írás fogalom
Idézetek
– Imádok írni. Jobban leszek tőle – mondta mosolyogva, és roppant ellenszenves lett azonnal.
– Ha jobban leszel tőle, akkor valamit baromi szarul csinálsz – okosabbat nem tudtam neki mondani. Azóta sem állt velem szóba.
29-30. oldal
Mintha azt kérném az élettől, hogy hagyjon békén, hogy nyugodtan tudjak…mit is? Olvasni? Ó, de a francba is, mi másról olvasok, mint az életről? Írni? Dettó. Tehát az életről olvasok és írok. Csak élni nem akarom.
1002. oldal
Számomra az írás szörnyű nagy kínszenvedés. Van, hogy eltelik egy hónap és én egy sort sem tudok leírni, vagy három nap, három éjjel írok megszakítás nélkül, de az egész vakvágányon halad.
Ennek ellenére az írás élvezetes feladat. Mert az élet nehézségéhez képest túlságosan is könnyű neki értelmet adni.
Tizenéves koromban, amikor erre rájöttem, úgy meglepődtem, hogy egy hétig meg sem tudtam szólalni. Elég csak egy kicsit is odafigyelnem, és a világ úgy táncol, ahogy én akarom, minden értéket megváltoztathatok, az idő más irányba folyhat tovább… Ez volt az érzésem.
20. oldal Hallgasd a szél dalát!
Az olvasáshoz, az igazi, termékeny olvasáshoz több energia, talán több tehetség is kell, mint az íráshoz.
41. oldal
Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy másnapos vagyok, mert nem láttam jól. Valami kocsonyás anyag rakódott le a szaruhártyám mögé, amelynek vastagságából meg tudtam állapítani, hogy mennyire lesz nehéz napom, mennyire fogom utálni magam, amiért ittam. Utáltam magam, mert pontosan tudtam, mit veszítek, elpazaroltam egy napot, amivel kezdhetnék valamit, de nem kezdek, nem tudok. Megfosztom magam attól az embertől, aki jól érezhetné magát, én fosztom meg, én, aki esténként jól érzi magát, amikor iszik. Két ember éli meg ugyanazt a napot, az egyik, aki nem akar inni, és a másik, aki inni akar, az egyik reggel szenved, ha a másik ivott, a másik este szenved, ha az nem akar inni. Egyvalami azonban közös bennük, ugyanazt a regényt akarják megírni, és mindketten mutatnak hajlandóságot erre a küzdelemre.
322. oldal
Hallottam egyszer a rádióban, hogy megkérdezték az írótól, miért ír – ezt a kérdést különben csak íróknak teszik fel, egy hegedűművészt még soha nem faggattak arról, miért hegedül, tevékenységük indítékairól csak gyilkosokat és írókat szokás kérdezni –, az író azt felelte, hogy a valóság melletti kitartásból ír. Ez nagyon bátornak hangzik. És mégsem feltétlenül jelent többet, mint hogy az elbeszélés egy gyakorlat, amelynek célja a valóságból kivonni a valósat, az elviselhetetlenül éleset, a metszőt. A nagylelkű szívesen tekinti a világ mondatokká változtatását a helytállás egyik formájának, a szigorú azonban ugyanannyi joggal sejti meg benne az ellenséggel szemben tanúsított gyávaságot.
107-108. oldal
– Hát, ha gondolja, az is megoldható, mert képes vagyok felismerni a kézírást is! – büszkélkedett a démon. – Igen fejlett verzió vagyok.
Vinkó előhúzta a jegyzetfüzetét és felmutatta.
– Mármint az ilyet? – kérdezte.
A kis démon odasandított.
– Ja – felelte. – Az kézírás. Felismerem. Olyan kanyargós izék, meg hegyes izék egymás mellett. Ja. Kézírás. Bármikor felismerném.
– Azt nem kellene tudnod, hogy mit jelent?
Az apró démon megriadt. – Jelent? – ismételte. – Jelentenie kellene valamit?
80. oldal (Delta Vision, 2010)
Tudja, mit mondott Bernard Shaw egy hölgynek, mikor az arról érdeklődött, hogyan szokott írni? Azt felelte, balról jobbra.
26. oldal, 1. A szöveg vonzása (Typotex, 2015)
Az írás a legelső találkozástól kezdve az abszolút tékozlás, egy semmi és senki felé tartó kommunikáció, rosszul tervezett folyószabályozás metonímiája, hasábok, csövek, tákolmányok számolatlan keresztlécei, aládúcolatlan csatornák, amelyekben elveszve, mint buborékok a nyelőcsőben, ott görnyednek a kerekded, ügyetlen betűk, hogy, mint a kabbala meséjében, a Teremtő színe elé járuljanak, jogaikat követelve, majd aláhulljanak a semmibe, az égboltba, melyet a testek – a betűk – bukásának színhelyévé tettünk.