ígéret fogalom
Idézetek
Aki a kisebb ígéreteket megszegi az a nagyobbakat is meg fogja szegni.
36. oldal
Soha többé. Megígértem. De az önmagunknak tett ígéretet nem nagy ügy megszegni.
222. oldal
Kim Leine: Kalak 91%
Szeretlek, és szeretném, ha számíthatnék rá, hogy amit megígérsz, az valóban úgy is lesz.
80. oldal Fogalmazzunk konkrétan
Henry Cloud – John Townsend: Játszmák nélkül 80% Hogyan kezdjünk hozzá a nehéz beszélgetésekhez?
– Hát, tudja, ez jó magától, hogy így mondja, de nem mindig bölcs dolog ígéretet tenni. Néha sokkal több dologtól függ a megtartása, mint ahogy az elején látszik.
341. oldal
Segítsenek!
1989-ben a 8,2 erősségű földrengés szinte a földdel tette egyenlővé Örményország egy részét, és nem egészen négy perc leforgása alatt harmincezer emberéletet követelt.
A teljes pusztulás és zűrzavar közepette egy apa otthon hagyta a feleségét, és a fia iskolájához igyekezett, ám odaérve, csak az épület hűlt helyét találta.
Az iszonyatos első megrázkódtatásból magához térve, eszébe jutott, mivel biztatta mindig a fiát: „Történjék bármi, rám mindig számíthatsz!" Könnyek szöktek a szemébe. Az egykori iskola helyén elterülő romhalmaz reménytelen látványt nyújtott, de az apának csak az ígérete lebegett a szeme előtt.
Arra kezdett összpontosítani, hogy milyen útvonalon szokta reggelente az osztályba kísérni a gyereket. Emlékezett, hogy a fiú tanterme az épület jobb hátsó sarkánál helyezkedett el, odasietett, és ásni kezdett a törmelékben.
Miközben dolgozott, más kétségbeesett szülök is érkeztek, s kezüket tördelve kiáltoztak: „Kisfiam!" „Kislányom!” Mások a legjobb szándékkal próbálták elhúzni őt az iskola maradványaitól:
– Késő!
– Minden hiába!
– Már nem segíthetünk rajtuk!
– Mind meghaltak!
– Nézzen szembe a tényekkel, nincs mit tenni!
– Ezzel csak súlyosbítja a helyzetet!
Mindenkinek egyetlen szóval válaszolt: Segítsenek! – az-után tovább kaparta a törmeléket a két kezével, tégláról téglára.
Megjelent a tűzoltóparancsnok, és ő is megpróbálta elvonszolni az iskola romjaitól, mondván:
– Mindenfelé tűz ütött ki, robbanások is történtek. Itt nem biztonságos, menjen csak, majd mi intézkedünk.
A szerető szívű, gondos örmény apa megint egyetlen szóval felelt:
– Segítsenek!
A helyszínre érkeztek a rendőrök is:
– Maga teljesen kikészült, lássa be, hogy vége. Másokat is veszélybe sodor. Menjen haza, bízza ránk a dolgot!
– Segítsenek! – hajtogatta az apa, de senki sem segített.
Derekasan ásott tovább, mert a lelkiismerete nem nyugodhatott, amíg nem tudta biztosan, életben van-e a fia.
Ásott nyolc órán át… tizenkét órán át… huszonnégy órán át… harminchat órán át… azután, a harmincnyolcadik órában felemelt egy terméskövet, és meghallotta a fia hangját.
– ARMAND! – üvöltötte a gyerek nevét.
– Apa?! – hallatszott odalentről. – Itt vagyok, apa! Mondtam a többieknek, hogy ne féljenek. Mondtam, hogy ha élsz, megmentesz engem, és ha én megmenekülök, akkor ők is. Hiszen megígérted, hogy bármi történjék, számíthatok rád. Ugye, emlékszel?
– Mi a helyzet odalenn? Hogy bírjátok? – tudakolta a férfi.
– Tizennégyen maradtunk meg harmincháromból. Éhesek és szomjasak vagyunk, de nagyon örülünk, hogy értünk jöttél. Amikor az épület összeomlott, két faldarab egymásnak dőlt, mint valami sátor, mi pedig alattuk rekedtünk.
– Gyere, mássz ki!
– Nem, apa! Előbb a többiek, én úgyis tudom, hogy kimentesz. Történjék bármi, rád mindig számíthatok!
213-214. oldal - VI. Az akadályok legyűrése (Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 2010)