III. Richard "Dick" Campbell Gansey személy
Idézetek
Ronan lazán összekulcsolt ujjakkal, könyökét a térdén nyugtatva hajolt át Adam fölött. Hihetetlenül fenyegető látványt nyújtott.
– És honnan ismered Gansey nevét? – kérdezte.
Becsületére legyen mondva, Blue nem hátrált meg. A füle ugyan rózsaszínűre váltott, de azért így szólt:
– Először is, szállj ki az arcomból!
– És, ha nem?
– Ronan! – csattant fel Gansey.
211. oldal
Ronan szobája szent és sérthetetlen volt, Gansey ennek ellenére a héten már másodszor nyitott be a barátjához. Ronan egy szál bokszeralsóban kuporgott az ágyon, és egy lámpát szorongatott a kezében. Fél éve tetováltatta magára azt a bonyolult fekete mintát, amely majdnem az egész hátát beborította, és egészen a nyakáig kúszott fel. A monokromatikus vonalak szinte leugrottak a bőréről a klausztrofóbiás lámpafényben, és sokkal valóságosabbnak tűntek, mint a szoba többi része. Érdekes egy tetoválás volt, egyszerre félelmetes és szép. Gansey minden alkalommal más-más alakzatot vélt felfedezni benne. Ma egy csőr lapult meg a gyönyörű, ám baljóslatú virágokkal telehintett tintaszurdokban, ott, ahol Gansey előzőleg egy kaszát látott.
165. oldal
Gansey szigorúan tartotta magát ahhoz a fogadalmához, hogy reggeli előtt nem bajlódik főnévragozással.
149. oldal, 18. fejezet
Blue, kelletlenül bár, de elvette, és az arcához szorította a kisegeret. Meglepett mosolyra húzódott a szája. Alig hallható, boldog sóhajjal nyújtotta át a rágcsálót Adamnek. Adam nem lelkesedett az ötletért, de Blue unszolására ő is az arcához szorította az apró testet. Elmosolyodott, majd gyorsan átadta az egeret Gansey-nek. Gansey volt az egyetlen, aki már azelőtt rámosolygott az egérre, hogy az arcához emelte volna.
– Meglepően bájos – jelentette ki Gansey. Azzal Ronan kezébe pottyantotta az egeret.
Ronan a siló fölé tartotta őkelmét.
– Még valaki, mielőtt visszarakom? Mert egy év múlva már halott lesz. A mezei egerek élettartama nem túl hosszú.
– Szép volt, Ronan – fordult sarkon Adam.
Blue mintha citromba harapott volna.
– Nem tartott sokáig.
– Én már sok mindent megkóstoltam ebben a házban, de nem emlékszem olyan italra, amitől egy kicsit is euforikus hangulatba kerültem volna – jegyezte meg Gansey.
199. oldal
Gansey-éknél a bosszúság olyan volt, mint a legfinomabb vaníliakivonat. Takarékosan bántak vele, ritkán alkalmazták önmagában, és általában csak utólag lehetett beazonosítani. Ha valaki elég rutinos volt, idővel felismerte az ízét, de mi végül? Mintha egy kis harag lenne ebben a süteményben, nem gondolod? Igen, de csak egy csipetnyi…
299. oldal
Blue, mivel a parmezán sajt összesöprésén kívül mással nem tudta lekötni magát, Gansey-re gondolt, aki tógapartira hívta. A lány legnagyobb meglepetésére Maura bíztatta, hogy menjen csak el. Blue kijelentette, hogy az Aglionby tógapartija egyszerre ellenkezik minden elvével.
– Pénzes srácok? – felelte Maura. – Egy szál lepedőben? Szerintem ez épphogy nem ellenkezik egy korodbeli lány elveivel.
14. fejezet