Ike McDermott személy
Felemeli az állát, és a szobát fürkészi, mintha érezné a jelenlétemet.
– Ike? – kérdezi, és felhúzom a szemöldökömet.
– Itt vagyok, George – mondom neki.
Leereszti a fejét, és az ölében heverő jegyzettömbre mered, az első oldal tele van írva. Letépi a lapot, és összehajtja, lerakja az asztalra, ami mellett ül. Amikor megint felemeli a fejét, megszólal.
– Nem tudom, itt vagy-e, de úgy érzem, mintha itt lennél. Egy hosszú pillanatig hallgat, mielőtt folytatná.
– Sokszor éreztem így, amióta meghaltál, mintha talán vigyáznál rám.
Elindulok felé, és letérdelek mellé.
– Így volt, George.
A szeme könnybe lábad egy kicsit, de nagyot lélegzik, és féken tartja a könnyeket.
– Sajnálom, hogy csalódást okoztam, hogy nem voltam jobb vagy… erősebb, de most már jól vagyok, Ike. Nem akarom, hogy miattam itt ragadj. Megígérem, hogy nem térek vissza a drogokhoz. Esküszöm. Elvonóra megyek.
Ahogy beszél, a súly maradéka, amit eddig cipeltem, tovatűnik. Igazat mond. Most már rendben lesz. De mi a helyzet Charlotte-tal? George vajon lesz olyan ostoba, hogy hagyja elmenni?
– Szerelmes vagyok belé – mondja, mintha olvasna a gondolataimban.
A szemébe nézek, összehúzom a szemöldökömet döbbenetemben.
– Tudom, hogy aggódsz miatta. Tudom, hogy te is biztosan szerelmes vagy belé. Már miért ne lennél? – motyogja.
A mellkasom szorítani kezd a szavai hallatán. Csak találgat, vagy tényleg érez engem? Most, hogy tudja, hogy egész végig itt voltam, engedi végre, hogy a kötelékünk, az a kötelék, ami nem csupán testvérként, hanem ikerként köt össze minket, beszéljen hozzá?
– Elcsesztem. Dühös voltam magamra, és rajta töltöttem ki.
– Igen, seggfej vagy – mormogom, miközben felállok.
– Seggfej vagyok – mondja, a fejét csóválva. – Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy helyrehozzam vele a dolgokat. Ha megvár, érte mindent elkövetek majd. Szóval… emiatt ne aggódj, ha aggódnál. Gondját fogom viselni. Megígérem.
A keze élével megdörzsöli a szemét.
-Szeretlek, Ike – mondja. – Köszönöm, hogy szeretsz annyira, hogy maradtál és vigyáztál rám, de azt akarom, hogy békére lelj, tesó. Tudnom kell, hogy te is rendben vagy.
Egy könnycsepp gördül végig az arcán, mielőtt feláll, és letörli.
Visszamegy a hálószobájába, és gyorsan készülődni kezd, hogy munkába indulhasson. Elveszi az összehajtogatott papírt az ajtó melletti asztalról, és mélyet lélegzik.
– Ég veled, Ike! Szeretlek, haver – mondja, és kisétál az ajtón.
– Ég veled, George! Én is szeretlek.
Szomorúan bólintok, és eltűnök.
– Ike szeretné, ha ön is tudná, szokta hallani, hogy énekel, amikor rágondol.
A könnyek szabadon csorognak végig anyám arcán, és úgy érzem, megfulladok. Akármennyire nehéz is ez mindannyiunknak, folytatnom kell. Charlotte csak néz rám, szeme vörös a visszatartott könnyektől.
Elhallgat, és figyel, ahogy elmondom neki, mit közvetítsen, aztán eldadogja.
– T-t-te vagy a napsugaram. Ezt énekelte neki, amikor kicsi volt. Hallja, hogy most is énekelni szokta.
Anyám kétrét görnyed, és hevesen zokogni kezd.
– Ó, kisfiam! Annyira szeretlek! – kiált fel, és úgy érzem, megszakad a szívem.
Idézetek
[…] őt elengedni lesz a legnehezebb dolog, amit valaha is tennem kellett, de örömmel megteszem, ha tudom, hogy biztonságban van és boldog.
195. oldal
Lehet, hogy meghaltam, de attól még férfi vagyok, szeretem nézni a szép nőket.
32. oldal
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– A picsába! – nyögök fel, miközben a ruháimat az ágyra borítom.
– Mi a baj?
– Az összes szarom el van ázva – nyöszörgök.
– Mocskos szád van – állapítja meg egy vigyor kísértében.
– És?
– Tetszik – vonja meg a vállát.
– Azt hiszem, ma éjjel meztelenül kell aludnom – sóhajtok.
– Van isten – pillant fel a plafonra, a kezeit imára kulcsolja.
– Te nem alszol itt! – mutatok rá.
– Egy próbát megért – fújt megadóan.
29-30. oldal
Both Ike and George look alike, but their smiles are different. When Ike smiles, it feels real, like his happiness is his aura. It feels like a warm, sunny beach when you’ve seen nothing but snow and ice for months. When George smiles, it’s a gift. It’s like the way the sun peeks through storm clouds. It feels like hope.