III. Pál pápa személy
III. Pál, eredeti nevén: Alessandro Farnese (Canino, 1468. február 29. – Róma, 1549. november 10.) a 220. római pápa 1534-től haláláig. Az egész Itáliában jelentős vagyonnal és hatalommal rendelkező Farnese-család sarja az egyháztörténet különös korszakában élt. Alessandro a Borgia pápa, VI. Sándor szeretőjének bátyjaként került a bíborosi kollégiumba, ám későbbi előretörését nem kapcsolatainak, hanem kiemelkedő egyéniségének és tehetségének köszönhette. Sokak szerint Pál pontifikátusa határvonalat képez a reneszánsz egyházfők és az igazi reformpápák között.
III. Pál hihetetlen energiával látott neki pontifikátusának, mivel a katolikus egyházat újra vezető hatalommá és hiteles egyházzá akarta tenni. Már megválasztásától kezdve törekedett egy egyetemes zsinat összehívására, de ennek megvalósítását V. Károly német-római császár és I. Ferenc francia király rivalizálása sokáig hátráltatta. Végül Nizzában sikerült kibékítenie a feleket, majd összehívta az első nagy reformgyűlést, a tridenti zsinatot. Nevéhez kötődik a protestáns hitelvek megvitatása, a pápai állam belügyeinek alapos átalakítása és a kifosztott Róma újjáépítése is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/III._P%C3%A1l_p%C3%A1pa
Idézetek
Facebook: VIII. Henrik megosztott egy életeseményt. Házasság vele: Aragóniai Katalin.
II. Gyula pápa: Gratula!
Facebook: VIII. Henrik megosztott egy életeseményt. Házasság vele: Boleyn Anna.
VII. Kelemen pápa: Gratula!
Facebook: VIII. Henrik megosztott egy életeseményt. Házasság vele: Jane Seymour.
III. Pál pápa: Gratula!
Facebook: VIII. Henrik megosztott egy életeseményt. Házasság vele: Catherine Howard.
III. Pál pápa: Figyu, már nem emlékszem, te anno voltál jegyesoktatáson?
Facebook: VIII. Henrik megosztott egy életeseményt. Házasság vele: Catherine Parr.
III. Pál pápa: Na jó, asszem, ezentúl kihúzzuk azt a részt a szövegből, hogy amíg a halál el nem választ.
55. oldal (Aradi Tibor: Ha lett volna Facebook)
[…] amilyen mértékben hajlandók vagyunk rá, hogy az állatot felértékeljük és ámulattal fedezzük fel benne a kommunikációképesség legszerényebb jelét is, éppoly buzgón nyilvánítjuk fajidegenné azt az embert, akinek ismérvei túlontúl elütnek a mieinktől. E baljós jel jegyében zajlott például Európa és Amerika találkozása. Kolumbusz és utódai a karibi térség meztelen indiánjainak „vad” megjelenését mintegy felhatalmazásként értelmezték arra, hogy rabszolgasorba döntsék, kizsákmányolják és adott esetben lemészárolják őket. Nem sokat segített az sem, hogy 1537-ben III. Pál pápa Sublimis Deus című bullájában végre elismerte: az új-hispániai idegeneknek is halhatatlan a lelke. A fekete afrikaiakkal folytatott rabszolga-kereskedelem és az amerikai Dél államaiban dívó rabszolgagazdaság csak addig állhatott fenn, ameddig a fehér kereskedők és gazdálkodók meggyőződéssel hittek a feketék alacsonyabb rendűségében.
[…]
Az ember és az állat közötti határterület tehát bizonytalan, veszélyekkel, félreértésekkel és reményekkel teli zóna – és ezen a területen éltek a mi vadembereink is. Emiatt gyakran látnak bennük a két világ közötti közvetítőt, és ennek megfelelően kihasználták őket.
21-22. oldal, Hol a határ ember és állat közt?
P. J. Blumenthal: Kaspar Hauser testvérei A vadember nyomában
Hiszen az indiánok nem emberi lények, miért is kellene különféle lelkiismereti aggályokkal viseltetniük irányukban? Első ízben III. Pál 1537-es pápai bullája szögezte le, hogy az indiánok valódi emberek, és lélekkel rendelkeznek. A vita ennek ellenére még több száz évig folytatódott, és csúcspontját egyrészt a Locke és Rousseau által megrajzolt nemes vademberben – mely a független, demokratikus Amerika egyik elméleti alapvetésének tekinthető –, másrészt az indiánok kampányszerű kiirtásában érte el, melynek viszont azon elpusztíthatatlan meggyőződés szolgált alapjául, hogy csakis a halott indián jó indián.
46. oldal
