Illés Károly személy
Idézetek
Menj – mondja apa pillantása –, menj, menj! Megtanultál dolgozni, és mások sorsa jár a fejedben, nemcsak a magad csepp élete. Új szavakat tudsz, ha nem is mondod ki őket, ha sejtelmed sincs róla, hogy megtanultad: részvét, szorgalom, érdeklődés. Lassanként magad is el tudod dönteni már, mi a jó, mi a rossz. Nemcsak kérsz és eszel és viháncolsz: dolgozol és gondolkozol. Egyszer ennek is el kellett jönnie. Megnőttél, Bori. Menj!
313. oldal
Rezzen a kilincs, Cila visszaoson az ágyba. Sóhajt Cila, megpróbál elhelyezkedni, nem találja a helyét, csak forog. Apa kinyújtja a kezét, megérinti. Cila teste megfeszül, játssza, hogy csak álmában fordult, hogy voltaképpen alszik… Ám apa keze hideg, szorítása beszédes. „Jól van – mondja apa keze –, jól van, Cila!” Bőrével, megránduló ujjaival, izmai furcsa nyelvén elmondja Cilának, hogy mindent hallott. Cila nyöszörög, mint a kisgyerek, közelebb húzódik apához, jószagú haja átkerül Illés Károly párnájára. Apa még mindig tartja a kezét, s aztán már Cila ujjai beszélnek, elmondják, hogy végre el tud már szenderedni, boldog békességben. Apa még sokáig ébren van, néz a sötétbe. Körötte legyeznek a lélegzetek.