III. Henrik személy

Robert Merle: Jó városunk, Párizs
Robert Merle: Íme, a király!
Alexandre Dumas: Margot királyné
Voltaire: Henriás

Idézetek

Lélle P>!

– Ne kicsinyeld a jót, ha végre beköszönt! Oly ritkán teszi.

333. oldal, Hetedik fejezet (Európa, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: III. Henrik ·
Lélle P>!

Mint az árnyék el-tűnt minden dítsőssége,
A’ roszszúl gyűlt hírnek ez a’ rendes vége.
Sok Királyt a’ Hadban mint Vitézt imádtunk,
Kit a’ bújaságban majd merűlni láttunk.
Az igaz vitézség fészket rak az észben,
Váléz nem vólt vitéz soha-is e’ részben.

88. oldal, Harmadik ének (Balassi, 1996)

Kapcsolódó szócikkek: III. Henrik
Lélle P>!

– Lám, úgy áll újdonsült barátainkon a zeke, mintha rájuk öntötték volna – szólt a herceg változatlanul komolyan. – Quéribus, hálás vagyok engedékenységéért, s még inkább az lennék, ha ráállna, hogy egy óra hosszat fel-alá sétál a Louvre-ban így felöltözve Siorac úrral.
– Fenség – sápadt el Quéribus –, miért tesz ki ily nagy gyötrelemnek?
– Báró úr, átallna-e mielőttünk, kik ezt megparancsoltuk, e zekében mutatkozni?
– Felséged előtt nem. De a többiek előtt!
– Ahol mi nem vagyunk, nincs senki és semmi – felelte Anjou hercege annyi fenséggel, hogy azt gondoltam: olykor feledni látszik, hogy nem ő a francia király.

322. oldal, Hetedik fejezet (Európa, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: III. Henrik
takiko>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

La Mole épp akkor fordította Margit segítségével Theokritos görög költő egyik szép szerelmi költeményét, míg Coconnas, azon a címen, hogy ő szintén görög származású, szirakuzai bort ivott Henriette társaságában. Hát ezt a görög idillt az éjjeli csendháborítók alaposan megzavarták! Első dolguk is az volt, hogy eloltották a gyertyákat s azután kirohantak az erkélyre s megpillantván a négy alakot, iszonyatos csapkodással feléjük dobáltak mindent, ami a kezük ügyébe került. Károly királyt, aki a legdühösebb támadó volt, egy ezüst vizeskanna ütötte hátba; az anjou-i herceget egy kompóttal teli tál találta el; a Guise hercegnek a vadpecsenye maradványa jutott – mártással. Henrik, aki sértetlen maradt, ismét faggatni kezdte a német kapust, de bíz az mást sem tudott mondani, csak annyit, hogy:
– Ich verstehe nicht!
Ezalatt az erkélyről szakadatlanul zuhogtak alá a legkülönfélébb tárgyak, amelyek földre érve, úgy kopogtak, akárcsak a jégeső.
– Huj, ezer ördög és pokol! – kiáltott fel dühösen Károly király, kinek a fejére ebben a pillanatban egy zsámoly zuhant oly erővel, hogy kalapja egyszeriben az orra hegyéig leszaladt. – Vagy kinyitjátok tüstént az ajtót, vagy felakasztatlak benneteket, mindahányan vagytok!

187. oldal, A király mulat (JLX, 1995)