Honorous Jorg Ancrath herceg személy
Idézetek
[…] miközben minden ösztönöm azt súgta, meneküljek. Mind, csak egy nem: az azt parancsolta, tarts ki vagy pusztulj el, de meg ne hajolj.
A férfiak sok mindenért hajlandók meghalni, a legfurcsább okokért dobják oda gondosan óvott életüket. Minket, felföldieket itt most a dac kötött össze. Ha eléggé megszorongatják, előbb-utóbb minden férfi a sarkára áll. Minden férfi elér egy olyan pontra, ahol akkor is azt mondja, hogy „nem”, ha semmi más oka nincs rá, mint hogy szépen lehet megformálni a szót, és jó az íze. A Felföldön, hegyeink között pedig olyan emberek teremnek, akik egy tapodtat sem tágítanak ellenállás nélkül.
38
…Aztán előrerontott az Arany Őrség is, én meg „itt a Jorg, hol a Jorg”-ot játszottam, ki-be ugrálva a hordszék két ajtaján, ide-oda kígyózva a hordozók között, míg körülöttem zajlott a régimódi, jópofa öldöklés…
– Jorg Ancrath zabolátlan, becstelen és veszedelmes ember. Azt ajánlom, őrizkedj tőle.
217. oldal
Túl sok társunkat vesztettük el ezen az úton. Nem azt mondom, hogy jó emberek voltak, de inkább megtartottam volna őket.
360. oldal
Nincs értelmes oka annak, hogy szeretlek, Jorg. Ha fiaim volnának, nem akarnám, hogy ilyenek legyenek.Gonosz egy rohadék vagy még a legjobb pillanataidban is.
240. oldal
„Sötét utazók. Lángból születettek. Egy herceg küldte őket. A gonoszság, a sötétség, a bosszú hercege, a villámok hercege. Tövisherceg. És mind az ő teremtménye. A közelgő végromlás hírnökei.”
Erre a bejelentésre megint fölriadtam.
„Ilyen hülyeségeket dr. Karógyökér jövendőmondójától is hallhatok egy fél piculáért.” Ásítottam, vakaróztam. „Miféle herceg? Miféle végromlás?”
„A tövisherceg. Az, akinek családja a pokolba ontja a mennyeket, és széttépi a világot. Angyalok és mások halálának okozója…”
207. oldal
– Mit követett el? – kérdeztem.
– Hogy mit? – Grebbin felhorkant – Hát rab az istenadta.
– De mi a bűne?
Berrec vállat vont. – Az, hogy hagyta magát elkapni.