removal assembly – azaz szén-dioxid-eltávolító szerkezet, röviden CDRA, kiejtve „szídra” – nevű készülék, amivel igencsak meggyűlt a bajom. A berendezésből két példánnyal rendelkezünk: az egyik a laborban van, a másik a hármas összekötő modulban. Mindkettő jó kétmázsás; ránézésre olyanok, mint egy autó motorja. A zöldesbarna szigeteléssel borított szídra elektronikus műszerekből, érzékelőkből, fűtőelemekből, szelepekből, ventilátorokból és úgynevezett abszorbeálókamrákból áll. Utóbbiakban zeolitkristályok vonják ki a levegőből a CO2-t, amit a laborban elhelyezett gép egy vákuumszelepen át kiereszt a kozmoszba. A hármas összekötő modulban álló szídra lebontja a szén-dioxidot, majd az így nyert oxigént és szenet egyesíti azzal a hidrogénnel, amely a Sabatier-reaktor nevű oxigénellátó rendszerünk mellékterméke. Az eredmény víz – amit megiszunk – és metán, amit ugyancsak kieresztünk az űrbe.
A szídra, ez a makrancos bestia rengeteg törődést és gondos etetést követel a tisztességes működéshez.

Amikor először készültem a Nemzetközi Űrállomásra, tudomást szereztem egy új CO2-eltávolító rendszerről. A lítium-dioxidos kazetták üzembiztosak és megbízhatóak, de használat után eldobandó alkatrészek kellenek hozzájuk – ami nem kifejezetten praktikus, ha több száz kazettára van szükség egyetlen hat hónapos küldetéshez. Azóta birtokunkba került a hivatalosan carbon dioxide removal assembly – azaz szén-dioxid-eltávolító szerkezet, röviden CDRA, kiejtve „szídra” – nevű készülék, amivel igencsak meggyűlt a bajom. A berendezésből két példánnyal rendelkezünk: az egyik a laborban van, a másik a hármas összekötő modulban. Mindkettő jó kétmázsás; ránézésre olyanok, mint egy autó motorja. A zöldesbarna szigeteléssel borított szídra elektronikus műszerekből, érzékelőkből, fűtőelemekből, szelepekből, ventilátorokból és úgynevezett abszorbeálókamrákból áll. Utóbbiakban zeolitkristályok vonják ki a levegőből a CO2-t, amit a laborban elhelyezett gép egy vákuumszelepen át kiereszt a kozmoszba. A hármas összekötő modulban álló szídra lebontja a szén-dioxidot, majd az így nyert oxigént és szenet egyesíti azzal a hidrogénnel, amely a Sabatier-reaktor nevű oxigénellátó rendszerünk mellékterméke. Az eredmény víz – amit megiszunk – és metán, amit ugyancsak kieresztünk az űrbe.
A szídra, ez a makrancos bestia rengeteg törődést és gondos etetést követel a tisztességes működéshez.

Ezen a héten egy szépséges magaslatra tettünk sétát a naplementében, hogy onnan nézzük meg, amint elhúz felettünk a Nemzetközi Űrállomás – ebből látható, azért még mindig kocka vagyok – a szokásos randivacsoránk helyett.