író személy

Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív fel, amikor akar.

23. oldal - Harmadik fejezet (Európa, 1994)

A nagy író nem ír jobban másoknál. Úgy ír, ahogy senki – és kész.

149. oldal

Jelenleg még nincs semmi baja, de szeretném, ha később regényeket írna.

14. oldal (Lazi, 2009)

Tudja, a férfiak nagy gyerekek, különösen az írók. Lelkesek, rajongók, álmokat kergetnek. Az én Móricom is ilyen. Hol a mennyekben van, alig győzöm onnan leráncigálni, hol pedig a pince mélyéből kell előcsalogatnom és lelket öntenem belé.
– De miért kell a mennyekből leráncigálni? – kérdezte Júlia.
– Azért, mert úgy is lepottyan onnan, s ha én szedem le, nem zuhan akkorát, – felelte kis sóhajjal Laborfalvi Róza – felfogom a karomban!

132. oldal

Azért nagyon nehéz írónak lenni, mert fáj tőle a keze az embernek.

10. oldal

Mindenki író.

277. oldal, 18. Személyes megjegyzés

Az irodalom az olvasó idejének a tisztelete: nem terhelni butaságokkal, a szerző arra törekszik, hogy a műve nehezen elfeledhető legyen, bevésni a képet, munka a halál ellen, beszéd róla, hogy meglóghasson előle.

53. oldal

Minden író sokkal inkább olvasó, és az is lesz mindig: több regényt elolvastunk, mint amennyit valaha meg tudnánk írni, és tudjuk jól, hogy ez az érdeklődés, ez a szenvedélyes rajongás annak köszönhető, hogy már százezerszer átéltük; és olykor jobban megértjük a világot, önmagunkat a regényben létező fantomszemélyek által, vagy a fejtegetések révén, melyekről érezzük, hogy nem egészen az író, de nem is az elbeszélő hangján szólalnak meg, vagyis az a hang nem egészen a senkié. Arról is megbizonyosodhatunk, hogy talán azért írunk, mert némely dolgot csak akkor tudunk elgondolni, hogyha csináljuk, jóllehet hogyha megkérdezi tőlem – nem is olyan ritkán –, hogy miért írok, jobban szeretem azt válaszolni, azért, hogy ne legyen főnököm, és hogy ne kelljen korán kelnem. Különben azt hiszem, ez is igaz, sokkal inkább, mint amit most itt elmondtam Önöknek.

442-443. oldal, Utószó - Ami nem történik meg és mégis megtörténik

Az írónak nem az a dolga, hogy a tüdejére és a szívére vigyázzon, az írónak az a dolga, hogy lelkére és szellemére vigyázzon, s a kávéház az a sajátos, a szó orvosi és tornatanári értelmében egyáltalán nem egészséges, de a szó irodalmi értelmében egyedül hasznos légkör, ahol az írók kissé védve vannak a világ kísértései, a hivatalnak packázásai és a pénz durvaságai ellen; tüdejük és szívük elkopik ugyan a nikotintól és a feketétől, de szellemük kivirul, s ez a fontosabb. (…) Kávéház nélkül nincs irodalom. Petőfi úr nem síelni járt, hanem a „Pilvax”-ba, s Vörösmarty úr nem a strandra járt, hanem az „Arany Ökör”-höz. Óriási különbségek ezek, kérem. (…) Az irodalom legyen hűséges önmagához, törvényeihez, légköréhez, ételeihez, italaihoz, életmódjához, s mindahhoz, ami kell hozzá, hogy az embernek néha eszébe jusson valami, ami másnak még nem jutott eszébe, s aztán tökéletes művészi formában ki is tudja fejezni azt.