– Csitt, csitt! Ő is emberi lény! – mondtam. – Legyen irgalmasabb; élnek még nála is rosszabbak!
– Ő nem emberi lény – vágott vissza Isabella –, és nincs joga az irgalmamra. Neki adtam a szívemet, ő elvette, halálra facsarta, aztán visszahajította. Az ember a szívével érez, Ellen, és mert ő szétzúzta az enyémet, már nem tudok érezni iránta: és nem is éreznék, ha üvöltve kínlódna is a halála napjáig, és véres könnyeket sírna Catherine-ért. Nem, nem én, nem tenném soha.
– […] Sokkal jobban szeretem őt, kedves Heathcliff, hogysem egészen átengedném neked, hogy felfald!
– Én pedig sokkal kevésbé szeretem őt, semhogy ezt megkíséreljem…