Isla Martin személy

331. oldal

”I mean… I don't know. I don't know what I want to do, or who I want to be, or where I want to live. It's like everyone else has their entire future mapped out except for me.”

133. oldal

”Isla is a good name,” he finally says. ”The right name.”
Kurt isn't impressed. ”Isla was named after something, too, you know.”
”Don't you dare,” I say.
Josh sits forward. His eyes shine. ”Do tell.”
”Prince. Edward. Island,” Kurt says.
There's a long pause. And then I'm the one sighing. ”Yeah, so my parents did that horrible thing where they named me and my sisters after we were conceived.”
Another pause.
”They did not,” Josh says.
”Alas. Geneviéve was named after the patron saint of Paris. 'Hattie' is short for Manhattan, and, yeah… Prince Edward Island. My parents were on vacation. I mean, don't get me wrong, I'm glad my name isn't Prince or Edward. But the notion of island travel? Completely ruined for me.”

120-121. oldal

Igaz, hogy éjfél múlt, és fullasztó a hőség, és talán betéptem a Vicodintól, de az a srác – az a srác ott, szemközt –, hát az ő.

(első mondat)

– Mi a baj?
– Semmi. – De bizonyára olyan kétkedő képet vágok, hogy elneveti magát. – Tényleg semmiség. Mostanában a szokásosnál többet rajzolok…
– A tanítási szüneted miatt?
– Pontosan. – Vigyorog. – Csak egy kis íngyulladás.
– Íngyulladás? Az nem öregkori betegség?
Josh hátrasandít.
– Tudsz titkot tartani? – Halkra fogja a hangját. – Ígérd meg, hogy senkinek sem szólsz róla, rendben?
– Oké…
– Nyolcvanhét éves vagyok. A kezem rémes, de a bőröm bámulatos.
Kitör belőlem a nevetés.

– Juliette néni lakása. Ez valami mentőakció? Fölfedeztétek a szexfüggőségemet? Hát jó, a pelenkás vénemberek jönnek be, nagy kaland.
(…) A második emelet tájékán hátrasandítok.
– Pelenkások, mi?
– Ja, felnőtt méretű kiságyban. Irtó dögös.
Nevetek.
Egyetlen pillanatra mintha elmosolyodna, majd újra fapofát ölt.
– Meg az egybenőtt szemöldök is nyerő. Megveszek a bozontos, egybenőtt szemöldökű faszikért.

– Te hiszel Istenben? – kérdezi.
(…)
– Nem tudom, miben hiszek. Azt hiszem, karácsonyfás szabadgondolkodónak mondanám magam.

67. oldal

– Hogy érzed magad?
– Mit keresel itt? – kérdez vissza szemrehányó hangon.
– Látni akartam, jól vagy-e. Rendesen kapsz levegőt?
– Nem, már haldoklom, tizenöt percem van hátra az életből. Szeretnék egy pónit.

41. oldal

– Pontosan hány ünnepre szándékozol tanítási szünetet szerezni magadnak?
– Az összesre – vigyorog Josh.
– És gondolod, hogy ki tudod bulizni?
– Tavaly sikerült. Az iskola egyetlen izraelita felekezetű diákja lévén a tanári kar kínosnak érezné, hogy kétségbe vonja a vallásgyakorlásomat.
Nevetek, és ezúttal jóízűen.
– Pokolra fogsz jutni.
– Akkor mázli, hogy nem hiszek a pokolban.
– Aha. Meg az egész zsidó dologban.
– Inkább az egész ateista dologban hiszek. – Meglepetésem láttán Josh hozzáteszi: – El ne áruld a sajtónak! Apám nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a zsidó voksokat.

55. oldal

– Mi a baj?
– Semmi. – De bizonyára olyan kétkedő képet vágok, hogy elneveti magát. – Tényleg semmiség. Mostanában a szokásosnál többet rajzolok…
– A tanítási szüneted miatt?
– Pontosan. – Vigyorog. – Csak egy kis íngyulladás.
– Íngyulladás? Az nem öregkori betegség?
Josh hátrasandít.
– Tudsz titkot tartani? – Halkra fogja a hangját. – Ígérd meg, hogy senkinek nem szól róla, rendben?
– Oké…
– Nyolcvanhét éves vagyok. A kezem rémes, de a bőröm bámulatos.
Kitör belőlem a nevetés.
– Tudósok tanulmányozhatnának.
– Mit gondolsz, miért jöttem Franciaországba? Azért, mert itt találhatók a világ legjobb dermatológiai egyetemei.

59. oldal