Iris Johnson személy
Idézetek
Soha nem gondoltam volna lehetségesnek, hogy valaki az egész arcával, testével mosolyogjon, mint Kamau. Nemcsak a szája mosolygott, hanem a szeme, a homloka és még a füle is. Úgy tűnt, minden porcikája mosolyog.
150. oldal
Kamau keze az enyémre csúszik, miközben egymással szemben ülünk az asztalnál azon az estén. Egész addigi életemben semmit nem éreztem annyira fontosnak, semmi nem nyújtott annyi biztonságérzetet, mint a keze, ahogy átkulcsolja az enyémet. Már akkor is le kellett hunynom a szemem, hogy még jobban átérezzem, és mikor újra Kamaura néztem, tudtam, hogy még sosem szerettek ennyire.
Enyhíteni akartam a gyötrelmeit, és erre csak egy jó szót ismertem, a legigazabb szó, amit valaha is hallottam. – Kamau – suttogtam. Oldalra billentett fejjel figyelt engem. Egyik kezemet kihúztam a kezéből, és a nyakát kezdtem simogatni. – Szeretlek.
Mintegy varázsütésre, a tekintetében enyhülni látszott a fájdalom. Behunyta, majd mikor ismét kinyitotta, már ismét csillogott a szeme. Annyi mindent láttam ebben a szempárban: bölcsességet, örömöt és mindenekfelett végtelen, mélységes szeretetet.
Én csak álltam mellette csendben, és egyre növekedett bennem az a megmagyarázhatatlan, furcsa érzés, hogy Kamau jelenlétében zavarban vagyok, túl fiatalnak és gyerekesnek érzem magam.
– Igen – szólalt meg végül, és mosolyogva felnézett rám.
– Igen?
– Tudom, ez melyik madár.
Nem tudtam megállni, hogy ne tapsoljak egyet örömömben. Kamau egyre szélesebben mosolygott, de még mindig nem szólalt meg.
– Hát akkor? – kérdeztem. – Mi a neve?
De ő csak mosolyogva nézett rám, és nem mondott semmit.
151. oldal